Friday, May 29, 2015

Az éjjeli etetésről

Kb. egy hónapja kelünk, mmint én órára, ő meg rám. Éjfél körül teszem le aludni, három körül csörög az óra, majd fél négytől fél hétig alszunk újra, meg esetleg fél kilenctől tizenegyig.*
Egyik nap kicsit megcsúszott az esti szüttyögésem, és egykor feküdtem le, így végül toltam az etetést négyre, hogy három órát aludjak első körben is. Négykor felkeltünk, fél ötig etettem. Amikor is már kezdett felkelni a nap és egész világos lett. Kisnudli szeme így kipattant, láttam a szemén, hogy Reggel van, mit játszunk? Kedvesen mosolygott, gügyögött, cuki volt és zabálnivaló, de fél öt volt. Azt hittem elpattan az agyam. Karban kétszer is elaludt, nekem is koppant le a fejem a fotelban, tetejében másnap mentem vezetni, szóval nem ártott volna, ha kialszom magam a lehetőségekhez mérten, de ha le akartam tenni, felébredt és üvöltött. A harmadik ilyen próbálkozás után kimentem én üvölteni a fürdőszobába. Az első eset volt, hogy szükségét éreztem volna egy bokszzsáknak. Hatig küzdöttem, akkor sikerült lerakni. Peti fél nyolckor kelt, mi kilencig húztuk. Tanultam a hibámból...

Egyébként most átalakul a bioritmusa, úgy érzem, két napja nem pont akkor alszik, mint eddig. Az előbb is elaludt este 9-kor, és le is lehetett rakni az ágyába, meglátjuk, mi lesz ebből.

* A tanácsadó azt mondta, hogy öt óra a max. ami a tejmennyiség csökkenése nélkül eltelhet két szoptatás közt.

Tuesday, May 19, 2015

Le kéne szoknom

Több dologról is. Egyrészt arról, hogy rondán beszélek. Ki-kicsúszik egy-két káromkodás. Pedig erről időben le kéne szokni, mielőtt megtanulja. A lófasz helyett pl. kutyafüle, meg ilyenek. Nem lesz egyszerű. Lehet, hogy azt kéne csinálnunk, mint az egyik ismerősék, akik 500 Ft/alkalmat fizetnek egy közös kasszába, talán abból mennek nyaralni.
Aztán arról is le kell szoknom, hogy nem túl hízelgő becenevekkel illetem Kisnudlit. Teszem azt azzal a boldog tudattal, hogy nem érti még, viszont mivel kedvesen mondom, ugyanúgy vigyorog, mintha tényleg kedves dolgokat mondanék neki. Például mióta elkezdett hízni: Buddha, Kisgolyó, Golyófej, Hájfej, Döbrögi(asszonyság), Tokagép, Hájgép, stb. Aztán még: Bűzgombóc, Büdibébi, ilyenek.
Szörnyű egy anya vagyok, ez van. De legalább jól szórakozom.

Monday, May 18, 2015

Ringatóreflex.

Még a mostohatesóm férje mesélte nagyon nevetve, hogy onnan ismered meg a Tescóban a kisgyerekes szülőket, hogy a bevásárlókocsi fogantyúját rázzák, mint a babakocsit, amikor altatnak. Ő is pont ezt csinálta. Aztán pár hete voltunk a káptalantóti biopiacon, ahol láttam egy apát, aki egy kisebb társaságban állt, nála volt a babakocsi. A felesége kezében volt a gyerek, a férfi meg toligálta fel alá beszéd közben az üres babakocsit. Aztán persze magamat is rajtakapom időnként, hogy beindul a ringatóreflexem: sokszor akkor is egyik lábamról a másikra hintázok, amikor nincs a kezemben vagy nincs rámkötve Rita, és néha még ülve is sikerül előre-hátra hintáznom, pedig épp nem kell ringatnom.

Sunday, May 17, 2015

Apróságok, amiket nem akarok elfelejteni 2.

Bentragadó tüsszentésnél nincs cukibb. A kijövő tüsszentés épp csak kicsit kevésbé ultracuki. (Ilyenkor háton fekve a két karját összecsapja maga előtt.)
A hangeffektek. A hangeffektektől sírunk.
Has- és arcsimire vigyorog, főleg az apjára.
Nyújtogatja a nyelvét.
Az asszimetrikus cumit utálja. A mérlegelést is.
Továbbra is hason alszik. Fejét emelgeti, néha álmában is. A cumit ilyenkor elhagyja, ami vagy hiányzik neki, vagy nem. Ha igen, akkor nyünnyög.
Néha megtalálja a hüvelykujját és azt cumizza.
A homloktól orrig simogatástól becsukja a szemét, és néha el is alszik, ha kellően fáradt.
Kopik a haja hátul.
Néha behúz magának egyet ököllel.
Egyszer a ruháját addig rúgta lefelé, míg a body és a pántos nadrág a bicepsze közepéig lecsúszott, így hason fekve szépen letartóztatta magát.
A járókában egészen sokáig elvan. Ha épp olyanja van, a lógó-forgó játékkal 15-20 percig is elszórakozik, rúgkapál, gőgicsél és vigyorog neki.

Saturday, May 16, 2015

Tömköd.

Kisnudli megtalálta a kezét. Egyrészt ugye markol, másrészt meg rájött, hogy az öklét akár a szájába is tömheti. Ez nem mindig sikerül. Egyrészt nem feltétlen érti, hogy ha ott a cumi, akkor ez nem fog menni. Másrészt egy szájat eltalálni nehéz meló, a szemétől az álláig változik, hogy hová sikerül célozni. Így már a szeme alatt van egy kis karmolás is, hiába üldözöm a leszakadó kiskörmöket. Időnként a hüvelykujját szopja, ez roppant viccesen néz ki, mert nagyon pici az ujja. Aztán van olyan, hogy mindkettőt egyszerre próbálja a szájába tömni. Meg olyan is, hogy először a jobb öklét csócsálja meg, aztán a bal öklét. Nem hiába tesztelő az apja, kipróbál minden lehetőséget.

Friday, May 15, 2015

Markol.

Kisnudli mostanában lelkesen markol, ami épp a keze ügyébe kerül. Szoptatás alatt olykor a bőrömet, jobb esetben, ha van melltartó rajtam, akkor annak a pántját. Tegnap elaludt a mellemen, egyik kezében a melltartó pántját szorítva. Nem tudtam kiszabadítani, meg nem is nagyon akartam küzdeni ezzel, nehogy felébredjen, úgyhogy a férjem kikapcsolta a melltartóm és Rita azzal együtt ment a kiságyba. Ki rongyival, ki plüssállattal, ki melltartóval alszik...

Monday, May 11, 2015

Egy csomagtartónyi emlék

Több definíciót hallottam már, mikor ér véget egy ember gyermekkora. 18 évesen. Amikor befejezi az egyetemet. Amikor meghal az anyja/apja, esetleg mindkettő. Amikor elköltözik otthonról. Amikor megszület(ne/i)k) a gyereke(i). Én ezek közül a legtöbben már túl vagyok, de most adnék még egyet a listához: amikor megszűnik a gyermekkori otthona.
Egyszer már volt ilyen, anyu halála utáni tört-gyerekkorom egy részét a nagyapámnál töltöttem, és miután meghalt, bár éltünk még ott egy darabig, végül eladtuk a házat. Még egyetemista koromban egyszer megkért nevelőanyám, hogy rámoljam ki a gyerekszobámat, dobáljam ki, ami nem kell, vigyem el, ami igen, vendégszoba lenne a szobámból. Akkor két nagy IKEÁ-s műanyagdobozt telepakoltam már emlékekkel.
A szüleim háza három éve állt lakatlanul, apám-nevelőanyám nem bírta fenntartani. A ház persze addig is felújításra szorult, de ez a három év harmincat rontott rajta. Pénteken aláírtuk az adás-vételi szerződést, hónap végéig ki kell költöznünk. Eladtuk. A szívem egyik fele nagyon örül, hogy végre. A másik fele fáj, mert áron alul, meg mert csak ez volt az otthonunk évekig. A fákat anyu ültette, a falra a tányérokat ő tette fel, a sárga konyhabútornál ő főzött nekünk, az ingó konyhaasztalnál együtt sütöttük a mézeskalácsot. Szóval részben megszakad a szívem.
Mivel pénteken kocsival mentünk le, a maradék cuccokból elhoztam dolgokat. Nemcsak az én szobámból, hanem máshonnan is. Nemcsak onnani emlékeket, de ez csak a szerencsém.

Ábra
A kaspó és a fém-asszony anyué volt. A dísztányér valahol a falon volt. A medve közös volt a bátyámmal, rajta az én dalmatás pólóm van. A virágos bögre a nagyapám házából van, csakúgy, mint a fa dobozka, amiben csupa 1-2 Ft van, meg egy pakli kártya. Nagyapinál nagy kártyapartik voltak, illetve a baráti kör minden tagjánál, mindig másvalakinél.
A képeket a bátyám találta meg a gardróbban eldugva, ennek úgy örültem, hogy még a szomszédok is megkérdezték, mit találtam. Ezeken a képeken anyukám van, illetve a nagyobb lány a nővére. Ezek a képek szintén a nagyapám házában voltak, és én meg is voltam győződve róla, hogy amikor eladtuk, ezek elvesztek. Csak fotón voltak meg, még akkorról, amikor a falon voltak. A két testvéres kép kicsiben megvan, de ez a színezett nagyítás komoly érték, legalábbis nekem. A fejjel lefelé kép is anyukám, szerintem az általános iskolai ballagós képe. A jobb alsó sarokban anyu, a bátyám és én vagyunk.
A hónapban még megyünk le, pakolunk. Lehet, hogy hozok még el egy-két dolgot, talán segít, hogy ne fájjon a szívem. Mert fáj.

Történet az Éhenkórász Zabagépről

Volt egyszer egy Kis Girnyólábú Nudli, aki élete első két hónapjában nem annyira értette ezt az egész mizériát, ami a kajálást övezte. Aztán egyszercsak jött egy okos tündérnéni, aki miatt KGN anyukája nemcsak mellből etette, hanem ugyanazt az alapélelmiszert pohárból is adta, sőt, ha még fért bele, hasonló állagú mással is etette. Itt kezdett ráérezni a kajálás ízére. Aztán jött az ügyes tündérnéni, aki segített neki, hogy nagyra nyithassa a száját, és Kis Girnyólábú Nudli egyszercsak Döbrögi Buddha lett, és életét Éhenkórász Zabagép álnéven folytatta, szülei nagy örömére és vidámságára, akik a Toka- és Hurkaszámláló biztossal 3 nap múlva fognak találkozni. Éhenkórász Zabagép kalandjai majd akkor folytatódnak.

Tuesday, May 5, 2015

Egy kis Dévény

Most voltunk egy dévényes gyógytornásznál, és jelentem, ez egy jó döntés volt. Egy nagyon kedves nő a gyógytornász, és nagyon megnyugtató, pozitív hozzáállású. Kicsit kikérdezett, megnyomkodta Rita arcát, míg aludt, majd mikor felébredt, akkor alaposan átnézte és átmasszírozta a száját, nyelvét, ínyét. Rita szegény persze üvöltött.
Azt mondta, hogy a nyelve és a nyelvmunkája teljesen jó, viszont az arca-pofazacskója fül felöli részén az izmok le voltak tapadva, mert azokat kb. nem is használta. Így érthető, hogy miért fáradt el pár szívás után, miért nem lett egyre hatékonyabb. Aztán belül, a felső íny és az arc száj feletti, csücsörítésre való része közt van mindkét oldalon valami kis hártya, ami szintén feszes volt, így nem tudta elég nagyra nyitni a száját. Szóval az is csoda, hogy ennyit tudott szopni, amennyit.
A masszázs végeztével megnézte, hogyan szopik, és a technikája jó, és egészen aktívan szopott is vagy húsz percig.
Aztán mondtam, hogy miket mondott a doki, de azt mondta rá, hogy Rita izmai egyáltalán nem feszesek, sőt, nagyon ügyes, mert háton fekve még nem is kéne tudnia a fejét jobbra vagy balra billenés nélkül középen tartani, valamint hogy nagyon figyelmes, és nagyon cuki. :) A dokira, védőnőre ebből a szempontból ne hallgassak, Rita hízik, és minden gyerek más, még valószínűleg 2-3 alkalom, és teljesen jók lesznek az izmai, ő meg szépen megerősíti őket az evéssel. Aztán majd hízik talán jobban is.
Most meg itt alszik rajtam és én is sokkal kisimultabb vagyok.

Monday, May 4, 2015

Anya vagy!

Megkésett anyáknapi poszt.

6-7 éve lehetett, épp az unokahúgaimra vigyáztam, mikor a nagyobb kijelentette, hogy "te anya vagy"! Először köpni nyelni nem tudtam, de aztán elmagyaráztam, hogy nem vagyok az, hiába gondoskodom néha róluk egy pár órát én, én nem vagyok még anya, még nem volt a pocakomban baba. Majd egyszer. (Kicsit később ugyanez a kiskorú doktornéni meghallgatta a hasam, és közölte, hogy a baba jól van.)

Tegnap ezek motoszkáltak a fejemben. Mostanság - a kórház óta, ahol folyton anyának is hívtak - nap mint nap szembesítenek ezzel: anya vagyok. Igen, anya vagyok. Hihetetlen még mindig, és nagyon jó érzés. Életem első anyáknapja. Kicsit frontos, elég hisztis, pöttyet pánikolós (nem akart szopni az istenadta), de ez mind benne van. <3 kislányom.