Amikor egész nap minden indok nélkül fel-felnyíg a gyerek, és nem nagyon akar enni, majd mégis, majd mégsem, és a hócipőd tele, mert semmi látható nincs, csak a nyűglődés. Na, akkor este a fürdetés utáni pelenkázásnál látsz valami fehéret a szájában amikor C-be feszülve vonyít. Ami nem, nem fog. Hanem lifegő ínydarab. Mert az alsó rágóval kirágta felül. Valamikor. Mert nem vérzett, érted, semmi jele nem volt. És akkor visszanyeldekled a hányingered, és megnézed közelről, hogy igen, ott van az a fog alatta. És utána megbabusgatod, és elküldöd magad a fenébe, hogy csak nem ok nélkül ment a nyavalygás, és elcsodálkozol, hogy csak ennyit nyígott és továbbra sem hányod el magad.
(Aztán felhívod a fogorvosi ügyeletet, ahol kedvesen elmondják, hogy nem baj, majd elsorvad, és hálát adsz, hogy a doki nem röhögött ki, hanem kedves volt. És megfogadod, hogy sebaj, majd holnap is nyolcszázszor szoptatsz, ha nem akar mást enni. Jááááj.)
No comments:
Post a Comment