Kormányzati akcióterv helyett az én javaslataim, hogy több legyen a gyerek.

Azt mondják, nagyon fogy a magyar, kell egy akcióterv, hogy több gyerek szülessen. Ehhez pl. megkérdezhetnék azokat, akiket ez a leginkább érint: a nőket. Mivel ez úgysem fog megtörténni, segítek kicsit, mert proaktív vagyok.

- Ne nyomasszanak. A gyerekvállalást valaki vagy akarja, vagy nem akarja. Ha nem akarja, hagyják békén. Aki akarja, de bizonyos okok miatt nem vállalja, azokat kéne segíteni, úgy ahogy nekik jó. Komolyan segíteni, hogy tényleg annyi gyereket vállaljanak, amennyit akarnának, csak nem vállalják, mert... nézzük a valóságot, nem nehéz az okokat megtalálni. (Lásd lejjebb.)
- Ja, vagy akkor nyomasszák a pasikat is. "Már negyven vagy és nincs gyereked?"

Szülés(ig)
- Jó lenne egy rendes orvosi ellátás. Modern elvekkel, kevés beavatkozással, úgy, hogy nem kell mindenre órákat várni, ne kelljen magánorvos, magánlabor, magánakármi, ha már az ember fizeti a TB-t.
- Normálisan felszerelt kórház, személyzettel, normális, modern ellátással. Kulcsszavak: zsebbe  fizetés, természetes szülés, beavatkozások csökkentése, baba-barát ellátás, szoptatástámogatás. Jó lenne a WHO (30 éves!) ajánlását bevezetni minden kórházban.
- A szülő nő partnerként kezelése, a protokollok nyilvánossá tétele, hogy lássuk, melyik kórházban mi vár.
- Ha valaki veszélyeztetett terhes, kéthetente kell igazolásért üldögélnie a háziorvosnál. Amikor valszeg inkább feküdnie kéne.
- Legyen a kórháznak alternatívája: otthonszülés vagy születésház.
- Opcionális utó- anyagondozás: szoptatástámogatás, szülés utáni helyreállítás (a hat hetes kontroll az egy vicc), pszichológus. Talán könnyebben vállal következő gyereket, aki jól van fizikailag, lelkileg...

Gyerekkel
Lehet mondani, hogy milyen anyagiasak a mai nők, de a kieső fizetés nagyon komoly érvágás, főleg ha hitelt is fizet az ember. Szóval igen, támogatni kéne a gyerekvállalást!
- TGyás még oké, gyed kevésbé, a gyes egy vicc (28e). A családi pótlék röhej (12e).
- Ha két éven belül szülsz másodikat, ugyanazt kapod, mint az első után: ez a két év nagyon rövid határidő. Ha meg megszűnik közben a munkaviszony, pl. a határozott idejű szerződés, olyan, mintha az anya sosem dolgozott (fizetett) volna (egy vagyont az államnak). Legalábbis nekem ezt mondta kormányablakos telefonos ügyfélszolgálat 2016 elején (azóta ez lehet, hogy változott).
- BÜRÖKRÁCIA CSÖKKENTÉSE: az összes támogatáshoz ugyanazokat az adatokat kell beadni, csak más űrlapon és máshová, külön a kerületi támogatáshoz, az egyszeri anyasági juttatáshoz, csed, gyed, gyes, családi pótlék. Kihagytam valamit? Fénymásolgatni, kézzel leadni, meghatalmazásokat írni, ha nem a frissen szült nő megy. A tájékoztatás nulla vagy bikkfanyelvű, a beadás még mindig nem megy online, meg egyébként is, adják tovább az adatokat! Akkor kelljen szólni, ha valami változik. A kisgyerekes BKV-bérlethez fél évente(!!) igazolni kell, hogy még mindig gyesen vagyok, levélben igazolást kérni, bemutatni, 2. év végén új igazolvány kell, új fotóval.
- Orvos és védőnő sokszor nyomaszt és számonkér, ezer éve lejárt elvekkel.
- Bölcsi: kevés, lepukkant, sok gyerek, kevés személyzet, a magánbölcsi drága.
- Ovi: kevés, lepukkant, sok gyerek, kevés személyzet, magánovi drága. A 3. betöltött év utáni szeptembertől kötelező, de a gyes csak 3. szülinapig jár. Ha nem veszik fel a gyereket még egy fél évig, akkor anya ingyen marad otthon vagy fizetős helyre mehet a gyerek. Rugalmas időbeosztás az ovikban.
- Ha beteg a gyerek: kórházban földön alvás... Várólisták... Időpont két hét múlvára. Próbálj időpontot szerezni csípőszűrésre. Három hónappal később van csak, mint ahogy kötelező lenne.
- Munkába visszaállás segítése. Ki kéne valami hatásosat találni, mert az egyik fizetés kiesése brutális, így nemhogy harmadik, de második gyereket is nehéz bevállalni.
- Tartósan beteg gyerekek gondozása és ellátása... (lásd: https://444.hu/2017/04/03/a-sulyos-beteg-gyerekedet-apolod-otthon-ja-az-nem-munka)

Csak így hirtelen.

Relatív.

Holnap fogorvoshoz megyek, esélyes, hogy foghúzás lesz a vége. F*sok. És akkor elkezdem mondogatni magamnak, hogy:

Bazzeg, te már fájdalomcsillapító nélkül megszültél egy gyereket!

Nem segít. /o

A kis alvástroll.

Mostanában általában 4 és 5 között harsan az "Anyaaaaa, nem találom a cumiiiiiimat/Vaváááááámat!". Odacaplatok, odaadom, jó esetben hamar visszaalszom. Tegnapra virradóra kétszer is kiabált, másodszor mondjuk inni akart, hatkor. Mára virradóra is asszem két kör volt, mindenesetre reggel nyolc körül nagyon boldogan jött át, amikor mondtam, hogy jöhet, mert már reggel van. Kb. másfél percre bebújt mellém, aztán nagy vidáman közölte, hogy olvas nekem ébredős mesét. Hiába tiltakoztam elhalón, becipelte a kisszékét, felkapcsolta a nagyvillanyt(!), üdvözült vigyorral bekukucsolt a fejemre húzott paplan alá, közölte, hogy nem jó helyen van a fejem a párnán, majd elcipelte a kisszéket a gyerekszobába, felkapcsolta a lámpát, megkereste a Pötty könyvet és bebújt mellém. És elkezdte mesélni. Az első felét tudja már fejből, utána meg-megkérdezte, mi van odaírva, de elolvasta. Aztán még egyszer elolvasta volna, de addigra már felébredtem teljesen. /o

Egyébként küzdünk.
A karácsonyi időben az este 10-es alvásból 11 lett, meg f12 (akkor már anya nagyon pipa szokott lenni). Pár napja áttértem arra, hogy fél 9-kor fürdés, utána egy mese, ének, odafekszem mellé, aztán viszlát. Persze még van, hogy f11-kor is azt hallom, hogy karattyol. És amikor lefekszem mellé, akkor nekiáll kukacolni, ficereg, forgolódik, egy pillanatra nem nyugszik le. Ha kimegyek, kikéri magának.
Aztán ha meg fel kell kelni, és hát nyolcnál tovább nem hagyom aludni, akkor meg megy a feszengés meg az üvöltés. De így járt... Délután egykor kidől és jó 3 órát alszik. Mint a tök. Lehet, hogy ez a sok, de egyelőre ezt nem akarom zavarni.

Érintés.

Mondjuk én testkontaktot mondanék, de ez szebb, tényleg. Kicsiként persze sokat ringattam meg hordoztam Titát, de miután már kinyílt a világ, meg már nem bírtam el, nem igazán igényelte, hogy odabújjon, összebújjunk. Szoptattam, főleg kartartásban, meg úgy, hogy szemben ült az ölemben, és itt ki is merült az igénye az érintésre. Mélyen legbelül kicsit fájt ez nekem, mert hát vannak gyerekek, akik bújnak az anyjukhoz és hát Tita nem... Igen, ő kis vagány dömper volt, és ez tök jó, tudom én, de akkor sem bántam volna némi időszakos anyásságot. :D
Ha bármi baj volt, "Ciiciiiiiii! Aja, Ciiiiciiiii!" ha kapott cicit, a világ összes gondja megoldódott hirtelen és kész. (Két éves kora +/- 3 hónap) Bárki kérdezte, hogy hányszor szoptatok egy nap, azt mondtam, 800x. :D Aztán amikor ez lecsökkent, pláne, mikor drasztikusan, napi 2-3 alkalomra, akkor rájöttem, hogy néha azért olyan kis kerge Tita, mert anyahiánya van. Szóval elkezdtem tudatosan többet ölelgetni, és ő is elkezdte kérni, hogy "Megringass.", ha valami baj volt.
Aztán szeptemberben átköltözött a "nagyágyába", a saját szobájába, és akkor jött az esti szoptatás után a "Mellémfekszel?" és az "Ittmaradsz kicsit?" és az "Anyahiányom van." Szóval azóta este is odabújok hozzá egy kicsit, bármennyire is nehéz ez nekem, mert a sötétben, vízszintesben, a jó meleg paplan alatt a szuszogó gyerekkel, pillanatok alatt elalszom... Meg van, hogy reggel is odabújok hozzá, ha épp úgy van időm és még nem kelt fel, és kiskiflizünk, vagy a Vavával bábozunk (beszélgetünk, hogy ki hogy aludt, Vava ugrál, mert kell neki is egy trambulin, Vava puszilgatja Titát és néha anyát is, stb.)
Ilyen napokon tartósabb a béke is, mert egyébként itt a hisztikorszak ám...

Napi jócselekedet: dicsérj meg egy kisgyerekes anyukát!

Olvastam ma egy hosszabb írást a FB-on: egy egy éves kisfiú mellé született ikerlányok anyukája írta, hogy milyen kib***ott nehéz volt az első év. És az első pontja az volt, hogy mennyire kevés az elismerő szó, dicséret, mekkora az izoláció. És ez valahogy tökre megragadt bennem és eszembe is jutott pár eset. Mindjárt el is mesélem, de először is a lényeg:

Dicsérj meg egy kisgyerekes anyukát! Ne a gyereket, őt! Mondd neki, hogy szuperül csinálja (hiszen él, alszik, eszik, nő a gyereke), biztos nem könnyű, találj ki ide még pár hasonló mondatot. Meg fogsz lepődni a hatáson. Ugyanis kb. mindenki meg fog döbbenni, de legalábbis örülni fog a kedves szavaknak.

Ha van gyereked, emlékszel milyen volt, ha nincs, akkor meg (bocsi, de) úgysem tudod elképzelni, milyen az a kialvatlanság, testi-lelki kimerültség, a szünetnélküli rendelkezésreállás... Úgy, hogy a baba gondozását jó eséllyel senki nem tanította meg, szóval mindenki kísérletezik és próbálja nem hagyni, hogy agyonnyomja a felelősség, hogy életben kell tartania egy pici babát. Kb. zéró visszajelzéssel.

A Bikásról sétáltunk haza, hármasban, mikor kb. belénk ütközött egy szintén ikres anyuka, semeddig nem látott, körözött a házuk körül és altatta a gyerekeket, miközben ő sétálva aludt. Baromi cukik voltak a picik, megnéztem, rájukvigyorogtam, épp talán csak annyit mondtam, hogy nagyon szépek és remekül néznek ki, ahhoz képest, hogy az ikrek milyen picik szoktak lenni, remekül csinálja, kitartást, biztos baromi kemény heteken van túl. (Az ikrektől rettegek, baromira tisztelem az összes ikres anyát.) Nos, szegény csajszi kb. úgy kapaszkodott ebbe a pár mondatba, mint fuldokló a szalmaszálba. Tita és apukája már előrébb jártak, de mégis maradtam még váltani vele pár mondatot arról, hogy az én lányom is imádott kint aludni, stb., meg hogy kitartás, mert nem volt szívem otthagyni. Rettenetesen kimerült volt és valószínűleg nem volt túl sok segítsége sem.

Egy másik alkalommal szintén egy játszótéren Tita letámadott egy kislányt, aki épp banánt evett, anyukája odajött, megbeszéltük, hogy köszöjük, adhat neki a banánból, nekünk kekszünk van, szóval a csajok osztoztak és uzsiztak. Volt még egy babakocsi vele, az árnyékban, amiben egy másik baba aludt, ő láthatóan sérült volt. Beszélgettünk, elmesélte, mi a helyzet, én csak kérdezgettem, totál semlegesen, de  látszott, hogy általában nem kérdezik a másik gyerekéről, örült, hogy mesélhetett. Neki is pár együttérző-dicsérő szót próbáltam belefűzni, hátha.

Meg egy szintén elég bizonytalan picibabás a környezetemben, aki csak annyit kérdezett vissza döbbenten, mikor mondtam, hogy szuperül csinálja és nagyon szépen haladnak (nő a gyerek, eszik, alszik, vigyorog is), hogy "Tényleg?"

+1 Hogy az én gyerekorvosom és korábbi védőnőm mindig azt éreztette velem, hogy anyai kompetenciáim mennyire kevesek. És milyen jól esett, mikor a Dévényes gyógytornász azzal kezdte, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz, szuper, hogy már ott vagyunk nála, fogok tudni szoptatni és csak hogy egyszerűen megnyugtató volt és partnerként kezelt.

Szóval dicsérj meg egy kisgyerekest! Esetleg, ha tovább akarsz menni a jócselekedetek sorában, mosogass el helyette vagy csak beszélgess vele (hagyd, hogy kibeszélje magát és hümmögjél időnként), vagy küldd el hajat mosni, te addig ringass, sétáltass.

Köszi!