Idén életemben először (2015)

- vezettem autópályán
- éreztem, hogy csuklik a hasamban a kölök
- volt házassági évfordulóm
- mentem szülési szabadságra
- folyt el magzatvizem
- vajúdtam
- kaptam branült, szedtem ki magamból branült, láttam folyni a vérem
- kaptam infúziót
- szültem és lettem anya
- szoptattam és fejtem tejet
- csattogott a fogam kontrollálhatatlanul
- indítottam utazókönyvet
- lett jogsim
- horgoltam, lett kész horgolt munkám
- vezettem egyedül forgalomban
- nyújtottam elsősegélyt
- mentettem meg valaki életét (valószínűleg)
- olvastam graphic novelt
- hordoztam
- varrattam magamnak / vettem valami igazán nagyonpiros ruhát (hordozókabát)
- fizettem valami olyanért, amiért nem kellett volna
- repültem kis repülőgéppel
- láttam a szülővárosomat felülről

És ti mit csináltatok idén életetekben először?

Ül, áll, rohanva mászik

Mióta áll:
- rámol. Mindent. Kanapéról ruhát, főleg, ha madzagja is van. Kábeleket. Bármit, amit elér. Feláll a gardróbszekrény rácsos fiókjainál és próbálkozik.
- a járókában is igyekszik. Felnyúl a rács felső részéhez. A rácson keresztül megpróbálja elérni a könyvespolcot.
- üti a dohányzó asztalt, nyújtott kézzel, tenyérrel.
- mindent megcsócsál, ami megfelelő magasságban van.

A járóka melletti játékosdobozból a rácson keresztül is átrámol dolgokat. Ügyesen elforgatja vagy ha lehet, átszuszakolja.

Mióta ül:
- kapott a kádba játékokat. Ül és pancsol. Két kézzel pacsál.
- hintázik. Kipróbáltuk, egy órán át is elvolt a hintában, időnként meglöktük, egyébként ő is lóbálta a lábát meg ficergett, így hintáztatta is magát kicsit. Iszonyú cuki, ahogy kapaszkodik. Először csak nézett, hogy mi ez, aztán hamar sikoltozva kacagott. :)

Van haja. Hét hónapos kora körül hónapja benőtt a kopaszfoltja.

Alvás a hidegben.

Reggel fél 9-kor kelt, én aludtam az etetés után tovább, Petivel volt. Fél 12-kor, újabb etetés után persze, felöltöztettem, bezsákoltam, beraktam a babakocsiba, ráhúztam a babakocsi zsákját, és mire felvettem a cipőm, már el is aludt. Mentem vele pár kört a gangon, mert Peti porszívózott bent, nem akartam az ajtó előtt hagyni, nehogy felébredjen. Ráraktam a babafigyelőt a hasára. Takarítottunk, ebédeltünk, még mindig alszik, még mindig. 2-2,5 órát szokott egyben aludni, 3 óra elteltével azért már kinéztem. Mozgott. 3,5 óra után behoztam, arra felébredt. Éjjel is alhatna egyben ennyit...

December első hetében eléggé beteg voltam, egész héten itthon ültem, jól megfázva, torokfájósan. Hogy ne kelljen egyfolytában kézben altatnom, kitaláltam, hogy jól beöltöztetem és berakom a babakocsiba, és a gangon körözve elaltatom. Így sem úszom meg, hogy kimenjek, de legalább emberek közé nem kell menni, meg ha gyorsan elalszik, én be tudok jönni. Közben olvashatok a kindle-n (orral lehet lapozni, tudtátok?), ha elaludt, az ajtó ablakán kirakom a babafigyelőt, és kész.
Ez alatt az egy hét alatt tök jól kialakult egy rendszer, ami most épp kényelmes neki, így könnyű volt megfigyelni, hogy alakul a bioritmusa: ha 8-9 közt kelt, akkor 11.30-12 között kirakom, 14-14.30 között ébredt, 17 körül megint kiraktam 30-50 percre, 21.30 fürdetés, szoptatás, tápszer, 22.30 alvás. Első ébredés 1-1.30, utána változó, hajnalban akad egy 3-3,5 órás alvás, egyébként gyakran ébred. (Megint dagad az ínye, több helyen is.)

Egy ideje egyébként bevezettük a boldogra aludta magát kifejezést. Legalább két óra alvás után összehasonlíthatatlanul vidámabb, mosolygósabb, boldogabb.

Mozgásfejlődés - 9. hónap eleje

Már 9 hónapos múlt. Azon a héten kezdett a kanapé mentén lépegetni oldalirányba. Pár nappal később elkezdett teljes felsőtesttel és fejjel bólogatni. Ez irgalmatlan cuki.
Egy héttel később megtanult integetni. Többször csinálta szándékosan, válaszul arra, hogy mi integetünk neki, néha mondja is mellé, hogy pápá. Vagy dádá.
Emellett egyre ügyesebben kombinálja, amit tud, négykézlábból leül hátrafelé, kinyújtja a lábát és ezzel egyidőben hátra is fordul.
Most pedig már a polcra merőleges székről átoldalaz és átkapaszkodik. A könyvespolcokon nagyon szeret támaszkodni. Többnyire megérti, hogy a könyvekhez nem nyúlhat.
Hurcol dolgokat. Négykézlábazva, felrámolja a kanapéra. Főleg a papucsokat.
Mindenhová bemászik: a kanapé mögé, a számítógépasztal alá és mögé.
Nagyon ritkán esik el, bár az előbb épp taknyolt egyet. Kezében volt a keféje és a másikkal elengedte a kanapét. Hogy vajon a kefébe akart kapaszkodni vagy csak elfelejtette, hogy nincs neki harmadik keze? A nem annyira stabil dolgokat is elég jól használja, ha a szék, amin támaszkodik, csúszik el lassan, nem esik kétségbe. A hintafotelom hintás lábtámaszán sokat gyakorolt előtte, amellett is remekül fel tud kapaszkodni.
És ami a legeslegmegdöbbentőbb, hogy lemászik a nekem térd fölé érő franciaágyról. Párszor megmutattuk neki, hogy hasonfekve, lábbal előre kell lejönni, ezt fejlesztette tovább: ha ott ül valaki mellette, az öléba mászik, szembe ül, térdel és lecsúszik a földre az ember lábán. Nyilván kézzel lekövettük, de nem fogtuk és nem segítettük. Többször is megcsinálta, nem csak szerencséje volt. :)

Alapértelmezettből ragaszkodóvá?

Anya mindig az alapértelmezett. Én mindig ott voltam, nem voltam annyira érdekes. Rám is vigyorgott, de az apja sokkal könnyebben megnevettette, rá inkább vigyorgott, ő inkább érdekes volt. Kb. 7 hónaposan kezdett el átkéredzkedni más kezéből/öléből az enyémbe. Dől, kart nyújt. Egyértelmű. De ilyenkor sem bújt, csak az én karomból nézte nagyon aktívan a világot. Persze, tudom, hogy ragaszkodik hozzám, mert én vagyok az anyja, de néha a vigyorgáson kívül is jól esett volna valami. Mert vigyorogni kb. mindenkire szokott.
Amíg a múltkor meg volt fázva, egyik éjjel félálomban a vállamra borult, de az a kimerültség és a betegség volt inkább. Ma viszont altatáskor - persze nem akart aludni, fene tudja, mi zaklatta fel vagy mije fájt - nyugágypózban hevertem a fotelban, Nudli a hasamon feküdt, kinyomta magát a karjaival és nézelődött a félhomályban. Én beszéltem hozzá, meg simogattam a hátát. A fejem félig el volt fordítva oldalra és egyszercsak az arcával odatámaszkodott az enyémnek. Szuszogott, időnként "óóh" nyögött egyet, válaszoltam rá, és csak így voltunk, percekig. Még Petit is behívtam szép halkan, hogy lássa ő is a csudát. Persze el nem aludt, de szívmelengető volt.

Mosható

Nem vagyok egy nagy fertőtlenítőmániás, de időnként fogom a kölök összes játékát, két felé osztom őket: mosógépbe és mosogatóba valók, majd kimosom őket. Kimostam hát a macskaoroszlánt is, amiben bár volt valami kemény izé, már nem adott ki semmilyen hangot. Amíg ki nem mostam. Akkor kaptam először frászt, mikor pakoltam ki a mosógépet, mert elkezdett hangosan nyávogni. Háromszor. Nagyon hangosan. Jó, oké, konstatáltam, hogy ez nyávog. Azonban innentől átlag hárompercenként nekiállt nyávogni. Miután kiröhögtem magam, kiraktam az erkélyre száradni (hogy ne bent nyávogjon), de a kis szeméttől konkrétan visszhangzott a szomszéd lakópark. Végül behoztam és becsavartam egy rongyba és a spájzban az egyik műanyagdobozba ástam be. A spájzajtó előtt így is hallatszott. Mégis milyen játéktervező tervez ilyen hangos játékot?

Éjszakák, szoptatás, erre kell emlékezni

Múlt hét előtt két hónapig nagyon szarul aludtunk. Volt, hogy kb. óránként kelt, hol evett, hol nem. De jobbára azért üvöltött egy kört. Hol maradt lelki erőm, hol nem. Hol ringattam, hol elaludtam a fotelban a kezemben a gyerekkel, hol nem. (Lábtámaszom van, nem esik le, meg a cumiját a számban szoktam tartani, ha elbóbiskolok, kiejtem, arra felébredek.) Rosszabb hajnalaimon félálomban már érveltem és vitatkoztam Nudlival (nem, nem működik), legrosszabbkor még veszekedtem is. Ilyenkor Peti felébredt, elringatta (kb. két perc alatt, én meg előtte órákat szenvedtem) én meg próbáltam az idegtől szabadulni és gyorsan elaludni. Meg aludni amikor lehet, pedig mostanában napközben már ritkán aludtam. Meg az egyik anyaegyedülestém is úgy telt, hogy ők mentek látogatóba máshoz, hogy aludjak egyben három órát végre. Mert ha a másik szobában gőgicsél vagy felsír, arra is felkelek...

Na, de most már egy hete jobb. Az altatásról írok még majd külön, az is jobb, de itt most szerintem a Normaflore-nak köszönhetjük a dolgot. A napirendünkről is akarok írni, de amit most muszáj megörökíteni, az az, hogy van egy etetés fél egy és fél kettő között valamikor, és újabban ez a kedvencem. Nudli félig alszik. Mikor felsír, többnyire még fent vagyok, gyorsan kiveszem, suttogok neki valami megnyugtatót, beülök a fotelomba, ő nagyon jól eszik, továbbra is félálomban. Nem nyüsszög, hogy melyik mellem, nem nézelődik tíz másodpercenként leválva a háta mögé, nem vadássza a pulcsimadzagjaimat, csak eszik. Szuszog, eszik. Cuki. Az utolsó egy-két percben már csak jobbára alszik, néha szív egyet-kettőt, majd beremeg az alsó állkapcsa, közben az egyik kezével kicsit átölel(i a mellem), totál béke és nyugalom. Mielőtt végleg bealszik, nagy lendülettel kiköpi a mellem, kicsit hátralendül, kézzel együtt, majd visszadöccen és alszik a karomban. Szuszog, alszik, k.o. Felállok, beviszem, hasra leteszem, alszik tovább. Ez a legjobb, az az utolsó pár perc.

Odavan a babákért

Mikor hátrakötözni tanultam, már akkor teljes extázisban mozdult rá a (jóga)oktató(m) hatalmas gyakorlóbabájára, de az igazi babák még jobbak! Botibaba 3 hetes volt, mikor az apja a földön fekve a felhúzott térdére támasztotta böfizni, nos, amíg Nudli teljes gőzzel el nem kezdett négykézláb teperni felé. Azt a huncut vigyort, ami az arcán ült! Inkább nem hagytuk, hogy megközelítse. :D
A következő baba a nála 7 hónappal idősebb Julcsi volt, neki a haját vizsgálta meg közelről, jól meg is húzta szegénynek.
A hétvégén pedig Emiliával találkozott, aki úgy hat héttel fiatalabb nála, őt is közelről meg akarta nézni, főleg a haja és a szeme érdekelte. Jól néznek ki együtt: Nudli szőke, hófehér bőrű és kék szemű, Emilia pedig barna őzikeszemű, dús barna hajú és nála sötétebb bőrű.

Pótlás: Apróságok

(Hat hónapos kora körül.)

Peti a vállára vette, hogy repülőzzön vele, és elkezdett az öklével a szájában brümmögni. Nyilván véletlen, de vicces.

Az anya haja van mindenholt leváltotta a Rita nyála van mindenhol.
A padlót is lehet nyalogatni.
A rácson először megpróbálta a fejét kidugni, nem ment. Azóta kilógatja a lábait, valamint mint egy elbaltázott börtönszökevény, a rácsot megpróbálja elszopogatni.
Ha éhes, azt mondja, hogy hö-höhö-höhöhö-höhö
Alváshoz dúdol magának. Vagy inkább nyöszörög. Jóóóó idegesítő.

Játékok:
Kacagtatni némi oldal-hónaljharapdálással mindig lehet.
Játszószőnyeggel együtt húzgálni fel-alá: kapaszkodik és vigyorog.
A franciaágyon rugóztatni imádja magát, valamint élvezi a takaró és a párna süppedősségét is.
A címkék. A címkék azok a legjobbak.

Pótlás: Mozgásfejlődés (5. és 6. hónap)

(Ezt úgy hat hónap 2 hetesen írtam.)

Előrebocsátom, hogy dunsztom sincs, mit kéne csinálnia egy ekkora gyereknek, nem az a célom, hogy bezzeggyerekem legyen, hanem hogy dokumentáljam a dolgokat.

5 hónapos kora előtt egy nappal tornázta fel magát először négykézlábra. Addig is próbálkozott, de a fejét nem tudta felemelni. Az elmúlt hónapot a technika tökeletesítésére fordította, már szinte bármennyit képes négykézlábazni. Az elején elég sokat rugózott.
Két hete kétszer-háromszor hátraült négykézlábból, kéztámasszal, de ezt azóta nem csinálta.

Helyetváltoztatni a következő módokon szokott:
- gördül, egyre gyorsabban, szinte akadály nélkül, tereptárgyakon is keresztül
- háton fekve a fejét hátraszegi, gerincét C-be hajlítja majd vissza, így a feje irányába kukacol
- háton fekve felhúzza a lábát talpra, majd a lábaival oldalt lépeget, feneket emel, arrébb tesz
- négykézláb - hasonfekvés - négykézláb - hasonfekvés: a kukacolás hátra és előre is megy
- fordított V-alakba nyomja magát (jógás kutyapóz), majd vagy eldől oldalra vagy visszafekszik, de ezzel is halad
- hason fekve kinyomja magát fókába, és ha épp nem ér el valamit, visszafekve pár centit halad előre

A kutyapózt csinálja már egy ideje, először lógó fejjel, mostanában emelt fejjel. Néha megemeli az egyik lábát is hozzá, ebből többnyire eldől. Pár napja a leszegett feje totál tudatos volt, a maga alatt lévő csörgőt és a lábát nézte.

Két ujja közé csippent dolgokat. egyik kezéből a másikba átvesz dolgokat.

A cumit kb. a hathónapos forduló óta elég jó hibaszázalékkal visszatömi a szájába. Korábban is sikerült neki néha, meg most is van, hogy fordítva sikerül és a fogantyú kerül a szájába, de ez a ritkább.

Fél év + 5. napon kezdte emelni négykézlábból a kezét. Egyelőre mindig a balt. A lábaival is próbálkozik, mármint hogy mozgassa őket. Van, hogy lendületből mindkettőt előrébb húzza pár centit.
Most nem rugózik, inkább lendületet vesz és ugrik.

Tegnap óta a pólómat húzza, ha enne. Egyébként bármit betöm a szájába.

Megtáltosodott.

Ma reggelre kibújt az alsó középső két foga. Recés.
Aztán a járókában egyszercsak megült a két térde között úgy, hogy nem kapaszkodott.
Aztán felállt, és addig nyújtózott, hogy a járóka tetejében kapaszkodott meg. Aztán úgy térdelt vissza, hogy a kezeit egyre lejjebb csúsztatta a rácson.
Aztán leült. Nagyterpesz. Két kézzel matatott valamit.

És ezeket eddig nem csinálta. :)

(Még mindig el vagyok maradva egy rakás bejegyzéssel... Igyekszem egyszercsak.)

Humans of...

Egy röpke poszt erejéig Brandon Stanton Magyarországon is volt a napokban. Ezer éve agyalok azon, hogy mit mondanék neki, ha - tudom, hogy ez tökéletesen esélytelen de - megállítana az utcán.

My mother died when I was 8. She was 37. I'm 30 now. So in 7 years I'll be older than the image of my mother in my head.

Nem szabad!

Jaj, tökre tudja, hogy mit nem szabad! Rászólok, mert valamit rág, abbahagyja, rámnéz, rámvigyorog. Látszik, hogy huncut. Látszik, hogy érti. Persze 10 mp múlva újra azt rágja. Az előszobaküszöbön megáll. Néz hátra. rám. Tudja, hogy nem mehet arra tovább. A nappaliból a hálószobába menet is félméterenként megállt, nézett hátra, hogy akkor most tényleg mehet?
És az a fej! Az a huncut! Behalás. :D

Bréking

[Van már pár félbehagyott/átolvasandó hosszabb posztom, de ezt muszáj kiírnom.]

Rita mászik! Már múlt héten szerdán is haladt valahogy négykézláb, de akkor még nem emelte a jobb kezét. Most viszont már rendesen mászik, lassan, keveset, de mászik. Fő motiválóereje bármilyen kábel, a hátizsákok szalagjai és bármilyen elektronikus eszköz.

Plusz még: megtalálta a mássalhangzókat. Eddig főleg azok nélkül dumált, vagy max. egy párat használt, most viszont igen változatos lett a halandzsaszó(tag)kincs.

Hidegfront

A tegnapi nap elég rosszul sikerült alvásügyileg. Dél körül aludt 40 percet, kettő körül 10-et (fél óra ringatás után), hat körül 45 perc nyűglődés és altatás után konkrétan 3-at. Nyolckor sétáltunk egyet, de végigsikoltozta, nagyon élvezte és nyilván nem aludt. Aztán kilenckor elaludt mellen, agyaltunk, hogy keltsük-e fürdetni és enni, de felébredt, éber volt, és jött is a dörgés-villámlás-szakadó eső. Kivittük az erkélyre. viháncolt a hűvösben. Átszellőztettük a lakást, ideiglenesen hűvösebb lett, reggelre ez elmúlt... Éjfél felé elaludt, ahogy szokásos. (Majd lesz egy napirendes poszt is.)
Hajnalban négykor evett, majd nyolc után is felébredt. Mire Peti elment dolgozni, végeztünk, leraktam a járókába, mire visszaértem a kávémmal a konyhából, elaludt, majd a nyikorgó parkettára felébredt, de felvettem és az ágyába raktam, ahol újabb negyven percet aludt. Apukám jött, én indultam volna, ekkor ébredt. Gyorsan etettem még egy kicsit, ez tízkor volt. Apu adott neki enni tápot negyed 12-kor, délben kidőlt. Kettő körül már nagyon etetnem kellett*, így járkáltam kicsit a szobában, de semmi. A fülébe szuszogtam. Semmi. Megcirógattam a hátát, viccesen kukacolt, de semmi. Felvettem, átpelenkáztam, még mindig aludt. Lemértem, mert kíváncsi voltam, hogy mennyit eszik, és mostanában eddig mindig csak esti utolsót mértem. Kihoztam, fotelba ültem, mellre tettem. Még mindig alszik. Evett, hosszasan a nempreferált mellemből. Váltottunk. Evett a másikból. Megmértem. Visszaraktam az ágyába. 14:40-kor nyögött és felemelte a fejét, de bevittem a cumiját, visszahajtottam a fejét, asszem visszaaludt. Itt tartunk most.

* iszsz: igény szerint szoptatott. de hogy kinek az igénye? hát most az enyém. :D

Játékok

Van egy csomó csörgő meg zörgő meg szopogatnivaló meg lapozgatnivaló játéka. Természetesen az allstar bigyó a cumifogója, ami egy korong, egy hózentrógercsipesz és 8-10 műanyag láncszem. Kb. bármennyit elvan vele.
A nyulat, amit horgoltam, lelkesen tömködi a szájába.
Szuper új közös játékaink vannak, úgymint a pelenkalebegtetés nyolcvan formája. Legyezni, lebegtetni, rázogatni, hullámoztatni. Mindegy, mert vigyorog, néha kacag is. Aztán elkezdtem holaRitát játszani. Letakarom a pelenkával amikor a hátán fekszik. Az első pár alkalommal többnyire kb. mozdulatlanul megvárja, míg elmondom, hogy holaRita, aztán mikor lehúzom az arcáról a pelenkát, akkor nagyon vigyorog és nagyon huncut. Aztán van, hogy egyből lekapja a fejéről és csak vigyorog, hogy nem sikerül eltüntetnem. Néha meg a kilógó combját kezdem el hétfogásozni, hogy nahát, szerintem itt lesz a Rita, ezen hangosan rötyörészik.
A hasondudálás és cuppogós puszik is mennek már egy ideje, de tuti kacagást a hammammmamamamammmm megeszlekkel lehet kiváltani. Főleg ha a megrágcsált felület az oldala a hónalja felé.
Szuper játék még a pelenkázón a fülpiszkálósdoboz, de csak akkor, ha C-be feszítheti a hátát, és nyúlkálhat érte. Ha a hasára teszem a dobozt, hogy ne oldalt kelljen pelenkáznom, úgy nem érdekes. Hasonló a helyzet a zörgős popsitörlős csomaggal is.
Többnyire elég jól elszórakoztatja magát, 10-15-20 percekre is, a járókában vagy a szőnyegen a takaróján. Erről folyton legurul, ha közben én internetezem, akkor a hovámész és holvagymármegint c. játékot játsszuk, ami némi csiklandozás, sok csintalan mosoly és a takaró közepére való visszahelyezésben merül ki.
Ezen kívül meglehetősen sokat dögönyözzük, húzzuk-vonjuk, lóbáljuk szerencsétlen gyereket. A hátán fekve nagyon szereti, ha a két lábát megfogom és arrébbhúzom. Peti ezt a takarójával együtt szokta, a szobában fel-alá. Kapaszkodik, kacarászik. Úgy tűnik, élvezi, hogy nem bánunk vele porcelánbabaként és mi is jól szórakozunk.

Altatás, már megint

Mióta elkezdett négykézlábazni, nem is olyan egyszerű elaltatni. eddig max. a fejét emelgette, és vissza-visszarogyott, most meg már kb. le kell fogni. Karban természetesen elalszik, de ezt az én hátam sem bírja, meg nem is akarom. Szóval igyekszem lerakni és mivel még magasan van az ágya, föléhajolok, szuszogok a fülébe, meg mondom, hogy minden rendben, itt vagyok, aludjál szépen. Mivel közel hajolok hozzá, így nem kezd el négykézlábazni, és előbb-utóbb elalszik.
Egyik nap aztán még kínomban elkezdtem neki elmesélni az aznapunkat, sikerült is úgy a délután hármas történésekkel álomba untatni a gyereket. Pár nap gondolkodás után megszületett Ligeti Kis Tündér (még lehet, hogy Nudli lesz a vége), ő Rita alteregója. Az ötletet azt hiszem worsitól hallottam először, és egyelőre úgy tűnik, működik.

Cuccnyilvántartás

Szerencsére nagyon kevés dolgot kellett vennünk Nudlinak. A nagyobb bútorokat a FB-os felhívásomra egy nap alatt dobták össze az ismerősök: az ágyat és a pelenkázót ajándékba kaptuk, a járókát kölcsön. Kaptunk kölcsön hurcikendőt is, bár azt a pont most adtam vissza, mert szeptemberben jön a következő baba náluk. A vicces az, hogy ugyanaznap kaptam mástól egy másikat, amit visszaadok, ha jön esetleg egy negyedik gyerek.
Ezen kívül rengeteg ruhát kaptunk szerencsére, több forrásból is. Ezek többnyire monogrammozva vannak, de azért ebben nem bíztam. Szóval azt a módszert találtam ki, hogy a cuccokat lefotózom egy-egy névtáblával együtt és van egy mappájuk a számítógépen.
Aztán a saját kapott cuccokat is ugyanígy lefotóztam, meg persze fel is monogrammoztam a címkéket, de ez a tuti. Főleg úgy, hogy kaptunk egy nagy doboz játékot is, meg van már valamennyi saját is.
A múlt héten szortíroztam a kinőtt 56-os ruhákat, azt pedig úgy, hogy a képeken egy képszerkesztővel áthúzgáltam amit bedobozoltam vagy bezacskóztam. Emellett pedig az összekészített motyókat felnévcímkézett zacskókba raktam és várják, hogy találkozzak a gazdájukkal. :)

Kölcsöncuccok nyilvántartása

Minden nap valami új.

A járókában háton fekve haladt körbe-körbe. A feje középen, és mint a birkózók és egy óra keveréke, megtett három kört.
Folyik a nyála. Nem is kicsit. Főleg ha az öklét tömi a szájába, de ha kinyomja magát hasonfekvésből, akkor is.
Ha kinyomja magát hasonfekvésből, iszonyúan koncentrál. Ha valaki közben rávigyorog, visszavigyorog. Viszont a multitasking nem megy, úgyhogy a vigyor megjelenésének pillanatában lefejeli a padlót.
A hangrepertoárja döbbenetesen fejlődik. Megtanult sikoltozni. A korábbi egy-egy hangzós (óóóó, áááá, úúúú) válaszolgatós játék már nem működik, most már simán dumál.
Két fő célja van: az egyik öklét a szájába, a másik kezével meg fogja a lábujjait.
Imádja az anyagokat, bármit teszek a járóka rácsára, az előbb-utóbb bent végzi, lehetőleg a fején vagy a szájában.
Kapott egy színes játszószőnyeget, azon is nagyon szeret hason nézelődni.
[innen kb. július]
Nagyon szépen fog. A cumiját három ujjal távolítja el a szájából, visszatenni néha sikerül úgy, hogy a kezével arrébb húzza-vonja és utána rábukik fejjel.
Fog és húz. És ráz. És magyaráz neki.
Megvolt az első lábujjevés.
Szájpuki: pipa. (Fújja ki a levegőt és közben a szájával szórakozik, úgy, hogy Jajj, öcsém, nemár és legyintés.)
Legördült a játszószőnyegéről. Vagy hármat kellett hozzá fordulni.
A gyorsúszás menne: szoptatás közben a fenti karjával malomkörzött, a mellkasomon minden körben végigsimítva.
Egyébként olyan, mint egy kismacska: taperol, dagaszt, markol (jaj), karmol (mégjajjabb) evés közben. Ez ellen már próbálkoztam sok mindennel, egyelőre az anyagpelenka a legjobb, ebbe csomagolom a kezét.
Újabban megvan a négykézláb egy része: láb oké, kéz majdnem tökéletes, de a fej továbbra is a takarón. Szóval arcon csúszva halad.
Az anyagmánia továbbfejlesztése, hogy időként simán letakarom a fejét is egy pelenkával és lehet szabadulóművészest játszani. Háton már 2 mp a szintideje, hason úgy másfél perc. Emellett lehet még simán végigsimítani vele fejtől lábig, azt is imádja, kacag tőle.

És ma öt hónapos. És tegnap megvolt az első négykézláb. Kicsit kacsa, kicsit szétesős, de felemelte a fejét is.

Az alvásról

Mostanában az van, hogy zavarjuk a gyereket. Mármint kifejezetten nem kér az altatásból. Vagy egyszerűen elalszik, ott ahol épp van, pl. a járókában, vagy ha nem, akkor ott ahol van, felhúzza magát. Ekkor meg kell nyugtatni, kézben, majd letenni, és lehetőleg elhagyni a helységet, de úgy, hogy hallja, hogy ott vagyunk a közelben (berakni egy mosást, zuhanyozni, ilyenek), majd elalszik.
Ezt ki lehet cselezni úgy is, hogy fekve szoptatok a játszószőnyegén és egy jó lélektani pillanatban mell-cumi cserét hajtok végre, ekkor kerülgethetjük a szőnyegen.
Napközben a babakocsiban is jókat alszik, de ha hazaérünk, ritkán alszik tovább, mint 20 perc.
Kb. két hete nem állítok vekkert éjszakára, mert többnyire már ébred magától enni, úgy három felé. Ami van, hogy kettő, de néha négy. Általában a fejét emeli és forgatja, erre már felébredek, mivel úgy másfél méterre van a fejemtől az ágya. Így nem sír, nem ébreszti az apját.
Meg reggel is kel hét körül ébreszt. Kivéve ma, amikor 8.40-kor ébredt, ergo Peti szépen elkésett a melóból. Reggeli után van hogy azonnal visszaalszik, főleg ha nincs mozgás. Ha van, akkor megvárjuk, míg Peti elmegy dolgozni, és visszarakom aludni. Néha csatlakozom én is.

Korábban csak hason aludt, mostanában háton is, sőt, oldalt, kinyúlva, mint egy béka, teljesen szétfolyva. Keresztbe-kasul. Roppant cukin.
Ha esetleg mégis karban, szoptatás közben alszik el (nem éjjel, mert akkor aztán lerakom, alszik), felébred a hőmérsékletkülönbségre. Ezért negyven fokban is kell egy pelust a hátához fogni, majd azzal lerakni, akár a hátára. Ha mégis nyíg, két kör Tentebabára és odahajolásra megnyugszik. (Vagy nem. Olyankor felesleges próbálkozni, vissza a járókába és később újra.)

Ja, és a legjobb, amikor ébred. Úgy 90%-ban nem sír, hanem csak mocorog, forog, a fejét emelgeti. És amikor meglát, úgy vigyorog, mint a tejbetök. Olyan szívolvasztósan.

Én gyártottam: csipkés füzet

Ezen lett volna még mit kísérletezni, hogy jobb legyen a végeredmény, mert nem mindegy, hogy milyen a füzet, a festék, a csipke...

A neten talált tutorial:

És az én végeredményem. Streccs csipkét sikerült csak szerezni, azzal borítottam be a keménykötésű füzetet. A festéksprayt hobbiboltban vettem. Gondolom másra is lehetne használni ezt a technikát, de ez azóta sem történt meg. :D

Én gyártottam: ki nevet a végén társas

Oké, ez nem szigorúan vett kézimunka, de egyszerű és örültek neki a lányok, mert az ő nevető fotóik vannak rajta (most cenzúrázva). Ki nevet a végén társas. Azóta már rájöttem, hogy a kezdőnégyzet nem jó helyen van, de majd a következő jó lesz. :D
A bábuk egy kreatív boltból vannak, a tok is. A mappa egy papírírószerből. Kinyomtattam, lamináltattam, ennyi.

Egyébként csináltam olyat is, szintén az unokahúgaimnak ajándékba, hogy összeállítottam egy-egy foglalkoztatókönyvet nekik. Az melósabb volt, mert össze kellett válogatni, volt amit magyarítani kellett, nyomtatás, spiráloztatás. A címlapra a nevük és az óvodai jelük került.

Járhatnék győzelmi táncot is, de..

... inkább csak üzenem mindenkinek* aki szerint nem elég, nem elég zsíros és vagy biztos nagyon vizes a tejem, hogy a kölök most kakált zöldet**, ami a védőnők szerint az anyatejes túletetés jele (de ez baromság egyébként), valamint 170 g-t hízott csüt-vas, mert épp olyanja volt. Csókolom! :D

* védőnő, gyerekorvos, némely idősebb nőrokonok
** a zöld az inkább csak szürkészöld, de azért elég vicces.

(Én kérek elnézést.)

Egyébként kedden megkapta végre a négyhónapos oltását, az öthónapost meg eltoltuk a hatodikra, hogy ne kelljen egyfolytában a dokihoz járnom. A súlyával végre nem kötözködtek.

A múlt hétvégén újabb idősebb nőrokonhoz szerencsém, aki szerint nem hasonlítok anyámra, mert
- tudok szoptatni
- lassan szültem
Anyám nem tudott szoptatni, a nőrokon sem, valamint a nagyanyám sem. Ellenben mindhárman villámszülők voltak. Vagy hamar elfelejtették, hogy is volt. Mindegy, amúgy is tudjuk már, hogy anyám biztos forogna a sírjában.... én meg nem húzom fel magam rajtuk. Ámen.

Én gyártottam: Space Invaders-es laptop és telefonvédő

Az ötlet az enyém, hiszen az összes pixeles izé kiált azért, hogy keresztszemes minta legyen belőle. A mintát aztán a volt kollégám, Angéla segített megcsinálni, mert ő egy tündér és volt már ilyesmi sablonja készen.

A telefontokot a céges húzásra készítettem el, nem tudom, végül a gazdája használta-e valaha.

  

A laptopvédőt Peti kapta, az első képen még nincs megvarrva, csak a hímzés volt készen. Így kapta meg, mert nem akartam tönkretenni a rendes laptoptartóját anélkül, hogy megkérdezném róla. Végül inkább ez egy védő lett, ami a szivacsos tartón belül volt, már amikor Peti használta. Azt mondja, félti. :)

4 hónapos védőnő és csípőszűrés, valamint 4,5 hónapos dokizás

A védőnő jött házhoz. A gyerek épp kómázott, de a végére felébredt. Mondtam, hogy forog minden irányba, halad koppig hason előre, háton hídba feszíti magát és arrébbugrik. Meg hogy folyamatosan dumál. Kicsit meglepődött rajta. :D
A súlya 4,8 kg körül volt, arra azt mondta, hogy rendben, akkor mivel fejlődésileg kb. egy hónappal megelőzi az elvártat, akkor elfogadják, hogy azért ilyen kicsi, mert kisnövésű. (Valószínűleg tápszerrel meg lehetne hízlalni, de hát minek, én nem akarom azzal tömni.)

A csípőszűrésen (az előzővel ellentétben, amikor közölték, hogy a mai babák már nem akkorák ilyen korban) nagy sikerünk volt. Amint letettem a pelenkázóra, hogy a doki megvizsgálja, a kezében elkezdett megfordulni hasra, majd kinyomta magát. A doki vizsgálgatta, majd megultrahangozta, és csak annyit mondott, hogy tökéletes, nem is kell többet mennünk. Az asszisztense meg átkiabált a számítógép mellől, hogy van-e olyan kódjuk, hogy tökéletes, mert nem találja. Később még hozzáfűzték, hogy valószínűleg hamar lábra fog állni.
Aztán gyorsan bezzeggyerek lett, mert a köv. pár babája nem csinált túl sok mindent, és míg öltöztettem, rámutattak Ritára, hogy na így kéne. esetleg itthagyhatnám őt bemutatóbabának.
Ez egyébként a Baleseti Központban volt, ahol, képzeljétek, volt külön szoptatós helység, karfás székkel és szappannal(!!) a mosdón. Bár az ottani wc le volt zárva, a közös meg elég undorító volt.

A gyerekdoki szabin volt eddig, így tegnap a legnagyobb kánikulában mentünk oltásra. A védőnő megcsodálta a "sonkáit" meg a tokáját, szóval elégedettek továbbra is a hízásával. 5050 g volt az ő mérlegük szerint, szóval megvan az 5 kiló végre! 60-61 cm hosszú, a feje is szépen nő, és még mindig nagyobb a körfogata, mint a mellkasáé. :D A dokinak mondtam, hogy úgy vizsgálja, hogy leugrik az asztalról, ha épp olyanja van. Kérdezték, hogy mit eszik, mondtam, hogy kap némi tápszert, de főleg anyatejet. Tápszert, anyatejet és öklöt - mondta erre a védőnő.
(Oltást nem kapott, mert nem volt oltóanyag, majd talán jövő héten.)

Új rovat: én gyártottam

Mert kell egy ilyen is. Nem túl sok mindent gyártottam eddig életemben, de azokat most szépen fel fogom ide pakolászni.


Ez kb. az első nagyobb prozsém. Még gimis lehettem, mikor beleszerettem a Modern keresztszemes hímzések c. könyvbe. Akkor el is kezdtem a hímzést, majd vissza kellett vinnem a könyvtárba a könyvet. Aztán nagy nehezen beszereztem, és némi molykézimunkástársi ösztönzésre úgy 10 évvel később be is fejeztem.
Van még más olyan minta is a könyvben, ami tetszik, csak sajnálom használati tárgyakra a hímzést, de majd egyszer...
Addig is: ábra.

Amikor 30 évesen is elkezdesz takarítani, mert jönnek a szüleid... Csupán csak az elnéző fintor-mosoly ellen, ami azt mondja: sejtettem. Meg az ellen, hogy akárhogy is tiltakozom, ne álljanak neki mosogatni, felmosni, mittudomén. Mert nem arról van szó, hogy nem fért volna bele, hogy ragyogó tisztaság legyen, hanem hogy leszarom. Takarítok én, meg pakolok én, mindig egy kicsit. De ha van fontosabb dolgom, vagy nem fontosabb, de nincs kedvem, mert inkább olvasnék, vagy felraknám a lábam, vagy a lányomat nézném, amint létezik, akkor nem fogok ezen lelkiválságolni. Aztán ha jönnek, akkor takarítok...

Újabb hangok.

Nudli lenyelt egy macskát. Egy kismacskát, egészben. Esetleg egy nyikorgó szekrényajtót. Sírunk és röhögünk egyszerre.

Gurgulázva kacag.

Megvolt az első hangos kacagás. Szép nagy közönséget választott hozzá, nagyszülők, nagybácsi, mindkét szülő. Már egy-két hete vigyorgott a csicsergős puszikra is, de csak a szokásos :D smiley-k jöttek. Aztán vasárnap este kipróbáltam a hasondudálást, próba cseresznye alapon, és működött! Kacagott. mi meg majd elolvadtuk a gyönyörűségtől.

(Másnap már nem kacagott ugyanettől, de azért remélem, lesz folytatás.)

Cégnél

Jó pár hete volt, de meg akartam örökíteni. Voltam bent a most már volt munkahelyemen (a szerződésem lejárt, megkaptam a kilépő papírjaimat is azóta). Két érdekes beszélgetésem is volt a volt kollégáimmal.

A marketinges lány kérdezte, hogy mi a legjobb benne. Ezen tök jó elgondolkozni. Mert persze cuki. És pici, és jószagú és hasonlít rám (meg a papámra, akit nagyon szerettem), de talán mégis az a legjobb benne, hogy van egy pici lény, akinek én vagyok az alapértelmezett őőőő, egység. És rajtam múlik, hogy kerek-e neki a világ. És ha igen, akkor vigyorog rám, és ez szívmelengető érzés.

A másik az volt, hogy mindenki azt mondta, milyen cuki és milyen pici. Egy valaki volt, aki döbbenten nézett a többiekre: ez a gyerek nem is kicsi! Na igen, ő volt az egyetlen ikres anya. :D

Mozdulj.

Eltelt majd négy hónap. Ezalatt sajna sikerült a kezdősúlyomhoz képest plusz 4-5 kilóig jutni. Nem vagyok tőle boldog, de ez van. Már nem diétázom, mozogni meg keveset mozgok és nyilván folyton éhes vagyok. Naponta sétálunk, az tény, viszont a testedzéssel gondban voltam. Van egy Cindy Crawfordos szülésutáni edzésprogramom, de kitörések vannak benne, meg ilyenek, amit nem bírok, egyéb ugribugri szóba sem jöhet, a futás sem, a gondolatuktól is rosszul vagyok. Valami kíméletesebbre vágytam. A YouTube-on semmilyen keresőkombinációval nem találtam értelmes szülés utáni újjáépítőt.

Úgy hat hete felhívtam azt a csajt, aki az irodában masszírozott, hogy jön-e házhoz. Jön. Nem olcsó, így két hetente hívom. Jól szétszedi a hátam, de emellett több gyenge pontomra (pont? kac-kac, inkább négyzetdeciméter) is rávilágított. Készen van a belsőcombizmom, a csípőm, a derekam és persze a szokásos: csomós a vállam-lapockám. A karizmaim pedig szintén elég megterheltek a sok emelgetéstől. Fáj. Főleg amikor masszíroz, de utána azért jobb kicsit.

A masszőr mondta, hogy pl. jógázhatnék. Próbáltam a YouTube-on, és találtam is nagy nehezen egy jó kezdő videót, de rájöttem, hogy ez így nem jó, mert ahhoz túl sokat magyaráz, hogy harmadszor is megnézzem, viszont mivel mindig ugyanazt mondja, ez nem túl hatékony és persze nem fog kijavítani sem.

Mivel felszabadult a vezetésre fordított bébisintelési keretem, most kinéztem magamnak egy kezdő jógát ugyanott és ugyanannál, akihez terhesen is jártam. Nos, jelentem, elkeserítő az eredmény. Jó kondira, hajlékonyságra és fájdalommentességre nem panaszkodhatok. Ellenben nagyon jól esett és nagyon elfáradtam és nagyon elhatároztam, hogy heti kétszer megyek. A helyzettel apukám is elégedett, jól elvan Nudlival, és meg legalább talán rendbeszedem magam.

Jogsi.

Éééés megvan. Még nemterhesen kezdtem el a KRESZ-t, aztán terhesen vezetni, aztán volt egy csomó tökfölösleges reggeli vezetés-órám. Tök hülye voltam, csomó pénzem bánta, reggel amúgy sem vagyok sem beszámítható sem koncentrálni nem tudok, plusz még terhes is voltam. Nóóóóómális? Nem. Na, sebaj, a délutánra váltás már jobb volt, de aztán a kapott vizsgaidőpont már a 39. héten volt, és a vizsga előtt két nappal a front meghozta Kisnudlit. Két hónapot kihagytam, majd újra irány a forgalom. Apukám lett a bébiszitter. Eleinte kicsit féltem, hogy hogy fognak kijönni egymással, de az elején mindig indulás előtt etettem és vagy még a lakásban bealudt a lányzó vagy mire kiszálltunk a liftből. Apukám ment vele pár kört a parkban biztos ami biztos, majd akkortájt ébredt, mikorra hazaértem. Az egész vezetési cécó ajtótól ajtóig 2,5 óra volt, szóval pont jó volt időzítési szempontból is. Pár héttel ezelőtt viszont elkezdett akkortájt nemaludni, úgyhogy apunak hagytam itt egy adag tápot a biztonság kedvéért. Szórakoztatta, sétáltak, ringatta, megetette, büfiztette, néha még elaltatnia is sikerült, szóval működik a dolog. Nekem ez nagyon jó. (A heti kétszer három óra bébisintelést azt hiszem ezek után is igénybe fogom venni.) A vizsga maga Budaörsön volt, csupa már ismerős útvonalon. Az oktató kicsit segített, négy hibapontom lett. Átengedtek. Mondjuk ez az egész rohadt szubjektív, bárkit meghúzhatnak és át is engedhetnek ugyanazért a teljesítményért... A papírokkal (vöröskeresztes igazolás, személyi, diploma) kiváltottam vizsgaigazolást, ezzel mehetek az okmányirodába. Aztán egyszercsak tényleg lesz jogsim. Menő. Az oktatóm azt mondta, az elején alaposan tervezzem meg az útvonalakat, ha meg veszünk autót, először menjünk ki valami nem túl forgalmas helyre gyakorolni egy kicsit. Kapcsolódó vicces párbeszéd: - Tök jó, pont annyit alszik a kölök, amennyit én távol vagyok vezetni. - Otthon hagyod egyedül?

A komplex UH története.

Mondtam már, hogy unom a 11. kerületi egészségügyi ellátást? A 8. kerületi terhesgondozás kb. tökéletes volt, de ez... Írtam már, hogy elég fura a gyerekdoki, pl. az örökmozgó -vigyorgó gyerek biztos azért mozog ennyit, mert keveset eszik és feszült. /legyint Aztán megpróbáltam csípőszűrésre időpontot kérni miután hazajöttünk a kórházból, mert ott azt mondták, négy hetesen nézessem meg, talán lazák az ízületei. A 9. hétre kaptunk volna időpontot, úgyhogy ezt kihagytuk, és mentünk máshová. A doki és a védőnő is nagyon nyomta ezt a komplex hasi és koponya UH-t, fizetős, de ha belefér, menjünk el. Jó. Nagy nehezen eljutottam időpontot foglalni a Szent Kristófba. Ha nincs beutalóm, még időpontot sem adnak. Remek. A következő gyerekorvosi alkalommal kértem beutalót, de a doki elég furán nézett, hogy fizetős vizsgálatra minek? Felhívtam őket, közölték, hogy komplex UH csak szerdán 10-12-ig van, nincs időpont, próbáljam meg következő héten. Megemlítettem, hogy van már beutalóm, erre rögtön kaptam egy időpontot tegnapra. (Ez kb. két hete volt.) Mentünk az időpontra, sorra kerültünk, vegyem le a pelenkáját. Levettem a kis ruháját meg a pelenkát is, erre azt mondták, a ruhát adjam rá vissza, mert megfázik. Oké. A doki oldalra fordította, fogjam meg, trutyi a csípőjére, megfordít, kész is vagyunk. Őőőőő, nem komplex UH-ra jöttünk? A doki agya elpattant, hogy a hülye betegirányítósok, az nem ez a szoba, nem ez a gép, nem ez az időpont. És az amúgy is fizetős. Na, mindegy, adnak időpontot, két hét múlvára és akkor az majd 6000 Ft. Viszont a csípőjével minden oké. Ami azért tök jó, mert jövő héten amúgy is megyünk csípőszűrés kontrollra. /o\

Kánikula.

Kisnudli annyira nem örül ennek a melegnek. Az első nap látszott a fején, hogy nem érti, mi van, miért van ez, de elmúlhatna. A naptejezést kifejezetten élvezi, vigyorog, mikor kenem, csikis vagy csak simogatásnak érzi, igazából mindegy is. A védőnő egyébként azt mondta, hogy 10-16-ig szobafogság, hát peeeersze... Naptej, meg vettünk egy babakocsira szerelhető napernyőt. Mondjuk aki ezt kitalálta, az sem sétáltatott még gyereket: egy tekerős szorítóval lehet rögzíteni, és egy gombbal lehet egy síkban mozgatni az ernyőt. Sokkal praktikusabb lett volna, ha egy k. nagy csipesszel lehetne rögzíteni egy pillanat alatt, hogy gyorsan áthelyezhető legyen pl. egy kanyarodás után, vagy esetleg egy olyan minden irányban hajlítható tartója is lehetne, mint a jobb asztali lámpáknak, ha már mozgunk is vele... Egyébként van rajta némi rugó, de csak a rezgéscsillapításhoz és a vásárlók megtévesztésére. Hétvégén voltunk a szőlőben, mi egész nap az árnyékban táboroztunk, Nudlinak raktam a babakocsiba egy vízálló lepedőt, arra egy anyagpelenkát összehajtva, majd meztelenre vetkőztettem, és ráraktam a bogárhálót. Elég vidám volt egész nap. :D Ha pisilt, cseréltem alatta a pelust. Az apja egyszer felvette meggondolatlanul, Nudli természetesen lepisilte. Egyébként most nem sok ruhát használunk, egy szál pelenka is túl meleg neki, kézben csatakosra izzad a buksija. Ruha, sőt takaró is kell viszont a BKV-ra, mert tökéletesen agyatlanul légkondiznak. Kint 35 fok, a buszon/villamoson meg 18-20. Átizzadt gyerekkel felszállni kész tüdőgyula. Ja, és ha már BKV: a metrózás szívás. A mozgólépcsőre elvileg nem lehet felszállni babakocsival, csak ha kiveszed a gyereket, úgyhogy tegnap magamra kötöttem Nudlit este, mikor metróznunk kellett. Pöttyet összeizzadtunk. A kánikula monnyon le.

A tapintatos férj dala.

Bumfalva, Bumfalva ott lakom én, ott gyártjuk a tejet Riska meg én. De ha a Riska nem ad tejet, együtt megyünk a napközibe.

Fordulatos.

Múlt hét közepe óta hatalmasat lendült Kisnudli mozgásfejlődése. Elképesztő mennyiséget rúgkapál, jár keze-lába mint a motolla. Múlt héten többször fordult az oldalára hátonfekvésből, meg háton fekve a forgó-zenélő játékát is előszeretettel rugdalta és nagyon élvezte, hogy még jobban mozognak a figurák. A pelenkázón nagyon szeret lenni, vigyorog, mint a vadalma, kalimpál, huncutkodik és le nem áll.
Mostanra egyre hatékonyabban változtat helyet: háton a lábai kirugdosásával, illetve a talpát lefeszíti, és már halad is a feje irányába. Hason pedig felhúzza a lábát a feneke alá és mikor kirúgja hátra, akkor halad. Oldalirányba és a feneke körül mint az óra is forog, ezt csak úgy.
Tegnap 3x is megfordult, hasról hátra. Kitolja a fenekét, lábon-kézen tart, a feneke elhúzza, már hason is van. Vagy a feje húzza el, mikor hogy. Ma délelőtt már háton találtam meg az ágyában, mikor felébredt.
Időnként így persze fogságba is esik, tegnap este simán elhátrált a járóka sarkába, ahonnan aztán semerre. Panaszkodni mondjuk csak akkor kezdett, mikor a kezét kidugta a rácson, majd így nem sikerült az öklével elérni a száját.
A fogása is fejlődik, hason kinyomja magát és miközben támaszkodik, próbálja megfogni a játékokat, amik előtte vannak.
Továbbra is irgalmatlan cuki, rengeteget vigyorog és nagyon tud örülni, ha valaki rávigyorog. Meg engem is kacagva fogad sokszor, ha megjelenek a látómezőjében, úgyhogy sűrűn olvadozik a szívem.

Ütközésig

Eddig úgy aludt, hogy egy összegöngyölt törölköző a feje tetejénél volt félkör alakban. Kuckó, biztonságérzet, pont mint Juci ajánlotta.
Most újabb funkciója lett. Bár van rácsvédőnk, ez is marad az ágy fejrészén, ahová feltornázta. Kell is ahhoz a vehemenciához, amivel félálomban is felrántja maga alá mindkét lábát, majd kilövi őket hátrafelé. Így kukacol előrefelé. Kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt jön rá, hogy felváltott lábbal és magát kézzel kitámasztva is lehet haladni.
Ezzel a kanapén lévő helyének is viszlát.

Az éjjeli etetésről

Kb. egy hónapja kelünk, mmint én órára, ő meg rám. Éjfél körül teszem le aludni, három körül csörög az óra, majd fél négytől fél hétig alszunk újra, meg esetleg fél kilenctől tizenegyig.*
Egyik nap kicsit megcsúszott az esti szüttyögésem, és egykor feküdtem le, így végül toltam az etetést négyre, hogy három órát aludjak első körben is. Négykor felkeltünk, fél ötig etettem. Amikor is már kezdett felkelni a nap és egész világos lett. Kisnudli szeme így kipattant, láttam a szemén, hogy Reggel van, mit játszunk? Kedvesen mosolygott, gügyögött, cuki volt és zabálnivaló, de fél öt volt. Azt hittem elpattan az agyam. Karban kétszer is elaludt, nekem is koppant le a fejem a fotelban, tetejében másnap mentem vezetni, szóval nem ártott volna, ha kialszom magam a lehetőségekhez mérten, de ha le akartam tenni, felébredt és üvöltött. A harmadik ilyen próbálkozás után kimentem én üvölteni a fürdőszobába. Az első eset volt, hogy szükségét éreztem volna egy bokszzsáknak. Hatig küzdöttem, akkor sikerült lerakni. Peti fél nyolckor kelt, mi kilencig húztuk. Tanultam a hibámból...

Egyébként most átalakul a bioritmusa, úgy érzem, két napja nem pont akkor alszik, mint eddig. Az előbb is elaludt este 9-kor, és le is lehetett rakni az ágyába, meglátjuk, mi lesz ebből.

* A tanácsadó azt mondta, hogy öt óra a max. ami a tejmennyiség csökkenése nélkül eltelhet két szoptatás közt.

Le kéne szoknom

Több dologról is. Egyrészt arról, hogy rondán beszélek. Ki-kicsúszik egy-két káromkodás. Pedig erről időben le kéne szokni, mielőtt megtanulja. A lófasz helyett pl. kutyafüle, meg ilyenek. Nem lesz egyszerű. Lehet, hogy azt kéne csinálnunk, mint az egyik ismerősék, akik 500 Ft/alkalmat fizetnek egy közös kasszába, talán abból mennek nyaralni.
Aztán arról is le kell szoknom, hogy nem túl hízelgő becenevekkel illetem Kisnudlit. Teszem azt azzal a boldog tudattal, hogy nem érti még, viszont mivel kedvesen mondom, ugyanúgy vigyorog, mintha tényleg kedves dolgokat mondanék neki. Például mióta elkezdett hízni: Buddha, Kisgolyó, Golyófej, Hájfej, Döbrögi(asszonyság), Tokagép, Hájgép, stb. Aztán még: Bűzgombóc, Büdibébi, ilyenek.
Szörnyű egy anya vagyok, ez van. De legalább jól szórakozom.

Ringatóreflex.

Még a mostohatesóm férje mesélte nagyon nevetve, hogy onnan ismered meg a Tescóban a kisgyerekes szülőket, hogy a bevásárlókocsi fogantyúját rázzák, mint a babakocsit, amikor altatnak. Ő is pont ezt csinálta. Aztán pár hete voltunk a káptalantóti biopiacon, ahol láttam egy apát, aki egy kisebb társaságban állt, nála volt a babakocsi. A felesége kezében volt a gyerek, a férfi meg toligálta fel alá beszéd közben az üres babakocsit. Aztán persze magamat is rajtakapom időnként, hogy beindul a ringatóreflexem: sokszor akkor is egyik lábamról a másikra hintázok, amikor nincs a kezemben vagy nincs rámkötve Rita, és néha még ülve is sikerül előre-hátra hintáznom, pedig épp nem kell ringatnom.

Apróságok, amiket nem akarok elfelejteni 2.

Bentragadó tüsszentésnél nincs cukibb. A kijövő tüsszentés épp csak kicsit kevésbé ultracuki. (Ilyenkor háton fekve a két karját összecsapja maga előtt.)

A hangeffektek. A hangeffektektől sírunk.

Has- és arcsimire vigyorog, főleg az apjára.

Nyújtogatja a nyelvét.

Az asszimetrikus cumit utálja. A mérlegelést is.

Továbbra is hason alszik. Fejét emelgeti, néha álmában is. A cumit ilyenkor elhagyja, ami vagy hiányzik neki, vagy nem. Ha igen, akkor nyünnyög.

Néha megtalálja a hüvelykujját és azt cumizza.

A homloktól orrig simogatástól becsukja a szemét, és néha el is alszik, ha kellően fáradt.

Kopik a haja hátul.

Néha behúz magának egyet ököllel.

Egyszer a ruháját addig rúgta lefelé, míg a body és a pántos nadrág a bicepsze közepéig lecsúszott, így hason fekve szépen letartóztatta magát.

A járókában egészen sokáig elvan. Ha épp olyanja van, a lógó-forgó játékkal 15-20 percig is elszórakozik, rúgkapál, gőgicsél és vigyorog neki.

Tömköd.

Kisnudli megtalálta a kezét. Egyrészt ugye markol, másrészt meg rájött, hogy az öklét akár a szájába is tömheti. Ez nem mindig sikerül. Egyrészt nem feltétlen érti, hogy ha ott a cumi, akkor ez nem fog menni. Másrészt egy szájat eltalálni nehéz meló, a szemétől az álláig változik, hogy hová sikerül célozni. Így már a szeme alatt van egy kis karmolás is, hiába üldözöm a leszakadó kiskörmöket. Időnként a hüvelykujját szopja, ez roppant viccesen néz ki, mert nagyon pici az ujja. Aztán van olyan, hogy mindkettőt egyszerre próbálja a szájába tömni. Meg olyan is, hogy először a jobb öklét csócsálja meg, aztán a bal öklét. Nem hiába tesztelő az apja, kipróbál minden lehetőséget.

Markol.

Kisnudli mostanában lelkesen markol, ami épp a keze ügyébe kerül. Szoptatás alatt olykor a bőrömet, jobb esetben, ha van melltartó rajtam, akkor annak a pántját. Tegnap elaludt a mellemen, egyik kezében a melltartó pántját szorítva. Nem tudtam kiszabadítani, meg nem is nagyon akartam küzdeni ezzel, nehogy felébredjen, úgyhogy a férjem kikapcsolta a melltartóm és Rita azzal együtt ment a kiságyba. Ki rongyival, ki plüssállattal, ki melltartóval alszik...

Egy csomagtartónyi emlék

Több definíciót hallottam már, mikor ér véget egy ember gyermekkora. 18 évesen. Amikor befejezi az egyetemet. Amikor meghal az anyja/apja, esetleg mindkettő. Amikor elköltözik otthonról. Amikor megszület(ne/i)k) a gyereke(i). Én ezek közül a legtöbben már túl vagyok, de most adnék még egyet a listához: amikor megszűnik a gyermekkori otthona.
Egyszer már volt ilyen, anyu halála utáni tört-gyerekkorom egy részét a nagyapámnál töltöttem, és miután meghalt, bár éltünk még ott egy darabig, végül eladtuk a házat. Még egyetemista koromban egyszer megkért nevelőanyám, hogy rámoljam ki a gyerekszobámat, dobáljam ki, ami nem kell, vigyem el, ami igen, vendégszoba lenne a szobámból. Akkor két nagy IKEÁ-s műanyagdobozt telepakoltam már emlékekkel.
A szüleim háza három éve állt lakatlanul, apám-nevelőanyám nem bírta fenntartani. A ház persze addig is felújításra szorult, de ez a három év harmincat rontott rajta. Pénteken aláírtuk az adás-vételi szerződést, hónap végéig ki kell költöznünk. Eladtuk. A szívem egyik fele nagyon örül, hogy végre. A másik fele fáj, mert áron alul, meg mert csak ez volt az otthonunk évekig. A fákat anyu ültette, a falra a tányérokat ő tette fel, a sárga konyhabútornál ő főzött nekünk, az ingó konyhaasztalnál együtt sütöttük a mézeskalácsot. Szóval részben megszakad a szívem.
Mivel pénteken kocsival mentünk le, a maradék cuccokból elhoztam dolgokat. Nemcsak az én szobámból, hanem máshonnan is. Nemcsak onnani emlékeket, de ez csak a szerencsém.

Ábra

A kaspó és a fém-asszony anyué volt. A dísztányér valahol a falon volt. A medve közös volt a bátyámmal, rajta az én dalmatás pólóm van. A virágos bögre a nagyapám házából van, csakúgy, mint a fa dobozka, amiben csupa 1-2 Ft van, meg egy pakli kártya. Nagyapinál nagy kártyapartik voltak, illetve a baráti kör minden tagjánál, mindig másvalakinél.
A képeket a bátyám találta meg a gardróbban eldugva, ennek úgy örültem, hogy még a szomszédok is megkérdezték, mit találtam. Ezeken a képeken anyukám van, illetve a nagyobb lány a nővére. Ezek a képek szintén a nagyapám házában voltak, és én meg is voltam győződve róla, hogy amikor eladtuk, ezek elvesztek. Csak fotón voltak meg, még akkorról, amikor a falon voltak. A két testvéres kép kicsiben megvan, de ez a színezett nagyítás komoly érték, legalábbis nekem. A fejjel lefelé kép is anyukám, szerintem az általános iskolai ballagós képe. A jobb alsó sarokban anyu, a bátyám és én vagyunk.
A hónapban még megyünk le, pakolunk. Lehet, hogy hozok még el egy-két dolgot, talán segít, hogy ne fájjon a szívem. Mert fáj.

Történet az Éhenkórász Zabagépről

Volt egyszer egy Kis Girnyólábú Nudli, aki élete első két hónapjában nem annyira értette ezt az egész mizériát, ami a kajálást övezte. Aztán egyszercsak jött egy okos tündérnéni, aki miatt KGN anyukája nemcsak mellből etette, hanem ugyanazt az alapélelmiszert pohárból is adta, sőt, ha még fért bele, hasonló állagú mással is etette. Itt kezdett ráérezni a kajálás ízére. Aztán jött az ügyes tündérnéni, aki segített neki, hogy nagyra nyithassa a száját, és Kis Girnyólábú Nudli egyszercsak Döbrögi Buddha lett, és életét Éhenkórász Zabagép álnéven folytatta, szülei nagy örömére és vidámságára, akik a Toka- és Hurkaszámláló biztossal 3 nap múlva fognak találkozni. Éhenkórász Zabagép kalandjai majd akkor folytatódnak.

Egy kis Dévény

Most voltunk egy dévényes gyógytornásznál, és jelentem, ez egy jó döntés volt. Egy nagyon kedves nő a gyógytornász, és nagyon megnyugtató, pozitív hozzáállású. Kicsit kikérdezett, megnyomkodta Rita arcát, míg aludt, majd mikor felébredt, akkor alaposan átnézte és átmasszírozta a száját, nyelvét, ínyét. Rita szegény persze üvöltött.
Azt mondta, hogy a nyelve és a nyelvmunkája teljesen jó, viszont az arca-pofazacskója fül felöli részén az izmok le voltak tapadva, mert azokat kb. nem is használta. Így érthető, hogy miért fáradt el pár szívás után, miért nem lett egyre hatékonyabb. Aztán belül, a felső íny és az arc száj feletti, csücsörítésre való része közt van mindkét oldalon valami kis hártya, ami szintén feszes volt, így nem tudta elég nagyra nyitni a száját. Szóval az is csoda, hogy ennyit tudott szopni, amennyit.
A masszázs végeztével megnézte, hogyan szopik, és a technikája jó, és egészen aktívan szopott is vagy húsz percig.
Aztán mondtam, hogy miket mondott a doki, de azt mondta rá, hogy Rita izmai egyáltalán nem feszesek, sőt, nagyon ügyes, mert háton fekve még nem is kéne tudnia a fejét jobbra vagy balra billenés nélkül középen tartani, valamint hogy nagyon figyelmes, és nagyon cuki. :) A dokira, védőnőre ebből a szempontból ne hallgassak, Rita hízik, és minden gyerek más, még valószínűleg 2-3 alkalom, és teljesen jók lesznek az izmai, ő meg szépen megerősíti őket az evéssel. Aztán majd hízik talán jobban is.
Most meg itt alszik rajtam és én is sokkal kisimultabb vagyok.

Anya vagy!

Megkésett anyáknapi poszt.

6-7 éve lehetett, épp az unokahúgaimra vigyáztam, mikor a nagyobb kijelentette, hogy "te anya vagy"! Először köpni nyelni nem tudtam, de aztán elmagyaráztam, hogy nem vagyok az, hiába gondoskodom néha róluk egy pár órát én, én nem vagyok még anya, még nem volt a pocakomban baba. Majd egyszer. (Kicsit később ugyanez a kiskorú doktornéni meghallgatta a hasam, és közölte, hogy a baba jól van.)

Tegnap ezek motoszkáltak a fejemben. Mostanság - a kórház óta, ahol folyton anyának is hívtak - nap mint nap szembesítenek ezzel: anya vagyok. Igen, anya vagyok. Hihetetlen még mindig, és nagyon jó érzés. Életem első anyáknapja. Kicsit frontos, elég hisztis, pöttyet pánikolós (nem akart szopni az istenadta), de ez mind benne van. <3 kislányom.

Kéthónapos orvosi vizit.

Csütörtökön voltunk a kéthónapos oltáson. Rita szegény vigyorgott mindenkire, még amikor megszúrták, akkor is, pár másodperccel később kezdett el szívszaggatóan üvölteni és üvöltött addig, míg magamra nem kötöttem. A doki olyanokat mondott nekem, hogy ihaj. A súlya még mindig kicsi (3500 g), az, hogy mozgékony, csak azt jelenti, hogy feszült, mert keveset eszik. Azt persze döbbenetemben nem mondtam, hogy a mozgékonyság közben vigyorog és gőgicsél, szóval nem épp feszült. Szerencsére az is bennem maradt, hogy a kurva anyád, az. A védőnő korábban azt mondta, oké, hogy 5-6x egy órát szoptatok, most leszúrtak, hogy az túl hosszú, és túl kevés az alkalom. Jól kiakasztottak, valahogy mindig azt érzem, hogy azt sugározzák, hogy inkompetens vagyok. Miután kibőgtem magam, Peti rádumált, hogy hívjak egy szoptatási tanácsadót. Eleve gondolkoztam rajta, hogy kéne, és hétfőn jött is. Hozott egy WHO-s súlygörbét, arra rajzoltuk be az adatokat, ez jó ötlet volt. Szerinte a technikám oké, mutatott egy-két dolgot azért (a bimbóvédő helyes felrakását, kis rásegítést, hogy könnyebben egyen, próbáltunk volna más pózokat, de Rita nem akarta). Szerinte van elég tejem, de fejjek szaporítót minden szoptatás után, hogy hátha ha van némi túlkínálat, akkor nem fárad el annyira az evésben. (Béreltem egy ipari kórházi gépet, az sokkal kevésbé megterhelő, mint amit kölcsön kaptam.)
Jelzem, szerintem továbbra is van, hogy egyszerűen nem éhes, és ezért cseszik enni, csak nyammog, már ha egyáltalán hajlandó nem üvölteni és úgy csinálni, mintha. Továbbá egyszer kelek éjjel, hogy vagy fejjek vagy etessek, ahogy sikerül. 5 óra a max, ami eltelhet a kettő közt. Aztán ne altassam hason, mert így túl mélyen alszik, és nem ébred fel arra, hogy éhes. Háton viszont úgy 10 percet alszik, ha előtte kézben elaltattam… Szóval hason altatok, és zajongok, ha fel kell kelnie. :D Valamint próbáljam meg leszoktatni a cumiról, de szerintem ez sem eszik olyan forrón. Mmint amikor nem muszáj, nem adok neki, de nem hiszem, hogy kész vagyok a folytonos üvöltésre, ha egyszerűen megvonnám. Azt meg úgyis látom, hogy mikor marad éhes. Ja, és persze csakúgy mellre tenni sem tudom, mert csak védővel eszik újabban. (Erre még a tanácsadó sem tudott mit mondani.)
És keresnem kéne egy Dévényest, aki rá is ér fogadni mostanában.
Bonyolult az élet. /legyint

A BKV-bérletem históriája

Mindig is volt bérletem, de február közepén lejárt az utolsó teljes áru, és gondoltam, majd akkor veszek legközelebb, amikor a kisgyerekes bérletet ki tudom váltani. A szülés után nyilván nem volt sürgős, de néha azért jól jött volna. Azt mondták, hogy a gyes/gyed/csed (régen tgyás) igénylésekor kell kérni egy igazolást, és azzal lehet kiváltani. Apukám ment intézni, ő kért igazolást is, azt mondták, majd postán küldik. Remek. Újabb x hét. Aztán múlt hét közepén jött a határozat a családi pótlékról, és apukám bebaktatott az Akácfa utcába, megkérdezte, jó az is. Ezért elhozta nekem, én meg múlt hét csütörtökön megpróbáltam kiváltani a bérletigazolványt. Persze fotó nem volt nálam, csak a határozat, a személyi és a lakcímkártya (csak budapesti címmel lehet ugyanis kisgyerekes BP-bérletet venni, ha pl. a környéken laksz, akkor így jártál). Mondtam a csajnak a Móriczon, hogy oké, akkor majd nyomtatok egy fotót otthon, és visszajövök. A csaj a lelkemre kötötte, hogy egyszínű hátterű legyen, pl. ne legyen rajta fa. Ooooké. Mert akkor aztán nem vagyok felismerhető, nem? Hazajöttem, nyomtattam, majd tegnap a dokim felé tartva bekocogtam a Móriczra, gyerekestől. Nézegette a csaj, majd közölte, hogy az igazolás nem jó, családi pótlékra nem jár. Eléggé elpattant az agyam. Két hónapos a gyerek, és még mindig nem kapok bérletet. Ott a gyerek, egy igazolás egy kifizetőhelyről (erre emlékeztem, bár a kulcsmomentumot, hogy az Akácfa utcában mondták, hogy ez elég, nem mondtam), van lakcímem, fotóm, kapják már be. Mondtam azt is, hogy ha csütörtökön van nálam fotó, ugyanitt kaptam volna igazolványt. Hogy akkor megbüntetnek. Kit? Engem? Mert mindig vinnem kell magammal a határozatot is a bérletigazolvány mellé? Nem. Őket büntetik meg, ha úgy állítják ki a bérletigazolványt, hogy nem vagyok rá jogosult. (NEM VAGYOK RÁ JOGOSULT??)
Vettem jegyet végül, elmentem a dokihoz, majd gondoltam egyet, és ha már úgyis ott voltam a környéken, bementem a Keletiben az ügyfélközpontba. Ahol kb. 5 perc alatt kiállították nekem az igazolványt ugyanazon papírok alapján. Az egyetlen problémája az volt az ügyintézőnek, hogy le kellett vágni a képem szélét, mert ott volt valami a háttérben. Ja, és persze az igazolvány hat hónapig érvényes. A GYES viszont alapesetben 3 évre jár, szóval ennek is mi értelme van a mi szivatásunkon kívül?

Mozgáskövetés

Már húsvét után feltűnt, hogy a másfél méterre integető Zsófit nagyon figyelte. Aztán kaptunk kölcsön egy járókára szerelhető zenélő-forgó izét, aminek többször is vigyorgott-nevetgélt. A kedvence a fekete-fehér zebra volt, meg a barna majom.
Gizus a fotelem mögé állt, és amikor a vállamon pihent a gyerek, akkor jobbra-balra bújócskázott vele a fejem mögött, és akkor is követte végig.
Most Peti egy zsinóron lógó elefánttal próbálta hipnotizálni, a gyerek követte is a mozgást, de aztán kiderült, hogy a kezét nézte, nem az elefántot. Szóval elég a szórakoztatásához, ha a kezét mozgatja az ember 20 centire a szeme előtt. (A hülye szülők szórakoz(tat)nak c. leckesorozatunkat olvashatták.)

Déjà vu

Azért az előbb elkapott a déjà vu érzése, mikor leültem vacsizni az előre kötött gyerekkel. Pont ennyire nem fértem oda az asztalhoz a 9. hónapban. :))

A gyermekágy vége

(Fizikai összegzés.)

A cukor elmúlt! \o/

A diéta végeztével egy pár kiló visszajött rám, van egy olyan tippem, hogy a kezdősúlyomhoz fogok visszatérni.

A csípőm valszeg kicsit szélesebb lett, pontos adatokat nem tudok, mert nincs "előtte" méret, de a régi nadrágjaim most nem jók rám. Az első pár héten jó voltak, de akkor még kevesebb kiló voltam, most meg még mindig nem vagyok talán annyi, mint voltam, de mégis szorítanak. Szóval most kénytelen vagyok szoknyában járni, mert a kismamanadrágjaim meg túl nagyok. Éljen.

A hasam nem lett csíkos, de a hasizmaim nagyon gyengék, attól függ, mekkora a hasam, hogy mennyit eszem, de sokkal durvábban, mint a terhesség előtt. A köldököm visszakaptam.

A további izomzatom: a hátam és derekam most kezd fájogatni, nincs mese, tornáznom kell, a mozgásszegény időszak és a kölök emelgetése nem tesz jót.

A melleim - úgy tűnik - hozzászoktak a szoptatáshoz. Már nem fáj a bőröm, mondjuk kenem sűrűn lanolinnal meg tejjel, meg mostanában bimbóvédővel szoptatok csak. Összességében (eddig) sikerült megóvni magam a komoly sérülésektől (lanolin és tej) és a mellgyulladástól (fejés).

Az egészen elképesztő mértékű izzadás kb. két hétig tartott és elmúlt. (Ezt valahogy nem mondta senki korábban, hogy egy csomó víz távozik a szervezetből szülés után, így is. A dolgok, amit senki nem mondott listáján ez az első helyezett.)

Az allergiás rohamokra inkább nem is akarok emlékezni.

Örömhír, hogy elérem a lábujjaimat, és végre magamnak vágom a körmöm. Valamint tudok összegömbölyödve aludni.

További örömhír, hogy a ciklusom még nem állt vissza, ez nagyon profán dolog, de az egyik, amit legjobban élveztem a terhességben az az, hogy nem kell menstruálni. :D

Sokkal kevésbé örömhír, hogy bár marha gyorsan regenerálódtam méhösszehúzódásilag és vérzésileg, meg varratkiesésileg, a gátsebem nem forrt össze rendesen. De ennek a sztorinak még messze nincs vége és nem is tudom, hogy mennyit akarok erről mesélni, ezt majd még megálmodom.

Az első hat héten példás magaviseletű voltam, sokat pihentem, üldögéltem, nem kezdtem el idejekorán tornázni, csak sétáltam, azt is csak fokozatosan. És a háztartást is főleg szegény Peti vitte. Mert az tény, hogy minél többet pihen az ember lánya a gyermekágy alatt, annál jobb lesz utána.

(Lelki összegzés)
Azt hiszem, elég jól vagyok lelkileg. Az itthonlét nem mindig annyira könnyű, bár remekül elfoglalom magam a gyerekkel meg olvasással.
Oké, talán egy kicsit érzékenyebb vagyok mint voltam és kevésbé veszem a poénokat.
Igyekszem társaságot szervezni magamnak és minden nap kimozdulni, de erről írok még külön posztot.

Szoptatás, tápszer, küzdés.

Most ár meg tudom rendesen fogalmazni, miért akadtam ki, mikor azt mondta a védőnő, hogy tápszerezzek. Mert ha tényleg csak 20-30 grammokat evett a lány és ki kell pótolni tápszerrel, akkor alkalmanként 60-70 g-t kellett volna adni neki, és az arányok nem jók.
4,5 hetesen kezdtem el méregetni, meg fejni minden áldott szoptatás után. A fejések egyike szaporítófejés volt (7-7-5-5-3-3-1-1 perc). Háromóránként (jó, napi hatszor) etetni, először szoptatni, majd az előző körben lefejt tejet megetetni vele. Ettől többnyire jóllakottnak tűnt. Egy hét alatt eljutottunk oda, hogy napi 220 g helyett mondjuk 300 g-t evett. Ekkor (húsvét előtti csütörtökön) mentem a gyerekorvoshoz, ő írt fel tápszert, a védőnő is ott volt, ő is ajánlott még valami tejszaporítót. A doki szerint azért nem volt jó az igény szerinti szoptatás az esetünkben, mert a diétám alatt "a gyerek hozzászokott az éhezéshez". Szóval most addig nem szabad rábízni az evés gyakoriságát és mennyiségét, míg ki nem tágul a gyomra egy kicsit és meg nem szokja, hogy van mit enni.
Ugyanezen a napon kezdtem el Urtica Urens (csalán) homeopátiás bogyókat szedni, meg csalánteát inni, meg igyekezni, hogy a napi 3,5-4 liter folyadék meglegyen. Nagypénteken reggel már 90 g-t szopott. Hétvégén nem voltunk itthon, mérleg nélkül mentünk, találomra tápláltam hozzá. Ekkortájt kezdte el azt, hogy nem hajlandó csak bimbóvédővel szopni, pár perc után egyszerűen kiköpi a mellem és csak küzd vele, nem képes/hajlandó rácuppanni. Az okát csak tippelni tudom, de jelpill nem érdekel, nekem jó így is.
Húsvét utáni héten már majdnem mindig lusta voltam fejni, és a napi 6 étkezés is csak egy hiú ábránd volt. Egyrészt mászkáltunk is, másrészt napi 2-3x úgy aludt el, hogy 10-15 percen belül ébresztenem kellett volna etetni, ebből meg jó nem sül ki, mert ha sikerül is felébreszteni, akkor a mellemen alszik tovább.
Éjfél körültől hét körülig alszunk többnyire továbbra is. Ez mindkettőnknek kell. Reggel többnyire megvan a szükséges 80 g környéke, meg a második kelésnél is (10-11 körül). A hét elején kicsit többet kellett hozzátáplálnom a 3-5. alkalommal, mint most hétvégén. De úgy nézem, hogy most az a tendencia, hogy 5x etetéssel és este némi pótlással jók vagyunk.
Nem tudom, hogy mi működik: a többszöri etetés, a sok ivás, a fejés, a szaporítás,a Laktoherb, a csalántea vagy a csalánbogyó, de akár több is lehet placebó. De ez mindegy is. Ezen a héten még szaporítok párszor, és aztán remélem beállunk erre a kajamennyiségre, a gyerek, én és a melleim is.
Húsvét hétfőn 3150 g volt, vasárnap 3280 g. Én roppant elégedett vagyok. (Csak maradjon is így.)

A cukor vége

Ééééés vége! Hálistennek.

Szóval az úgy volt (erről már írtam egy korábbi posztban), hogy a kórházban kb. le lettem szúrva, hogy de szülés után is diétázni kell ám, aztán csupa olyan kaját kaptam, amit nem is ehettem volna... Szóval továbbra is rendeltem/ettem a BéresAlexandra féle CH-számolós kaját, meg ettem gyümölcsöt, mert egyszerűen azt kívántam, de nagyon. Meg a gullón csokis kekszet, szintén hozzáadott cukor nélküli, diétás.
Itthon az elején főleg diétás kajákat ettem, csak többet, meg nem számolgattam. Szép lassan ettem fehérlisztes és fehrécukros dolgokat is, de egyszerre mindig keveset. Néha méregettem, de nem vittem túlzásba, azt mondták, hogy másfél órával kajálás után nem mehet 8 fölé. Főleg azért nem mértem egyébként, mert ritkán voltam ébren egy-egy rendes étkezés után másfél órával... :D
Az ötödik héten voltam a diabetológián, terhelésesen. Itthon kellett meginni a 75 g cukrot (továbbra is blőőőe), nem esett valami jól, még ablakot is kellett rám nyitni, hogy ne hányjam ki... Szerencsére bennem maradt, de szoptattam is, és rohadt éhes voltam. Apukámmal találkoztam a Keletinél, ő jött tologatni a babakocsit, míg bemegyek. Háromnegyed 9-kor értünk oda, pont akkor nézett ki a diabetológiás nővér, aki eddig is gondozott, integettem neki, hogy itt a kölök, nézze meg, egyből levágta, hogy terhelésesre jöttem, behívott, levette a vért, majd kikunyeráltam, hogy ráállhassak a jobb mérlegükre is. 80 kg, azaz kettővel kevesebb, mint amit meztelenül a terhességem előtt mértünk... És az a szép, hogy eddigre már tuti hogy híztam 2-4 kilót... Most nyilván felszedek párat, 4 hónap féléhezés után. De nem érdekel, vagy legalábbis ezt állítom. :)

Újdonságok.

Hason fekve emelgeti a fejét, méghozzá függőlegesig. Ha nagyon megfeszíti magát, meg is fordul. Ha kellően elege van, még a lábát is felhúzza maga mellé-alá és kúszó mozdulatokat végez. Karban tartva egy csomószor "áll".

Egyre figyelmesebb, fókuszál, a hangokra, szólongatásra többször felfigyel, odafordul. Másfél méterre tuti lát már,

Aludni csak hason. Többnyire az ágyában, szerencsére. Ma a babakocsiban is hasra kellett rakni, háton csak nyünnyögött, majd bömbölt.

Gügyög. Cuki. Ásít és sóhajt. Megacuki. Vigyorog, főleg hassimogatással egyidőben és ha mi is vigyorgunk rá. Már nevetéskezdeményei is vannak, alig várom, hogy kacagjon is.

Ma beüzemeltük a járókát, és kaptunk kölcsön egy zenélő-forgó-lógó izét, amire elsőre kedvesen rávigyorgott.

Próbáltunk nadrágot és hosszúujjút adni a body fölé, a nadrágot kifordítva tornázta le magáról... Ennyit a nagylányos ruhákról.

Fog, markol, karmol. A szoptatós melltartó háromszöges pántjába előszeretettel kapaszkodik kajálás közben. A héten egyszer a mérlegelés közben dühödten üvöltött, és belemarkolt a nyakláncomba az egyik kezével, a babahajaimba a másikkal, alig tudtam kiszabadítani magam. Azt hittem, a hajamat le is kell vágni, annyira kapaszkodott.

A nappaliban a legjobban a könyvespolcot szereti bámulni. Fekete háttéren színes, jó a kontraszt, tudom én. De könyvespolc. Ennyi.

Küldetés: megebédelni

Alap: 20 XP
A tervezetthez képest fél órán belül megebédelni +10 XP
Jobb kézzel villázva balkezesként +5 XP
Anélkül, hogy leennéd a gyereket +5 XP

Ilyet se hallanak sokat a lányok

Mármint, hogy egyél, mert híznod kell. Mondjuk nekem is mondták karácsony előtt a diéta miatt. Egyébként erről meg is vagyok győződve, hogy azért nem reklamált több kajáért, és azért alakult ki így a napirendünk és a kajálási szokásai, mert a diéta alatt sem kapott túl sokat enni. Születésekor is ilyen kis vékony volt. Izmos, mint állat, de vékony. Most is úgy tudja feszíteni magát, a fejét már a kezdetektől megtartja, a fürdés közben a lábával is meg akarja tartani magát, ahogy lóg a vízbe.
Na, de a kajálásról. Egy-két bőgés és egy alvás után úgy döntöttem pénteken, hogy méregetek pár napig, ha már Peti hozott mérleget, meg 3 óránként etetek napközben, meg fejek szoptatás után, és azt még a köv. szoptatás után megpróbálom megetetni vele, meg csinálok napi egy szaporítást. De nem vagyok hajlandó tápszerrel pótolni és éjjel felkelteni.
Azóta lassú növekedés van. Reggel az első kajálás 60-70 g szokott lenni csak mellből, az utána következő alkalmakkor 20-30 g-t eszik magától, és kb. ugyanennyi lefejt tejet kap etető-itató pohárból (ilyet használtak a kórházban is a hozzátápláláshoz). Ábra és link a honlapjukra.

Ábra és link a honlapjukra.

Úgy kell vele etetni, hogy a gyerek a nyelvét ugyanúgy hozzáilleszti alul, mint a mellhez, és a folyadékot az edény fel-le mozgatásával be kell hintáztatni és így kortyonként megy a szájába és nyeli le.

Pénteken 220 g, szombaton 270 g, szombaton 290 g, hétfőn 300 g, kedden már megint 250 g.

Mondjuk a mérleg 3 mérésből sokszor 3 különböző értéket mutat, szóval alig várom, hogy ne kelljen egyfolytában azt lesnem... A súlya egyébként eddig 10 g-vel több, mint pénteken volt, de ez még benne van a hibahatárban. Szóval egyelőre nem tudom, hogy elég lesz-e valaha a tejem/az étvágya, vagy nem. De rohadtul frusztrál, még akkor is, ha akkor sincs semmi, ha végül csak a tápszernél kötünk ki.

(Plusz egy borzasztó, hogy este 11 van, összebújunk, a hasamra-mellkasomra rakom, takaró ránk, meghitt gügyörészés, félig bealszik, majd rájön, hogy hopp, itt egy mell, nekiáll enni, majd akkor már a másik mellre is ráteszem, és akkor a félálombeli jóérzéses kellemes élmény után fel kell kelni, és méricskélni a végén... Ha már az elején nem mértem, a fürdés előtti meztelen súlyához tudom nézni, és ahhoz képest NULLA, amit szopott, pedig hát szopott, láttam-hallottam, ahogy nyelt, nem is keveset! És akkor ennyit a jóérzésről, már el is szállt. És még az előbb bukott is egy jó fél decit, volt mit! Grrrrrrrrrrrrr.)

:)

Máma fixírozott a gyerek, majd kitartó mosolygásomra mosollyal válaszolt. Egy órával később az apjára is rávigyorgott.
Persze ehhez kellett, hogy kerek volt a világ, kellemes meleg, kézben ééés teli has.

Hogyan stresszeljünk halálba egy kismamát

Éppen kezdtem örülni neki, hogy úgy egy hete az a napirendünk, hogy éjfél felé elalszik, reggel hétkor kel, akkor eszik, majd újabb szunya 10-11-ig, kaja, sétálni megyünk, kb. egytől négyig alvás,  kaja, majd még egy kaja valamikor, fürdés, rövidebb szunyák, majd 11 körül kaja és utána alvás reggelig. (Szóval napi ötször eszik, fél-fél órákat.)

Ma voltunk csípőszűrésen. Negatív. De a doki szerint kicsi a gyerek, "a mai gyerekek nem így néznek ki". Igaz ami igaz, Rita girnyó. Rohadt erős, tartja a fejét, ki is emeli, ha olyanja van, erőseket rúg. Figyelmes, néz már. Keressem fel a gyerekorvosom.
Délután mentünk a védőnőhöz. Az ottani mérleg szerint 3060g, ami még mindig nem a születési súlya, szóval kevés. Hiába fejlődik értelmileg és izomzatilag, nem elég kövér. Szóval szerezzünk mérleget, egy hétig mérjük kaja előtt, kaja után. Napközben háromóránként keltsem fel ("a kettő még jobb lenne"), és etessem, ha kéri ha nem. Szoptatás után még fejjek, azt adjam még neki szopás után, vagy tápszert. Az éjszaka átalvás sem annyira jó, kéne etetni hajnali három felé, de ha nem megy, háááát jó. A védőnő egy hét múlva jön, megnézni, hogy hízik, meg a súlynaplót.
Ha az egész családban ilyen kicsik és vékonyak voltak a csecsemők, akkor is előbb meg kell próbálni a három óránkénti etetéssel felhízlalni, ha nem megy, akkor gasztroenterológus, és ha nincs semmi felszívódási probléma, akkor elfogadják, hogy családi örökség. (Kérdezném, hogy hol van itt az "igényszerint", meg az "egyéni különbségek"??)
Szóval úgy az 1-10-es skálán úgy 40 körül vagyok frusztrált jelpill.

Minden nő egy szuperhős, főleg aki szült is

Huh, ennek a posztnak nagyon nehéz nekiállni. Szüléstörténet, aki nem bírja, ne olvassa. Leírni sem annyira könnyű. De le kell írni, mert a hormonok azt akarják, hogy elfelejtsem, de nem akarom elfelejteni, mert ebből táplálkozni kell, az összes szenvedésből, meg az eufóriából, mert ez tényleg kemény volt, de képes voltam rá, kibírtam, és most már anya vagyok. Egy szuperhős.

Még ma is fura, hogy szültem. Hogy túl vagyok rajta, hogy túléltem, hogy van egy lányom. Hogy mennyire fájt? Vedd a legnagyobb általad ismert fájdalmat, és emeld úgy a harmadikra. Csupa szalonképtelen szó jut eszembe, nem írom le.

Vasárnap, február 22-e küzdős nap volt. Szombaton még sétáltunk, de vasárnap fura volt a hasam, éreztem, hogy kényelmetlenül van benne a kisasszony, a bordáim elé kidugta a lábát, azt hiszem az volt az a nap, mikor egyszer akkorát rúgott, hogy szó szerint sikkantottam egyet meglepetésemben. Este még azzal szórakoztunk, hogy pocakfotókat gyártottunk. Én éjfél felé dőltem ki, Peti egy körül. Átléptünk a 39. hétbe. Egyszer felébredtem pisilni, aztán négykor valami meleg folyt a combomon, felpattantam, hogy ne a kanapéra menjen, és már kb. lábon voltam, mire rájöttem, hogy te jó ég, ez bizony valszeg a magzatvíz. Rohantam a klotyóra, megnézni, milyen színe van. Halványrózsaszín. Ha bármilyen már lenne, akkor rohanni kéne a kórházba.
Mivel az utolsó két hetet kb. a kanapén alva töltöttem, Peti még aludt az ágyunkban. Bementem felkelteni. Háromszor kérdezte meg, hogy Miii?. Háromszor mondtam, hogy elfolyt a magzatvizem. Én vigyorogtam, ő aggódott. Míg elmentem zuhanyozni, kértem, hogy gyártson szendvicseket, nekem reggelit, meg pakoljuk be a maradék cuccokat a bőröndbe.
Elvileg nem engedik, hogy a vajúdás alatt egyen a kismama, de mivel 9-kor vacsiztam, és sejtettem, hogy nem lesz villámszülésem, inkább ettem két szelet diétáskenyeres szendvicset. Fájásaim nem voltak még, így csak hatkor hívtuk a 104-et, hogy hát elfolyt a magzatvizem, de fájásaim nincsenek, mi legyen. Azt mondták, hogy menjünk be, nem kell rohanni, de irány a kórház. Befejeztük a készülődést, majd hívtunk egy taxit. Mivel még mindig nem volt feltűnő, hogy vajúdok, nem kötöttük a taxis orrára, hogy kb. 10-15 percenként folyik a magzatvizem. Mert az nem úgy van, mint a filmekben, hogy egy nagy toccs, hanem sok kicsi. Mert a víz újratermelődik. Alapvetően csak egy Tena betét kell... A taxiút nem esett annyira jól, de még igazából mindig nem voltak fájásaim.

A Szent István Kórházba mentünk, sokaktól hallottunk jókat, hogy csak úgy be lehet állítani, dokiválasztás nélkül, baba-mama barát, stb. Ha nem indult volna el a szülés, akkor a Péterfybe mentünk volna, mert oda tartozom, meg a cukromat is ott kezelték. (A Szent Imréhez lakunk legközelebb, de nem hivatalosan. Mikor egyszer voltunk ott ügyeleten, nem voltak szimpik, kb. az volt a legfontosabb, amin rugóztak, hogy de nem ide vagyok bejelentve, meg hogy hogy jutok majd el a kórházba, ha nincs autónk...)
Úgy volt, hogy előtte héten elmegyünk szülésfelkészítésre, de a CTG meg az egyéb dokis intéznivalók ezt keresztbehúzták, szóval még sosem voltunk ott. Az alagsorban a betegfelvételnél találkoztunk Zazie-val, aki csoporttársam volt, ő sok szerencsét kívánt, majd felmentünk a másodikra. Bekopogtattam, hogy Jó napot kívánok, nekem négykor elfolyt a magzatvizem. A nővér bólintott, behívott, Peti kint maradt. Megkérdezte, van-e választott orvosom, mondtam, hogy nincs. Bólintott és ezzel el is volt intézve a kérdés. Egy vizsgálóba irányított, jött egy doktornő, aki megvizsgált, és megmondta, hogy a méhszájam az bizony kb. teljesen zárva van. Utána bevittek egy szülőszobába, ami nagyon kis korrekt egyágyas szoba volt, mondták, hogy behívhatom a férjem, kértek papírokat, és mondták, hogy átöltözhetek hálóingbe. Itt kb. egy órát voltunk, mint vihogó tinik, még mindig semmit nem éreztem. Aztán át kellett költöznünk az alternatív szobába, mert kellett az ágy.
Úgy 10-11 óra volt ekkor. Az alternatív szobában k. kemény volt az ágy, de akkor már voltak némi kis fájásaim, rendszeresek, de kutyafülék, szóval inkább sétálgattam, gondoltam segítsen a gravitáció. Bekötötték a csuklómba a branült, kaptam antibiotikumot, mert már régen elfolyt a magzatvíz. Itt benyomtam egy Vitatigris gyümölcspépet, meg ittam, utóbbit engedték is. Olvastam 10 oldalt a Sárkánykönnyből. Peti fotózott, elképzeltük, hogy milyen lenne beletelepedni a kádba. Aztán Peti akart keresni egy férfimosdót, ami nem volt az épületben (felújítás miatt), szóval át kellett mennie egy másikba. Ezen jót derültünk.
Fél 12 felé elhívtak egy újabb vizsgálatra, kiderült, hogy továbbra sem nagyon tágulok. A doktornő elfilozofált azon, hogy ha én szőke kék szemű vagyok, a férjem barna-barna és a szülei is valszeg, akkor milyen eséllyel lesz szőke kék szemű a lányunk. Aztán felrakott egy ballont, amit injekciós tűvel feltöltött vízzel. Ennek az a szerepe, hogy tágítja a méhszájat, négy centiig. Egyszer még kb. egy órával később töltöttek utána. Négy centinél meg kijött. Nem volt kellemes, semelyik része, viszont elindultak tőle a fájások. Közben az alternatív szobából is kitelepítettek minket, mert szokatlanul nagy volt a forgalom. Annyira nem bántam, mert úgyis kényelmetlen volt. A folyosóról nyíló vajúdóba mentünk, ott sikerült kicsit szunyálni a 10 perces fájások között. Időnként CTG-re raktak, hogy megnézzék, mi van a babával, egyszer szegényt a hasamon keresztül fel is zümmögték egy vibráló... vibrátorral. De ez még a pihenős rész volt. Itt még kommunikáltunk, egymással is, meg az aggódó családdal is.
Peti fél négykor még a telefonján a névlistát böngészte, ekkor találta ki, hogy mi lenne, ha nem Rita Tünde, hanem Rita Noémi lenne.

Délután négykor, tehát a 12. óra végén kaptam egy szobát és bekötötték az oxitocint. Meg kaptam antibiotikumot megint, meg valamikor még szuriként valami izomlazítót, de ezt nem tudom, mikor. Mert innen kicsit összefolynak a dolgok. Az infúziótól kurvára begyorsultak a dolgok és kurvára fájt. Olyan ötperces fájásaim lettek. Rám volt kötve a CTG, feküdni kellett. Valami transzféle állapotba kerültem elég hamar, a szünetekben kikapcsolt a szervezetem, nem voltam magamnál. Peti ült mellettem egy széken, biztatott, számolta a perceket, mikor megszorítottam a kezét, akkor kezdődött egy újabb fájás. Gondolom félig letéptem a kezét. A fájásidők egyre rövidültek.
Valamikor pisilnem kellett, adtak egy ágytálat, de így nem ment. A szomszéd helység volt a fürdőszoba, infúzióstól, Petivel és a nővérkével elindultunk. Azt hiszem két fájást odafelé lábon csináltam végig, egyet a klotyón ülve, kettőt vissza. A klotyón ülve kicsúszott a kezemből a branül, úgyhogy csak néztem, ahogy a kezemből csurog a vér a padlóra. Annyi tiszta gondolatom volt, hogy ettől milyen lila lesz a kezem, te jó ég! Mikor visszaértünk a szobába, újabb 2-3 fájással később, egy kicsit állva rákönyököltem az ágyra, hagyták, mert rám tudták rakni a CTG-t, de hamarosan kérték, hogy feküdjek vissza. Hétkor volt műszakváltás, az Évike nevű szülésznőt leváltotta valaki, meg a nővért is. Egyiküket sem ismerném fel. Akkor megvizsgáltak, 5-6 centire volt kitágulva a méhszájam.
Egyszer szegény Petit nem túl finoman arrébbzavartam, magyarázkodásra nem futotta, de végül csak a következő fájásnál hánytam össze magam körül mindent és egyebek is távoztak belőlem. Ezután megint kimentünk pisilni, ezalatt áthúzták az ágyat. (A hányás a gyors tágulás jele, természetes reakció.)
Egyszer az új nővérke csinált valamit a CTG-nél, én kalimpáltam a kezemmel, és elkaptam a köpenye szélét. Szorítottam. Azt mondta, semmi baj, kapaszkodjak csak. Megvárta, míg elmúlik, és utána ment tovább.
Valamikor ekkortájt volt az, hogy öt fájást az egyik oldalamon, ötöt a másikon kellett végigfeküdni, forgolódni elég gyötrelmes volt, volt, hogy nem is voltam hajlandó megmozdulni.
Este nyolcra már egymást érték a fájások. A szülésznő megvizsgált, 8 cm. Biztatólag mondta, hogy még jó egy óra, de engem itt kapott el a pánik. Addig valahogy összefolyt az idő, de hogy ebből még egy órát? Na nem. Azt nem bírom ki. Kértem fájdalomcsillapítót, de mondták, hogy már késő, mert akkor pont a kitolást nem érezném, azt meg kell.
Nyolc húszkor aztán azt éreztem, hogy (én kérek elnézést) összeszarom magam és nem tudom visszatartani, akármi is lesz, egy nagy ívvé feszült görccsé váltam. Nem tudom, mit mondtam, de hamar összegyűlt a szülésznő, a nővér és a doktornő, hogy akkor szülünk.
Nagyon készen voltam már, túl a 16. órán. A doktornő felmászott, feltérdelt mellém az ágyra, és segített, ellentartott a hasamnak, mikor nyomtam. A szülésznő ujjal próbált segíteni a gyereknek a másik végen. Itt már semmi tudatos tevékenységem nem volt, nyomtam, nyögtem, nyomtam újra, majd pihegtem. Igazából nem is emlékszem az ingerre, csak nyomtam és kész, mert azt kellett tennem, zsigerből. Biztattak, hogy többször is nyomjak egy fájás alatt, próbáljak közben nem hangot adni, úgy hatékonyabb. Peti szerint látszott, ahogy gyengülök.
Rita egy kézzel előre jött. Dunsztom sincs, hány fájásra és hány nyomásra született meg. Csináltak egy gátmetszést. Aztán egyszercsak kint volt a feje, ezt szóban közölték, én visszakérdeztem, hogy tényleg? Aztán a következőre kicsusszant, 20:47-kor. Lila volt, és nyákos, és hangtalanul üvöltött, és egyből odarakták a hasamra. Azt hiszem azt hajtogattam, hogy Hát, szia. [Peti szerint azt mondogattam, hogy A lányom, a lányom.] Vihogtam és bőgtem egyszerre és simogattam azt a kis csomagot a hasamon. A lányom. Ezt a visszaemlékezést még most is megkönnyezem. A legboldogabb és a leggyönyörűbb pillanatok egyike volt.
A méhlepény gyorsan kijött, még csak nem is láttam. Peti elvágta a köldökzsinórt. A sokktól elkezdett csattogni a fogam, meg a lábaim is kontrollálhatatlanul rángtak. Percekig. A félhomályba kapcsoltak egy irányított lámpát, összevarrták amit a kezével szakított, meg amit vágtak. A rángás miatt nem volt egyszerű dolguk. Adtak valami fájdalomcsillapító injekciót, amíg varrtak, de még így is arrébb akartam mászni. Nagyon szar volt. Aztán kivitték és leöblítették és megmérték Ritát (3070 g és 53 cm), Peti a kezében hozta vissza. Szombatig nem is volt többet a kezében a lánya. Összesen két órát voltunk még ott a szülőszobán, mi voltunk az utolsók aznap, a 18 babából.
A hasamon feküdt, becsomagolva és csak néztük, és nevettünk-bőgtünk és simogattuk és gyönyörködtünk a lányunkban. Aztán (erre most Peti emlékeztetett) én zokogtam egy mélyről jövőt.
Aztán valamikor jött egy nővér és elvitte Ritát. Aztán jött egy másik, aki rendberakott és tolókocsiba segített, és levitt a szobámba. Petitől még a bejáratnál el kellett búcsúznom, de innen már egy másik poszt.

A poszt címét köszönöm sssajtnak. Mert igaza van.

Három hetes! (volt hétfőn)

Most végre eljutottunk a védőnőhöz mérlegelésre, 3040 gramm. Még nem hozta be a születési súlyát, így a védőnő azt akarta, hogy mérjem evés előtt-után. Szerencsére eszembe jutott, hogy 2700 grammal jött haza, ami több mint 10% fogyás, szóval jó ez. Meg hát eszik-alszik és elégedettnek tűnik.

Pont három hetes volt, mikor először úgy fordult hasról hátra, hogy nem segítette a lejtő a kanapén. Mert már két nappal korábban is megjátszotta ezt, de akkor arra fordult, amerre a kanapé lejtett.

Egyébként minden rendben, cuki és eszik és alszik és cuki. És gyönyörű. :)

Apróságok, amikre emlékezni akarok

Hogy milyen bársonyos volt a babahaja.
Hogy hányszor jut eszembe róla az anyai nagyapám.
Hogy mindig jobbra-balra rángatja a fejét, mielőtt ráharap a cumira. Hogy utána, mint a motkány, a mellkasa elé húzza a kezeit, és összegörnyed, miközben vadul jár a szájában a cumi.
Hogy az arca finom pihés, és nagyon puha, főleg ott, ahol a pajesza elfogy.
Hogy a füle nagyon pihés és cimpátlan.
Hogy milyen hosszú ujjai vannak.
Hogy milyen kis girnyó combjai vannak.
Hogy metálvillát meg a középső ujját mutogatja naponta legalább egyszer.
Hogy hogyan kalimpál a kezével, mikor a combomon szemben fekszik velem büfiztetés közben.
Hogy a lábait mindig kihúzza minden ruhából és vagy felhúzza a hasához vagy megtalálja, hogy hol fér ki két patent között.
Hogy hányszor próbálja meg a bicepszemet a szájába venni hátrafeszített fejjel, az orra előtt lévő mellem helyett.
Hogy mielőtt elkezd sírni, mindig jön pár egyre gyorsuló ehe-ehe-ehe szerű légvétel vagy egyre gyorsuló szuszogás.
Hogy ha alszik, sokszor csak résnyire nyitja ki az egyik szemét, körülnéz, majd mivel semmi érdekes nincs, vissza is alszik.
Hogy mennyire szeret összekuckózni velem a paplan alatt.
Hogy az apja mellkasa legalább olyan megnyugtató, mint az enyém.
Hogy alszanak a kanapén, Peti hasán Rita. Rita nyünnyög álmában, Peti visszanyünnyög neki.
Hogy már most sajog a szívem, hogy ez elmúlik, és soha vissza nem jön.

A kiütések hétvégéje

Pénteken délután viszketett az egyik csuklóm. Ezt még betudtam a száraz bőrömnek. Viszont éjjel már félálmomban vakaróztam, ami nagyon rossz ötlet volt. Mikor felébredtem, a nyakamon, a hátamon lángoló vörös, tenyérnyi foltok és csalánkiütések jöttek ki. Teljesen random helyeken, égtek, viszkettek, borzasztó volt. Ittam rá kálciumot, némi fentlét után sikerült visszaaludni. Másnap napközben is aludtam, a kanapén, ugyanerre ébredtem. Hívtam a védőnőt, mi legyen, azt mondta, hogy ha a kálciumtól nem múlik el, este menjek az ügyeletre. Este kb. jól voltam, de éjszaka megint egy-két óra alvás után kb. bőgve ébredtem, megint foltokkal és kínlódva. A neten keresgéltünk kezelési módokat, az aloe vera mellett a szódabikarbónás kenést ajánlották (sok szódabikarbóna, kevés vízzel feloldva), hát az tényleg jó volt. A kanapén, két lepedő közt aludtam el, mikor felkeltem, egész jó volt, viszont hullott rólam a vakolat. Vasárnapról hétfőre megint eléggé kijöttek rajtam a foltok, de már kicsit kevésbé, meg hamarabb elmúltak. Azóta néha viszketek itt-ott, meg volt pár halvány folt is, de szerencsére ez már nem vészes.

Az okokról: más tapasztalatai és a védőnő szerint ez a hormonok, a legyengült immunrendszer és valami egyébként nagyon gyenge allergia valami keveréke. Ha hetekig nem múlna, érdemes kivizsgáltatni, most meg immunrendszert erősíteni.

Mit csináltam: napi 4-5 Ca pezsgőtabletta, C-vitamin, kismamavitamin újra (36. hét óta nem szedtem), D-vitamin. Elhagytam a folyékony szappant, valaki mondta, hogy őt az ütötte ki. Rengeteget iszom. És sűrűn fohászkodom, hogy ennyi legyen csak.

Egy képben

Még gimis koromban voltam egy prózamondó versenyen, a Ratkó József prózamondón. Nagyon szerettem a szöveget, amit mondtam, még most is kb. fejből tudom. Van egy pár mondat, ami különösen hatásos kép

"Ha egy mozdulatba akarnám fogni az egész eddigi életemet, hát jobban, szemléletesebben nem is tudnám, csak így: Egy magas, sovány gyerek ül egy sámlin a félhomályban, felső-testével kicsit hátrahúzódva, jobb karját kifele fordított tenyérrel magasan a feje elé emelve…" (Ratkó József: Félkenyér csillag)

Ha most magamat akarnám egy ilyen képpel leírni, ez lenne:

Egy szőke, félmeztelen fiatal nő ül egy ringó fotelban, karjában egy félig alvó, félig szopó csecsemővel, kettejük egy pokrócba bugyolálva. A nő arcán révedező mosoly, egyik pillanatban a gyermeket nézi, a másikban az ekönyv olvasót. Ringatja magukat a félhomályban. A nő férje a közelben motoszkál, rájuk-rájuk pillant. Finom illatok szállnak, készül a vacsora. (Bátki Anna Izolda: Boldogság)

A szoptatásról

Nem voltam meggyőződve róla, hogy ez nekem menni fog. Anyukám szépen vezetett babakönyve alapján én nem anyatejes bébi voltam (sőt, három hetesen már alma- és narancslevet kaptam a tápszer mellé, ami azért komoly wtf), és fogalmam sincs, hogy miért, és megkérdezni sem tudom. De úgy tűnik, bármi is volt az ok, nem genetikus, mert én bizony szoptatok. \o/

Amikor megszületett, annyira készen voltunk mindketten, hogy nagyjából csak feküdtünk. Hiába volt a mellemen, esze ágában nem volt semmit csinálni a pihegésen és a kómázáson kívül. Éjjel is nagyjából aludt, de megpróbáltam szoptatni, mikor magához tért, de nem annyira érdekelte a dolog. Kedden, bár nyilván tudtam, hogy max. előtejre számíthatok, ahányszor cuppogott, annyiszor raktam mellre, ami nem volt egyszerű mutatvány, mert ülni nem tudtam, a fekve szoptatás meg azért volt macerás, mert egyik oldalról a másikra fordulni és átrakni a gyereket fájdalmas volt, és mivel csak az egyik oldalon volt fal, arra még vissza is kellett fordulni, mielőtt bealszunk. Szerdán is küzdöttünk a tejért, akkor én már sárgának láttam Ritát, de a gyerekdoki szerint nem volt az. Csütörtök délutánra viszont a vizsgálatok szerint is sárga volt, úgyhogy este egyrészt kékfény alá került, másrészt meg háromóránként mentem érte, hogy kihozzam etetni. Előtte-utána mérlegelés. Egy óra szoptatás, 10-10 perc fejés. Ezalatt adtak neki még tejet pótlásul, ha sikerült valamennyit fejni, akkor azt egészítették ki. A fejés egyébként működött, csütörtökről péntekre 4x fejtem, mindig egy kicsit többet, pedig előtte evett is.
A mérlegelés kurva stresszelő valami. Amikor egy óra szoptatás után is 0 a különbség az előtte-utána közt, na, az elkeserítő. Még akkor is, ha 10 grammra kerekít a mérleg. Péntek délelőtt volt az első alkalom, amikor 10 grammal több volt szoptatás után. Hihetetlen győzelemérzés volt. Aztán a következőnél megint 0, sőt, mivel visszasárgult, délután visszarakták a fénybe. Nem tudom, valaha is elfelejtem-e, ahogy egy szál pelenkában és szemmaszkban tök nyugiban fekszik összegömbölyödve az inkubátorban a fény alatt. Mondanám, hogy elhagyatva, de nem ő volt elhagyatott, hanem én.
Este sikerült valahogy a bal bimbómat felsebeznie, de aztán egy-egy csepp anyatejet sikerült minden szoptatás végén megspórolnom mellápolásra, ez nem vált vészessé. Peti aztán vett lanolinos krémet és akkor ezzel is, azzal is ápoltam magam. Mert persze fájt. Vékony, érzékeny bőröm van, nem örült az igénybevételnek. A fejés hatékony, de kellemetlen. A fejőgép szív-nemszív-szív-nemszív, hülye egy hangja van, olyan, mintha egy torzított hang azt mondogatná, hogy "Jáááj-jááááj." Miután már szaporodik a tejem, hirtelen rájövök, hogy azt mondja, "Király, király..."

What does the #fox# fejőgép say? (Hangfájl)

A csecsemősökről el kell mondanom, hogy szupersegítőkészek voltak. Volt, hogy egyik éjjel épp mindhárom kölök üvöltött a kórtermünkben, és erre megjelent az egyik csecsemős, és mindenkinek segített helyesen mellretenni, boldog cuppogásokkal teli csend lett rögtön. Többször körbejártak, segítettek, kijavítottak, hasznosak voltak. Amikor be kellett járnom hozzájuk a gyerekért, meg fejni, akkor is segítettek, biztattak. Nem azt a kényszermosolygós ungyuli-bungyuli stílusú pátyolgatást csinálták, de normálisak voltak és odafigyeltek. (Lásd a korábbi posztban a hogyan sikerült mégis szombaton hazajönnünk c. részt.) Mikor végigbőgtem az estét, akkor is volt pár jó szavuk hozzám, és hát végig anyának hívnak mindenkit, ami nekem nagyon kellemes érzés volt.

Aztán szombaton végre hazajöttünk. Végigüvöltötte az utat, mert épp éhes volt, úgyhogy az első utam a fotelba vezetett, etetni. Aztán elaludtunk mindketten, ott, ülve, és arra riadtam, hogy irgalmatlanul fázom. A gyereket leraktam az ágyába, szerencsére nem ébredt fel, és csattogó fogakkal bújtam be az ágyba, három takaró alá. Annyira fáztam, hogy Petit is odarendeltem magam mellé, hogy melegítsen. És ájult álomba merültem. Azt hiszem ekkor érkezett meg a tejem. Mikor felébredtem, megmértük, nem voltam lázas, 37,4-ig ment fel a hőmérő, aztán kicsit visszaállt a rendes hőmérsékletem. Utána 2-3-4 óránként etettem, attól függően, mennyit volt kedve aludni. Amikor aludt, én is aludtam. Vasárnap este fejtem, 25 ml-t etetés után, szóval már nem aggódtam, hogy éhenhal-e. Meg hát azért aludt is, és ha éhes lenne, akkor nem tenné, nemigaz?
A következő héten 50-60 perceket szoptattam, majd 2-3 órákat aludtunk. Mivel kaptam antibiotikumot, az emésztése időnként elég nyűgössé vált, ennek a mélypontja szombaton volt. Kb. egész nap evett volna, aztán délutántól nem aludt, csak hernyózott-tekergett, sírt, karban sem aludt egy pár percnél tovább. Nekem eltört a mécses, úgyhogy Peti tornáztatta-büfiztette, kettőtől éjfélig gyakorlatilag fent volt és küzdött. 3 pelenkával és egy beüzemelt cumival később elaludt, és lehúzott 6 órát egyben. Mire felébredtünk, én baromira meglepve, nekem folyt a tej a mellemből, ő meg baromi hatékonnyá vált, innen 15-15 perc alatt lerendezte a két mellem, és ez kb. azóta is tart.
A harmadik héten 5-6x fél órákat táplálkozik, éjjel 4-5 órákat alszik, kétszer, egy kajálással. Azért napközben általában alszom vele egyet én is.
A cumi mellett, amit a második hét szenvedős napjának végén adtunk neki először, még egy segédeszközt használok: bimbóvédőt. A kórházban sem javasolták, meg a szoptatóskönyv sem, de igyekszem védeni magam, mert a bőröm érzékenysége nem változott sokat. Kétféle bimbóvédőm is van, egy aventes, amire a kórházban is azt mondta az egyik nővér, hogy jó, meg egy mam márkájú, annak kisebb a bimbóhelye, szóval inkább azt használom. Az közelebb van az én még így is kis mellem formájához. :D A módszerem az, hogy kétszer védővel szoptatok, utána meg simán. 15-20 perc elég neki egy mellre, sőt, ezalatt többnyire a csukott szemű lelkes szopásból csukott szemű cuki alvás lesz. Akkor egy laza kisujjmozdulattal leválasztom, a böfiztetésre felébred, többnyire choppermotorozik a kezével és közben olyan fejet vág, mint egy közepesen benyomott alkoholista, félig csukott szemmel, tátogva. Anya itt többnyire röhögőgörcsöt kap. Majd másik mell. Kb. újabb 15-20 perc és már félig alszik is, ilyenkor még ringatom-böfiztetem kicsit, majd cumi és letétel.
Az átaludt órákból azt remélem, hogy tényleg eszik eleget, majd hétfőn megyünk a védőnőhöz mérlegelésre. Tejem van, az látszik, időnként még sok is. :)