Ábra

A selfie-zz pocakkal című verseny első helyezettje. (Most majdnem mondtam, hogy életem első selfie-je, de rájöttem, hogy próbáltam már hajfonásos képeket csinálni, persze nem sok sikerrel. :D)

22. hét

Hűtő.

Megvolt az első afférom a hűtőajtóval. Ha ki akartam nyitni, akkor eddig már a hátam nekiért a mögöttem lévő polcnak, mostanra pedig eljutottunk odáig, hogy már nem tudtam kinyitni csak ha oldalirányban elsasszézok felőle.
Úgyhogy átszereltük a másik oldalra az ajtót, nem volt egyszerű menet, de megtörtént. Most számoljuk, hányszor akarjuk a rossz oldalon kinyitni az ajtaját. Éljenek az automatikus mozgások!

És (mégis) mozog...

Először a 16. héten éreztem, hogy behullámzik a hasam, hiába, nincs rá jobb hasonlatom. Ágyban feküdtem, háton, párnával a hátam mögött, olvastam. Jól meglepődtem.
Aztán még párszor éreztem, a kisasszony remekül ki tudta fejezni, hogy menjek már a fenébe. Illetve hogy hagyjam már abba, amit csinálok. Vagy legalábbis őt hagyjam. Először az első jógaórámon, amikor a kismamásított gyertya pózt csináltuk (fordítva ülni a széken, comb a támlán, majd leeresztenek: váll egy párnán, fej a földön, láb kinyújt, sarkak a falon). Amikor visszértem vízszintesbe, akkor rúgott. Meg aztán akkor, mikor a Badacsony-hegyre mentünk fel, jó, végülis fele magasságon mentünk körbe, de már annak a felénél (felfelé) kikérte magának. Aztán csönd volt.
A hétfői kórház-turné után hazaérve éreztem először este, ilyen fura rángásokat. Köldök alatt közvetlenül, középen. Elsőre azt hittem, a gyomrom kér ki magának valamit, de kiderült, hogy a lányom az. :) Mert aztán 4-5x, random időközökben éreztem, és azóta is, napi jópárszor. Fura érzés nagyon, de érdekes. És még minden alkalommal meglepődöm kicsit. Pedig már ideje van, meg minden. De hát az Alien-érzés... Ideje lesz beszerezni a vicces pólókat!

Kalandok

Tegnap igyekeztem társasozni a Borárosra. Viszont elfelejtettem leszállni a Kisföldalattiról az Oktogonon, szóval elmentem a Vörösmarty térre, ott felszálltam a kettes villamosra. Jó nagy zsúfoltság volt, de egyszercsak valaki rámnézett, és ÁTADTA A HELYÉT! :) Ez volt az első ilyen. (Azt meg felejtsük el, hogy egyszer egy bácsi is átadta a helyét, úgy 6 éve...)
Aztán a Borároson akartam leszállni, és hát a kettes villamos eleve jó magasan van, a megállóban meg jó szar a járda, lefelé léptemben megtaláltam egy kátyút. Reccsenés, sikoly, zsákszerű eldőlés. Aztán már csak vonyítani voltam képes, a bokámat fogva. Szerencse, hogy szépen tompítottam az esést, illetve hogy oldalra-előre dőltem, így pl. a hasam nem ütöttem meg. Egyszerre vagy tizen lettek körülöttem, valaki rakta a táskát a fejem alá, más valaki futott a rendőrökért, akik a HÉV környékén korzóztak épp. Mire sikerült levegőt vennem, kinyögtem, hogy terhes vagyok. Hívták a mentőt, elkérték a papírjaimat, hívtam Petit telefonon, még mindig kb. bőgve. Szegény már otthon volt, de rekord idő alatt ért a Borárosra, jól megijesztettem.
Amíg jött, még felhívtam a társasozós bandát, hogy nem megyek, erre öt perc múlva, még a mentő előtt odaért Algernon. Megvárta velem a mentőt, meg kifaggatott, hogy mennyire vagyok éhes. :D
A rendőrök is nagyon kedvesek voltak, igazán próbálkoztak mindent megtenni értem. A mentőre vagy negyed órát kellett várni, a Nemzeti felől jöttek, az egyik rendőr leállíotta a forgalmat, a mentő odaállt, megnézték, mennyire tropa a lábam, majd hoztak hordágyat és arra sikerült a segítségükkel felmásznom. Beszíjaztak, majd beraktak a mentőbe. Ezalatt megérkezett Peti, ő is majdnem úgy járt, mint én, de ő nem lépett annyira rosszul. :)
Algernon átadta az ügyeletet neki. Peti is beült a mentőbe, elindultunk a Merényibe.
Jó lassan mentünk, mert irtó szarok arra az utak. A mentősök még az indulás előtt raktak a térdem alá egy összehajtott pokrócot, így tökre nem fájt a lábam. (Most is így ülök az ágyon.) Megegyeztünk, hogy akkor nem rakják sínbe a lábam, jól voltam úgy. A hordágynak volt némi rugózása, így nem rázkódtam agyon, de ha valami sürgős sérültet visznek, nem tudom, mit csinálhatnak, annyira rázott az út... Hallgattuk a rádióforgalmazásukat, aztán egyszercsak berakta a sofőr a Don't Worry, Be Happyt. :D
A kórházba érve kb. két perc alatt bevittek a vizsgálóba, addig a mentőssel beszélgettünk, ő is tök kedves volt. Egy nagyon kedves doki várt, mivel ülve képtelen voltam úgy előrehajolni, hogy levegyem a cipőm, vigyorogva levették a másik cipőm is, és adoki összehasonlította a bokáim mozgását, stb. Mondta, hogy bár terhes vagyok, a második trimeszterben nem annyira veszélyes a röntgen, mint az elsőben, viszont kéne, mert így nem látszik, hogy törés, szalagszakadás vagy csak rándulás. Három helyett csak kétszer röntgeneztek, előtte pedig vigyorogva rám halmoztak három darab ólomköpenyt, biztos ami biztos. Aztán kivittek tolószékben a folyósóra. Ekkor már nagyon kellett pisilnem, úgyhogy Peti betolt a nőibe: betol, belső ajtó hátrálva kinyit, beljebbtol, külső ajtó becsuk, egylábra állás, nem eldőlés, nem ráülés, ilyenkor bezzeg a fiúknak milyen könnyű! Utána kiültünk a folyósóra, Peti tesója a közelben lakik, őt próbáltuk kajáért bevetni, mert kezdtem elég éhes lenni. De kb. ekkor be is hívtak újra, befáslizták a lábam, nincs eltörve, még rá is bírtam állni. Mákom volt. Mondta a doki, hogy ülhetnék itt nyílt töréssel is, és akkor agyalhatna, hogy mi a frászt kezdjen velem...
Újabb negyed óra a folyósón, már egészen éhes voltam, erre a folyósó végén, mint a filmekben, lassított felvételben, lebegve besétált Algernon. Két palack üdítővel és egy csomag keksszel! Nem járt messze a kórháztól, viszont tudja, hogy itt nincs semmi kajaforrás, én meg ennyi idő után éhen fogok halni. :)) Tömtem magamba a kekszet, a körülöttünk ülők jókat derültek rajtam. Aztán jött egy ápoló, megkaptam a zárójelentést, és mehettünk. Gondolom sokat segített a gyorsaságban, hogy terhes vagyok, mert tényleg hamar végeztünk. Kibicegtem a kapuig, onnan taxival haza. Jegelés, némi utóbőgés a baba miatti ijedtségre, aztán némi agyalás azon, hogy hogyan fogok aludni. Hason lábfejet lelógatva esélytelen a hasam miatt, háton, lábat felpolcova szintén nem egy túl jó ötlet, de mivel szerencsére pont a bal bokám ment ki, tudtam a kismamáknak javasolt viszonylag kényelmes bal oldalon fekve aludni.
Reggelre kicsit leapadt a duzzanat, de ráállni nem volt kellemes. Azóta kitapasztaltam, hogy ha 10-11 óra irányában lépek előre, akkor nem fáj annyira, szóval sántikálok, ha nagyon muszáj, de inkább pihentetem. És akkor ezzel kb. annyi is a jövő heti szabadságnak, amire jó kis budapesti turistáskodást terveztünk. Legalábbis gondolom, nem tudom, mennyi idő egy bokarándulás gyógyulási ideje...
De persze ez legyen a legnagyobb bajom, örülök, hogy ennyivel megúsztam.

Miket szedek?

Már mikor kitaláltam ezt az egész békaprojekt dolgot, akkor megkérdeztem a gyógyszerészem, mit javasol, és aztán több-kevesebb kihagyással szedtem Femibiont, hogy legyen a szervezetemben folsav, mire kell. Elvileg azért kell, mert a nyitott gerinc az első nyolc hétben alakul ki, amikor még az anya nem is feltétlen tudja, hogy terhes. Vagy nem elég régen tudja.
Aztán szedtem ezt tovább, mikor kiderült, hogy terhes vagyok, az első típusát a 12. hétig kell szedni. Utána már ugyanennek egy két tablettás verziója van. A dokim szerint kb. mindegy, melyiket szedem, a lényeges dolgok mindegyikben benne vannak. Valamint azt is mondta, hogy mivel egészséges vagyok, mást nem is kell szednem (vas, calcium, stb.).
Az elmúlt két hétben elkezdett éjszakánta görcsölni a vádlim, ezért most naponta iszom a gusztustalan magnézium pezsgőtablettát. Erre is azt mondta a doki, hogy nyugotan, de ha nem görcsölök, nem kell inni. Hát, görcsölök, szóval kell. Szerencse talán, hogy félálomban is képes vagyok visszafeszíteni a lábfejemet, így többnyire nem is ébredek fel teljesen.
(És jajj, a guglizás: "terhesség vádligörcs". Címek: "Fájdalmas lábszárgörcs - a terhesség megkeserítője", "Vészjósló tünetek a terhesség alatt"... na, ezért nem szeretek guglizni ilyeneket.)
Emellé, ha eszembe jut, néha szedek C-vitamint, de ezt abszolút ad hoc.

Azt már korábban is megállapítottam, hogy ami a terhességgel vagy kisbabákkal kapcsolatos, az mind drága. A vitaminnak is érdemes utánamenni: az Alléeban 5800 volt a havi adag, a Keletinél 5500, a Mester utcánál a körúton 6600, egy dél-budai gyógyszertárban meg 4800. Szóval van egy kis különbség...

Helló, hormonok.

Most volt a harmadik forgalomban vezetésem. Előtte még megkérdeztem, mi az a hintáztatás, szóval megtanultam lejtőn kézifékkel indulni, ez még elég jól ment.

Budaörsre megyünk mindig, ott rójuk a köröket. Szegény oktatóm, most aztán beszívta velem, éljenek a péntek reggelek. Az első két alkalom elég jól ment, de most iszonyúan fáradt is voltam, szóval bénáztam, ő morgott, és innentől csak lefele ment a dolog. Mmint nem fulladtam le, csak döcögtünk, meg nem sikerült zökkenőmentesen se a gázadás, se semmi, meg váltani se... Pedig ez mind megy már elég jól. És úgy a 20. percben ahelyett, hogy kimondtam volna, ami a fejemben volt, hogy álljunk meg egy percre és kezdjük előlről, elkeztem bőgni... Folytak a könnyeim, és mentem tovább. Szegény oktatóm, látszott, hogy nem tud mit kezdeni velem, aztán egy ideig csendben maradt, és csak azt mondta, hogy mikor mit, meg néha belenyúlt, aztán mire megnyugodtam és visszataláltam a mérlegmozgáshoz meg az egyebekhez, addigra már inkább csak dicsért és még mentünk plusz negyed órát, hogy legyen sikerélményem is. Megáll az ész, miken vagyok képes bőgni...

Aztán délutánra már alig láttam, szürkeség is volt, meg neonfény, meg az irodai masszázson talán megnyomtam kicsit a szemem (az arctámasszal), szóval igencsak elég volt a tegnapból, mire este lett.

Hazamentem, vacsi, aztán már 9-kor aludtam lámpa mellett szemüvegben, azóta kerek a világ megint.

Félidő!

Ha átlagolok az eddigi kiírási dátumokból, akkor mondjuk ma vagyok félidős. :)

Lány!

Most már tuti. Lányt várok. Ma voltunk ultrahangon. Tök jól látszott a gerince, a bordái, a talpa, a karjai, ahogy keresztbe rakta maga előtt (bizonyos szögből majdnem egy kalózzászló volt), meg az agya is. Leméregették a mindenféle kerületeit meg körfogatait, ezek alapján kb. 340 grammos. Minden stimmel vele, cuki.

Nem örült különösebben a vizsgálatnak, pörgött-forgott, ezért végül nemcsak háton, hanem mindkét oldalamra fordulva is próbálkozott az ultrahangos néni. A végén fogta magát a kisasszony és a fenekét dugta a vizsgálófej alá. :D Az UH-s néni szerint tiszta apja.

A kedvenc mondatom a mai vizsgálatról: Ez itt az orra, a szája, ott mellette meg a talpa. (Ezt a képet el is hoztuk kinyomtatva.)

Aki keres

Az szívhangot talál. Aztán meg keres megint, hangkártyadrivert.

Peti kapott kölcsön egy ilyet. Elvileg kéne hozzá zselé is, de elég némi babaolaj. Két fülhallgatónak van hely, úgy is kezdtük, az én szívhangom hamar meg is lett, aztán a kölökét keresgéltük elég sokáig. Meglett. Aztán kiderült, hogy egy fülhallhatóval erősebb a jel, könnyebb megtalálni a gyors babaszívhangot. Az enyémnél kb. kétszer gyorsabban ver a szíve, könnyű felismerni. Volt olyan is, hogy mindkettőnké egyszerre hallatszott, jól hangzott.

Aztán elkezdtünk szórakozni azzal, hogy rögzítsük is valahogy a hangot. Peti első reakciója a telefon volt, aztán a laptopja, de azon egyrészt borzasztóan túlvezérelt volt a hang, sípolt meg búgott, nem volt jó. Nekem még a kommszakos rádiós gyakorlatokról maradt hangvágó program a gépemen, de persze már vagy egy éve eltűnt a Sound Mixer a hangok közül, és bár ezt tudtam, a múltkor nem voltam elég motivált, hogy utánanézzek. A High Definition Sound Audio Device azért nem túl definitív, de Peti megoldotta. Aztán próbálkoztunk a rögzítéssel is, de már nem volt erőm kísérletezni. Majd ma. Vagy holnap.

A védőnő és a testmozgás

A védőnőm gondoskodik a megfelelő testmozgásomról.

A rendelőjük az út túloldalán nyíló utcában van, ha átvágok a 4-sávoson, akkor 2 percre, ha zebrán megyek, akkor 4. 

Egy hónapja jött hozzánk családlátogatni. Kitakarítottunk a kedvéért, reggel nyolcra itt volt, átbeszéltük a kelengyelistát, mmint ő kb. elmondta, hogy mi volt a védőnők által összeállított listán, szerinte mi hülyeség belőle, végülis hasznos volt, de ez mellékszál. Na, szóval akkor a lelkemre kötötte, hogy legközelebb ne reflexből a szomszédba menjek, hanem adott egy címet a Szent Gellért templom megállótól egy köpésre, hogy addigra átköltöznek.

Ma reggel szépen felkeltem hétkor. Oké, negyedkor, zuhany, reggeli, negyvenkor már indultam is, jó kis reggeli séta, kicsit rohamtempóban, de jó lesz. Odaértem 55-re a címre, irodaépület. Bemegyek, kérdem a portást, elég furán nézett rám. Itt bizony nincs védőnői szolgálat. Fasza. Felhívtam a védőnőt, ja, bocsánat, úgy tűnik, nekem nem szólt, de október végén fognak csak költözni. De megvár amott. Remek. Visszafelé már villamosoztam, a gyaloglásból is megárt a sok.

Külön rendelő nem volt, de a váróban lerendezett negyed óra alatt, gondolom nem akart még váratni. 120/76 vérnyomás, betippelt súly 83,5 (85 mínusz farmer és cipő, ezeréves mérlegen, amin még úgy kell a rovátkákba beállítani a súlyokat), meg valami színes indikátoros vizeletvizsgálat, elvileg az is jó volt. Szívhangnézés nuku, sebaj, csütörtökön ultrahang.

Most már tényleg látszik

Múlt hét szerdáról csütörtökre egyszercsak nőtt hasam. Reggelre még mindig sokkal kisebb, mint mondjuk akár egy órával később, de most már tagadhatatlan a dolog. A hétvégi esküvőn is csak egy fiatal pincérfiúnak kellett magyarázkodnom, miért nem akarok pezsgőt inni. A többiek már látták. Ami azért valahol elég jó érzés. :)

Mert előtte egy héttel, az első jógaórámra igyekezve például azért kellett magyarázkodnom, mert nem látszott. Bementem, köszöntem, mondtam, hogy jógázni jöttem.
- Voltál már itt?
- Nem.
- Akkor ezt a papírt töltsd ki.
Név, cím, telefonszám. Egészségügyi problémák: hátfájás, derékfájás, szívproblémák, egyéb.
- A terhességet az egyéb alá írjam?
Fürkésző pillantások a hasamra.
- Nem, nem, akkor nem is ezt a papírt kellene kitöltened.

Beszerzések

Oké, biztosan a hormonok beszélnek belőlem (a Humans of New Yorkot is rendszeresen megkönnyezem). Vagy nem. Mindenesetre tegnap rendesen meghatódtam. Kiírtam FB-ra, hogy ha esetleg valaki szabadulni akarna némi bababútortól (ágy, járóka, pelenkázó), akkor majd jussak eszébe. Nem egészen 8 óra alatt minden olyan dolgot felajánlott valaki vagy kölcsönbe vagy örökbe, amire szükségünk lesz. És az nagyon-nagyon szuper érzés, hogy ennyien és ilyen gyorsan ajánlottak segítséget. Köszönöm.