Friday, November 21, 2014

Kismamapóló 3.

Pöttyet morbid, de kellett egy alienes póló. Peti szerint ez a legkevésbé morbid xenomorph, úgyhogy ez nyert. Az eredeti kép a DeviantArtról van, kicsit átgyúrtam, meg csináltam hozzá feliratot.


Thursday, November 20, 2014

Wednesday, November 19, 2014

Kismamapóló 1.

Pólókat gyártatni nem olcsó, de legalább a saját hülyeségemet viselem. Most is csináltattam hármat, íme az első:
Az ötletet köszönöm Csigás úrnak. :)

Tuesday, November 18, 2014

Álmok.

Továbbra is álmodok össze minden baromságot, egy kis bestof.

Valahogy az Astorián voltam a gimimben (közel van az angolszak, szóval sulinak suli... :D). Az emeleten összefutottam az egyik volt tanárommal, aki azóta már igazgató is volt a gimimben. Beszéltünk valamennyit, majd mondtam neki, hogy jó az időzítés, márciusban szülök, májusban érettségi.

 Mára virradóra jógázni akartam menni, kint elkezdett esni a hó. Aztán bementem a terembe, és valaki arrébb rakta a jógaszőnyegemet, tetejében összehajtogatva. Jól kiakadtam, hogy de én így nem fogok elférn, és egy sapkával meg akartam legyinteni a fejét, de lefogtak, és egyszerűen nem értették, mi a bajom.

Az egyik kollégám a munkahelyemmel szemben egy kiülős helyen volt (ahol egy öregekotthona van egyébként), és light kóla helyett whiskey kólát adtak neki. Igen vidáman jött vissza.

Az álom egyik részében egy néptáncos bemutatón voltam, nagyon szép ruhákban volt mindenki, én meg irigykedtem, és mondtam, hogy ezekhez már túl pocakos vagyok. Egy volt táncostársam is ott volt, ő pedig megjegyezte, hogy persze, szépek ezek a ruhák, de nem kéne ilyen színeseknek lenniük...
Az álom másik részében Debrecenbe autóztunk Chris Hadfielddel valamilyen előadásra. Kértem és kaptam némi vezetési instrukciót tőle. (Agyamra megy már a jogsi, úgy látszik...)

Monday, November 17, 2014

25. hét: változnak a dolgok

Eddig mindig úgy néztem körülbelüli állapotfotókat a gyermekről, hogy beírtam a Google-ba, hogy "n week fetus". Eddig mindig jöttek a cuki UH-képek, meg az illusztrációk pocak és bébi témában. Na, és akkor most jött el a pillanat, amikor tele lett a találati oldal nagyon pici babákkal, kórházban, lélegeztetőgépen, meg túlélési esélyek, meg ilyenek. Szóval kereshetek valami más kulcsszót, amikre ezek nem jönnek, csak a cuki hasbéli bébik. (Már elvileg 34 cm és 660 gramm.)

Saturday, November 15, 2014

Bevásároltam.

Tegnapelőtt este leültem a Tesco házhozzszállítás oldalával, és bevásároltam. Így legalább nem kell cipekedni. Az árakat meg majd még azért hasonlítgatom, ha kisebb tételben kell ez-az.

Vettem:
- Norbi update és Activia ivójoghurtot
- kókusztejet
- kókuszlisztet
- zabpelyhet
- zabpehelylisztet
- diétás cappuccinót
- Abonettet
- xillites kockacukrot (nem ezt akartam, de póttermék volt)
- Canderel kakaóport
- Canderel csokit

Meg ma a piacon egy csomó zöldséget. :)
A boltban láttam mandulalisztet is, az árán pöttyet meglepődtem. 300g volt 1380. Meg összehasonlítottam a Tesco-val, és a Tesco jóval drágább... Kókuszliszt: 699 vs 429. Tescóból tényleg csak azt, ami cipekedős.

Ja, és ma reggel az is kiderült, hogy a liptóis kakaóscsiga mégsem annyira jó ötlet, azt ettem regglire, és magas volt tőle a cukrom. :(

Holnap sütök valamit a friss alapanyagokból. :)

Friday, November 14, 2014

A cukros élet apró örömei

Ebéd közben rájöttem, hogy maradt 20 g CH keretem! Vagy 10 percig azon agyaltam, hogy mit egyek: joghurtot vagy almát, vagy narancslevet igyak vagy...? Édes tervezgetés. :D

Thursday, November 13, 2014

Számolgatok.

Kezdem már nem annyira megoldhatatlannak látni ezt az egész diétás számolgatást. A kiírásom szerint reggeli (8-ig bezárólag...), tízórai, uzsi és vacsi 25-25 g CH, ebéd 50.

A reggeli az tönkölykenyér, sajt, sonka, zöldség és tojás (főtt vagy ránotta). Lehet, hogy majd melegszendvics, hogy ne legyen uncsi.

Tízórai és uzsi: variálhatók pl.: egy 0%-os hozzáadott cukros Activia joghurtital (11,8), egy alma (7-10?), Abonett (3/szelet), natúr joghurt, túró.
A Lipótiban van Dia-Wellness kakaóscsiga (26,7, de néha kell ennyi, ez a kedvencem), fahéjas croissant (16,6), túrós batyu (9,5), túrós barackos levél (26,5, de akkor inkább már a kakaóscsiga)

Ebédre most rendelek, egyelőre elégedett vagyok a Béres Alexandra féle menüvel, mivel nem rossz a kaja, a környékbeli kajáldák áránál még talán olcsóbb is, és mindenhez oda van írva, mennyi szénhidrát van benne.

Szóval akkor már csak a vacsi marad, amit komolyabban át kell gondolni.

Elég jó, hogy most már tényleg mindenen rajta van, hogy mi és mennyi van benne. Pl. a Lipótiban is van egy nyomtatott lista az adatokkal, és persze az előrecsomagolt dolgokra is rá van írva. Tanulságos böngészni. Főleg, amikor ilyenekbe fut az ember: a joghurt 330 ml, de a tápanyagok 100 grammra vannak megadva...

Ha esetleg valakit érdekelne, a Norbi Update 1 epres joghurt 315-320g.


Monday, November 10, 2014

Czukker.

Na, szóval ez most az így jártam.

Múlt csütörtökön voltam terheléses cukorvizsgálaton. Eleve féltem tőle egy kicsit, 10 óra koplalás után becaplatni, vérvétel, utána meginni 75 g glükózt, majd két óra dekkolás után megint vérvétel.
Ahhoz képest elég jól bírtam az éhséget, kicsit elgyengültem úgy fél 9 felé, de hősiesen túléltem. A cukros lötty rossz volt, mert a másfél deci vízben a cukor egy része nem oldótott fel, viszont a citrom, amit vittem magammal, határozottan sokat javított a lötty ízén.
Ami meglepő volt, hogy ki volt írva a betegfelvételnél, hogy emailben is lehet kérni a leletet, amit meg is tettem. Este 8-kor meg is érkezett a jelszóval védett zip(!!) az emailfiókomba, helló, 21. század! Terhelés előtt 4,6, utána 8,7. Előbbi jó, utóbbi 0,9-el több, mint a határérték. Volt még néhány csillagos értékem, de azok - mint azóta kiderült - szimplán azért vannak, mert terhes vagyok, azok meg a sima határértékektől eltérnek. Kibőgtem magam, majd némi lelki támogatást követően (köszi, Algernon, újfent), gondoltam, ezt akkor rövidre zárom.
Másnap felhívtam reggel a nőgyógyászom, mert a köv. gondozási dátum 3 hét múlva lenne. Két óra múlva már ott voltam, adtak egy telefonszámot meg beutalót a Péterfy diabetológiára, amit rögtön fel is hívtam, így hétfő reggelre már mehettem is. Meg is dicsértek, hogy milyen gyorsan ideértem, mert még látták az előző vérvétel helyét, és sokszor hetek telnek el potyára a terheléses után, mire dietetikus lát a kismama.
Vettek vért is már megint, megnézik 6 hétre visszamenőleg belőle, milyen volt a cukrom (ami kicsit sci-fisen hangzik). Meg állítólag magas a pulzusom, úgyhogy valami pajzsmirigyes vizsgálatot is megcsinálnak. Ma a reggeli után elég jó volt a cukrom: 6,3. Szóval most egyelőre elég a diéta, meg méregetni kell reggeli után egy órával a cukorszintemet, ami pöttyet problémás, mert amikor vezetni megyek reggel, akkor nem tudok bemenni a patikába méretni... Ja, és a reggelinek reggel nyolc előtt kell lennie. Szóval byebye cukor, fehérliszt és délig alvás...
Jövő hétfőre vinnem kell 24 órás vizeletgyűjtős mintát (well, blőeee), gondolom mérnek akkor is helyben. Mától egy füzetbe írnom kell, hogy miket eszem, kaptam diétás tájékoztatókat, jövő pénteken meg randi a diatetikussal, akivel átnézzük, mit nem ettem jól. A tájékoztatók mellett a Kalóriabázis oldala nagyon hasznos.

Saturday, November 8, 2014

Meh.

Megfáztam. Illetve Peti már beteg egy ideje, és most már nekem is fáj időnként a torkom. Ma beugrottunk a Móriczon az egyik patikába (ami a 6-os felé van). Minden patikus elég savanyú fejet vágott, értem én, szombaton délben nem túl jó dolgozni, de... A patikus, akihez kerültem, szintén láthatóan terhes volt és extra savanyú.
Kértem egy doboz Strepsilst, azt elvileg terhesen is lehet. Kérdezem, hogy Neocitran vagy valami hasonló van-e olyan, ami kismamáknak is oké.
Erre a patikus:
- Minek az? Az csak tüneti kezelés.
- Hát, én szoktam ilyet inni, jó meleg, jobb tőle.
- Teljesen felesleges. Én sem szoktam ilyeneket inni. Menjen haza és feküdjön le, vagy igyon teát. Ha komolyabb panasza van, menjen el orvoshoz.
Hát, köpni-nyelni nem tudtam sajnos, pedig mondhattam volna, hogy pl. egyszerűen válaszolhatna a kérdésre, elvileg én vagyok a vásárló, meg én fizetek, meg egyáltalán milyen jogon olt le? Vagy mondja, hogy azt egyszerűen nem javasolja, és kész. Mindenesetre oda sem megyek többet...

Az Alléeban viszont hamarabb kiszolgáltak volna, mert látták, hogy eléggé készen voltam péntek este nyolckor, szóval nekik jár a pluszpont. Viszont épp én jöttem volna amúgy is.

Monday, November 3, 2014

Nevek.

Nem, még nincs neve. A munkaneve Kalimpa volt a kisasszonynak, de mostanában inkább csak kisasszony.
Fiúnevünk persze van, de lány az nincs...
Ami biztos:
- két keresztneve lesz, mert Petiből csak a saját cégénél 4-en vannak. Ezt talán kiküszöböli, ha van két keresztneve
- nem akarunk semmi vicceset, nem akarunk kiszúrni vele
- normális, egyszerű neveket akarunk, semmi dzs, meg x, meg y.

És ilyen neve sem lesz: