Belefeledkezni

Jó azoknak, akik mindig tudnak... nos, nekem a február jócskán arról szólt, hogy nem tudtam belefeledkezni. Mmint az itthonülő anyaszerepbe. Nem ülök mindig itthon, van is segítségem, messze nem vagyok egyedül a gyerek körüli teendőkben, de mégis. Napfénymentesség, nem elég mozgás. Rutin, ismétlés, ugyanazok a körök. És megszámolni sem tudom, hányszor kapott el a harci ideg...

Ja, az sem segít, hogy Rrrrr-tita megtanulta a "Nem akarom" szókapcsolatot, és úgy két hétig mindenre és az ellenkezőjére is, zsigerből nemet mondott. De tényleg. Egy idő után nem vitatkoztam, hanem ráhagytam. Az segített.
Érzékeltetésképp idézem. Délután 4, cicin kívül fél szelet kenyeret evett reggel.
- Kérsz enni?
- Nem.
- Bulgurt?
- Nem.
- Husikát?
- Nem.
- Répát?
- Nem.
[Közben azért bemászik a székébe.]
- Tejfölt?
- Nem.
- Oké, akkor nem. Elteszem.
[szünet]
- Bulgurt. Csak bulgurt.
- Oké. Tejfölt?
- Nem.
- Oké.
- Megmelegítem.
- Nem... [megkóstolja] Hideg.
[Megmelegítem. Rakok bele mást is.]
- Neeeeemnemnemnemnem, csak bulgurt.
- Van benne más is, ami nem kell, hagyd ott.
[Esetleg futunk még pár kört a tányér színe, a kanál/villa és annak színe kapcsán. Majd jóízűen megeszi az egészet, sőt, második kört is, addigra elfelejt kötözködni.]

Na, szóval a gyerek két éves, nekem meg úgy tűnik, lejárt az itthonlévőanya c. lemezem, munkát keresek és vágyom is rá, hogy felnőtt társaságban legyek és pénzt is keressek, mert a GYES huszonikszezer forint, ami nem sok mindenre elég.

De koncentráltam, hogy a jó pillanatokat vegyem észre és próbáljak meg belefeledkezni, meg előkaptam a Duolingót, meg kerestem egy jógaprogramot a YouTube-on, azóta meg kisütött végre a nap. Rég vártam ennyire a tavaszt.