Dokik - az eleje

Bár alapjában tudtam, hogy felesleges nagyon sietni a dokihoz rohangálással, felhívtam a kerületi SZTK-t, hogy adjanak időpontot. Egyelőre azt gondolom, hogy nem akarok magánrendelésre járni, fizetek elég sok TB-t, alig szoktam beteg lenni, szóval jár az ellátás. Később meglátjuk.

Sokkal korábbanra adtak időpontot, mikor mondtam, hogy miért mennék. Így az első ultrahangon még csak az látszott, hogy ott a petezsák, de a béka még nem látszott (6. hét + 2 nap). Nem gond, így is majd kiestem a számon a vigyorgástól. Mondta is a doki, hogy 8 nappal későbbre ad időpontot, mert látja, hogy nem férek a bőrömbe. Ezután el is mentünk apukámékhoz, ő is csak vigyorgott leginkább.

A következő ultrahangon (7. hét + 4 nap) már látszott a kölök, majd egy centisre nőtt nyolc nap alatt. Meghallgattuk a szívét is. Az azért mekkora már, hogy még egy centis sem volt, de ver a kis szíve! 140-es pulzussal. Másnap megmondtuk az apósoméknak is, ők még ma is 3 centivel járnak a föld felett. Úgy 10 éve várják az első unokájukat, kicsit már lemondóan, de minden látogatásunkkor megkérdezték, hogy Na? Most azán meglepődtek alaposan. Az időzítés esetükben sem volt rossz, anyósom most vonult nyugdíjba, az ünnepi ebéden adtuk oda az UH képet. Apósom nem hallotta, mit mondtunk, amikor elismételtük, a meglepetéstől lezöttyent a székére.

A doki írt egy rakás beutalót, labor, védőnő, EKG, 12. heti UH a kórházba.

Ebből már megvolt a labor, a vérvétel igen jól sikerült... Már napközben is fájt a bicepszem, nem volt kényelmes kinyújtani a karom. Este jegeltem, másnap estére így néztem ki:

Már egészen biztos a vércsoportom is, szerencsére RH+. Apukám rohangászhatott a papírokért, hozzám az irodába meg az SZTK-ba. De a nevelőanyám szerint én csak ne rohangásszak feleslegesen.