Tuesday, November 8, 2016

Kakahelyzet.

Október elején megvolt az első vécébe kakálás. Sokszor fürdéskor a kádba kakál mindenki nagy örömére, mert a sok vaklárma mellett nehéz eltalálni, hogy mikor jelent tényleg kakálását a "kaka!", mikor csak pukit és mikor semmit. De okt. elején egy jól eltalált pillanatban ültette Nudlit a vécére P. és oda kakált. Ettől viszont eléggé megrémült, azóta nem akar a vécére ülni, pedig ez már augusztus óta nagyon népszerű programpont volt, főleg a vécépapír miatt, meg mindig pápát integet annak, amit lehúzunk és ettől lelkes. Azóta a pelenkából is a vécébe kerül a kaka és integetünk neki, hátha újra kedvet kap. Tudom, hogy ráérünk, de láthatólag foglalkoztatta a dolog.
(2,5 héttel később) Megint hajlandó vécére ülni. Nyom, pukizik, de ennyi. Nem erőltetjük, ha kérdezzük és oda akar ülni, odaültetjük, ha nem, nem.
Várom már a szobatisztaságot, mert folyton ficánkol és tetű nehéz időnként tisztába tenni.

No comments: