Karantén 8-17. nap, meg utána

 Szerda, 8. nap

A dolgok visszaálltak a kicsit normálisabba. P. előjött, ketten birkózunk a gyerekkel. A bunkerben rádiójátékokat hallgat.

Csüt., 9. nap

Anyósom (sokszoros kockázati faktorokkal) tesztelni megy, mert tünetei vannak, mióta nekem is. Köhög kicsit, fáj a mellkasa, hőemelkedés. Ő is egy csomót vár a tesztre. Valaki rosszul lesz a sorban, jön a mentő. A laboros nő nagyon örül, ő az első negatív aznap. Akkor hát mellhártyagyulladás?

Péntek, 10. nap

A sógornőm is végre láztalan, de gyenge. Mind a hárman lázasak voltak 5 napig, szerencsére nem egyszerre. 

Az EESZT-ben még mindig nem látszanak a teszteredményeink, megreklamáljük a Mentők központi emailcímén, meg P. a kerületi járványügynél. Őt pár nappal a tesztje után felhívták, hogy nem tudják az emailcímét, de akkor "holnap küldik" a tájékoztatót. Ez azóta sem történt meg.

Szombat, 11. nap

Elkezdek köhögni. Mivel hosszúhétvége van, megfordul a fejemben, hogy most mi lesz. Dokim legközelebb kedden, favipiravirt nem irattam fel. Próbálok nem pánikolni.

Vasárnap és hétfő, 12-13. nap

Szerencsére nem romlik a köhögésem.

P. és Tita kimegy egy elhagyatott placcra, felvenni a sportsulis tornás videó labdázós részeit (szlalomozva kell pattogtatni és lábbal labdát vezetni).

Leadjuk a videót, jeeee.

Kedd., 14. nap

Anyósom PCR-ja +. Szerencsére elég jól van már, de meg vagyunk döbbenve. Valószínűleg jó volt, hogy nem tudta, segített nem azon agyalni, bele fog-e halni.

Titának van online ovi, nagyon cukik. Beszélgetőkört tartanak, mint az oviban.

Felkerültek a tesztjeink az EESZT-be. Juhéé!

Szerda, 15. nap

Megkapom a járványügytől az emailt, hogy akkor karanténban vagyunk. Meg a piros cetlit. EMAIBEN! Eldurran az agyam. 

P-nek lejár a karanténja. Felhívom a dokink, az asszisztens nem érti, miért kérdezem, hogy ha én karanténban vagyok, vajon ő mehet-e már. Odáig el sem jutunk, hogy a gyerekkel mi legyen. Azért még inkább nem megy sehová. Eddig vásároltak nekünk.

Péntek, 17. nap

A karanténom utolsó napja. Rendeltem könyveket, az ismerős futár hív, hogy menjek le.

- Lemennék, de csak ha nem zavar, hogy ma van a karanténom utolsó napja.
- Tökmindegy, egész nap karanténosokkal találkozom.
- Oké.

Személyesen:
- Milyen volt?
- Hát, asszem elég olcsón megúsztuk.
- Én két nap alatt idegösszeroppanást kapnék a bezártságtól.
Röhögök.
- Március másodikán voltam utoljára bárhol.
- Kitartást. Mindjárt vége.

Szombat, post-karantén 1. nap

Vééége a karanténnak!

Egy baráti családdal, busszal elmegyünk egy játszóra. Meg bemegyek egy boltba vásárolni. Nagyon fura érzés.

Vasárnap, post-karantén 2. nap

Elmegyünk bicajozni. 12 km. Elfáradunk... Időnként köhögök, de nem vészes.

Összességében

Jobb lett volna, ha nem kapjuk el. Naná. Viszont úgy tűnik, baromi szerencsésen megúsztuk. Apám pont akkor nem jött, amikor kellett (hacsak nem az ő köhögése is ez volt és nem tőle kaptuk el). Kihúztuk addig, amíg a 4 nagyszülőből 3-at beoltottak, csak egy kapta el (hacsak nem tőle kapta el P.) 

Azt persze nem tudjuk, hogy Tita elkapta-e, neki semmi tünete nem volt. De a karantén alatt aludt mellettem, egy kicsi szobában, szóval valószínűleg ő is túl van rajta (lehet, hogy ő hozta haza).

Szóval most... akármilyen elképesztően szar a helyzet az országban, mi meg vagyunk könnyebbülve.