Budaörsre megyünk mindig, ott rójuk a köröket. Szegény oktatóm, most aztán beszívta velem, éljenek a péntek reggelek. Az első két alkalom elég jól ment, de most iszonyúan fáradt is voltam, szóval bénáztam, ő morgott, és innentől csak lefele ment a dolog. Mmint nem fulladtam le, csak döcögtünk, meg nem sikerült zökkenőmentesen se a gázadás, se semmi, meg váltani se... Pedig ez mind megy már elég jól. És úgy a 20. percben ahelyett, hogy kimondtam volna, ami a fejemben volt, hogy álljunk meg egy percre és kezdjük előlről, elkeztem bőgni... Folytak a könnyeim, és mentem tovább. Szegény oktatóm, látszott, hogy nem tud mit kezdeni velem, aztán egy ideig csendben maradt, és csak azt mondta, hogy mikor mit, meg néha belenyúlt, aztán mire megnyugodtam és visszataláltam a mérlegmozgáshoz meg az egyebekhez, addigra már inkább csak dicsért és még mentünk plusz negyed órát, hogy legyen sikerélményem is. Megáll az ész, miken vagyok képes bőgni...
Aztán délutánra már alig láttam, szürkeség is volt, meg neonfény, meg az irodai masszázson talán megnyomtam kicsit a szemem (az arctámasszal), szóval igencsak elég volt a tegnapból, mire este lett.
Hazamentem, vacsi, aztán már 9-kor aludtam lámpa mellett szemüvegben, azóta kerek a világ megint.
No comments:
Post a Comment