Kalandok

Tegnap igyekeztem társasozni a Borárosra. Viszont elfelejtettem leszállni a Kisföldalattiról az Oktogonon, szóval elmentem a Vörösmarty térre, ott felszálltam a kettes villamosra. Jó nagy zsúfoltság volt, de egyszercsak valaki rámnézett, és ÁTADTA A HELYÉT! :) Ez volt az első ilyen. (Azt meg felejtsük el, hogy egyszer egy bácsi is átadta a helyét, úgy 6 éve...)
Aztán a Borároson akartam leszállni, és hát a kettes villamos eleve jó magasan van, a megállóban meg jó szar a járda, lefelé léptemben megtaláltam egy kátyút. Reccsenés, sikoly, zsákszerű eldőlés. Aztán már csak vonyítani voltam képes, a bokámat fogva. Szerencse, hogy szépen tompítottam az esést, illetve hogy oldalra-előre dőltem, így pl. a hasam nem ütöttem meg. Egyszerre vagy tizen lettek körülöttem, valaki rakta a táskát a fejem alá, más valaki futott a rendőrökért, akik a HÉV környékén korzóztak épp. Mire sikerült levegőt vennem, kinyögtem, hogy terhes vagyok. Hívták a mentőt, elkérték a papírjaimat, hívtam Petit telefonon, még mindig kb. bőgve. Szegény már otthon volt, de rekord idő alatt ért a Borárosra, jól megijesztettem.
Amíg jött, még felhívtam a társasozós bandát, hogy nem megyek, erre öt perc múlva, még a mentő előtt odaért Algernon. Megvárta velem a mentőt, meg kifaggatott, hogy mennyire vagyok éhes. :D
A rendőrök is nagyon kedvesek voltak, igazán próbálkoztak mindent megtenni értem. A mentőre vagy negyed órát kellett várni, a Nemzeti felől jöttek, az egyik rendőr leállíotta a forgalmat, a mentő odaállt, megnézték, mennyire tropa a lábam, majd hoztak hordágyat és arra sikerült a segítségükkel felmásznom. Beszíjaztak, majd beraktak a mentőbe. Ezalatt megérkezett Peti, ő is majdnem úgy járt, mint én, de ő nem lépett annyira rosszul. :)
Algernon átadta az ügyeletet neki. Peti is beült a mentőbe, elindultunk a Merényibe.
Jó lassan mentünk, mert irtó szarok arra az utak. A mentősök még az indulás előtt raktak a térdem alá egy összehajtott pokrócot, így tökre nem fájt a lábam. (Most is így ülök az ágyon.) Megegyeztünk, hogy akkor nem rakják sínbe a lábam, jól voltam úgy. A hordágynak volt némi rugózása, így nem rázkódtam agyon, de ha valami sürgős sérültet visznek, nem tudom, mit csinálhatnak, annyira rázott az út... Hallgattuk a rádióforgalmazásukat, aztán egyszercsak berakta a sofőr a Don't Worry, Be Happyt. :D
A kórházba érve kb. két perc alatt bevittek a vizsgálóba, addig a mentőssel beszélgettünk, ő is tök kedves volt. Egy nagyon kedves doki várt, mivel ülve képtelen voltam úgy előrehajolni, hogy levegyem a cipőm, vigyorogva levették a másik cipőm is, és adoki összehasonlította a bokáim mozgását, stb. Mondta, hogy bár terhes vagyok, a második trimeszterben nem annyira veszélyes a röntgen, mint az elsőben, viszont kéne, mert így nem látszik, hogy törés, szalagszakadás vagy csak rándulás. Három helyett csak kétszer röntgeneztek, előtte pedig vigyorogva rám halmoztak három darab ólomköpenyt, biztos ami biztos. Aztán kivittek tolószékben a folyósóra. Ekkor már nagyon kellett pisilnem, úgyhogy Peti betolt a nőibe: betol, belső ajtó hátrálva kinyit, beljebbtol, külső ajtó becsuk, egylábra állás, nem eldőlés, nem ráülés, ilyenkor bezzeg a fiúknak milyen könnyű! Utána kiültünk a folyósóra, Peti tesója a közelben lakik, őt próbáltuk kajáért bevetni, mert kezdtem elég éhes lenni. De kb. ekkor be is hívtak újra, befáslizták a lábam, nincs eltörve, még rá is bírtam állni. Mákom volt. Mondta a doki, hogy ülhetnék itt nyílt töréssel is, és akkor agyalhatna, hogy mi a frászt kezdjen velem...
Újabb negyed óra a folyósón, már egészen éhes voltam, erre a folyósó végén, mint a filmekben, lassított felvételben, lebegve besétált Algernon. Két palack üdítővel és egy csomag keksszel! Nem járt messze a kórháztól, viszont tudja, hogy itt nincs semmi kajaforrás, én meg ennyi idő után éhen fogok halni. :)) Tömtem magamba a kekszet, a körülöttünk ülők jókat derültek rajtam. Aztán jött egy ápoló, megkaptam a zárójelentést, és mehettünk. Gondolom sokat segített a gyorsaságban, hogy terhes vagyok, mert tényleg hamar végeztünk. Kibicegtem a kapuig, onnan taxival haza. Jegelés, némi utóbőgés a baba miatti ijedtségre, aztán némi agyalás azon, hogy hogyan fogok aludni. Hason lábfejet lelógatva esélytelen a hasam miatt, háton, lábat felpolcova szintén nem egy túl jó ötlet, de mivel szerencsére pont a bal bokám ment ki, tudtam a kismamáknak javasolt viszonylag kényelmes bal oldalon fekve aludni.
Reggelre kicsit leapadt a duzzanat, de ráállni nem volt kellemes. Azóta kitapasztaltam, hogy ha 10-11 óra irányában lépek előre, akkor nem fáj annyira, szóval sántikálok, ha nagyon muszáj, de inkább pihentetem. És akkor ezzel kb. annyi is a jövő heti szabadságnak, amire jó kis budapesti turistáskodást terveztünk. Legalábbis gondolom, nem tudom, mennyi idő egy bokarándulás gyógyulási ideje...
De persze ez legyen a legnagyobb bajom, örülök, hogy ennyivel megúsztam.