Tegnap apukám vigyázott a lakásra, míg a munkások ott dolgoztak. Én otthagytam a kulcsom, elég jól látható helyen, hogy majd azzal zárjon be, ezt elvileg így is beszéltük meg, de volt valami zavar az erőben, így Peti odaadta neki a sajátját, mert azt hitte, hogy én elvittem a sajátom. Este voltam vezetni, utána mindketten találkoztunk valakivel, aztán 10 felé értünk haza. A lift előtt mondtam, hogy jó is, hogy egyszerre jövünk, mert nekem ugye nincs kulcsom. Nekem se - mondta ő. Szóval negyed 11-kor még átcaplattunk a Blahára apukámékhoz. Éjfél előtt értünk vissza. Ágybarogyás.
Ma reggel még olvastam egy kicsit a Bradbury kihívásra a tegnapi adagból, aztán épp indulni akartam már úgy 8.45-kor dolgozni, amikor is mozgást láttam az ajtónk előtt. Kinyitom az ajtót. Hozzánk? Kérdezem az ismeretlen munkásokat. (A szomszédban is felújítanak, és azt hittem elsőre, hogy eltévedtek.) Persze, ez a 14-es, nem? - mondta az egyikük. Álltam, mint Bálám szamara. Jó, és ki marad itthon? - kérdeztem. - Munkanap van. Ja, tényleg. - mondták ők. Felhívtam a főnénit, aki szintén nem tudta, hogy jönnek, ő is dolgozik, a főbácsi épp elment otthonról. Felhívtam hát szegény apukámat, hogy villámsebességgel öltözzön és jöjjön át, mert valakinek itthon kell maradnia.
És így is csak 20 percet késtem a melóból... De most már igazán elkészülhetnének.
No comments:
Post a Comment