Némi terhelés.

Szegény kölök alaposan megkapta múlt héten az ívet.
Szerdán moziban voltam, Big Hero 6, hát, hangos volt, alienezett. Meg végigülni sem volt annyira kényelmes.
Csütörtökön a karácsonyra kapott színházjegyeinkkel voltunk a Karinthy Színházban a Nők c. darabon. A szünetben leült mögénk Karinthy Márton, ez elég vicces volt. A darab a második vh. alatt játszódott, igaz, hogy egy bérházban és a pincéjében, de időnként lövöldöztek, meg repülők bombáztak. Remek volt. A közönség nagy része nyugdíjas volt, egy néni oda is jött hozzám, míg Peti a kabátokat hozta, hogy mikorra várom és hogy kislány vagy kisfiú. Meg hogy hogy bírtam a hangoskodást, és képzeljem, ő ezt személyesen is átélte, és üdvözli a gyermeket, ha megszületik.
Pénteken délelőtt voltunk ultrahangon. A gyermek szépen nő, kb. 2,3 kg, és továbbra is gyűlöli az ultrahangot. Háton feküdtem, a hasam jobbra-balra rengett, ugrált. Aztán a kölök nekiállt csuklani, így fel-le is remegett a hasam, szép szabályos ütemben. A képen is jól látszott, ahogy szegénykémnek rándul össze a kicsi hasa minden csuklásnál. Aztán a lábát felhúzta a fejéig, ami nem annyira jó stratégia a csuklás elmulasztására, és nem elég, hogy a csuklás miatt a szívverését képtelenség volt rendesen mérni, a köldökzsinórt is rugdosta. Mi - empatikus szülőkként - röhögtünk. Végül kb. mindent lemértek, minden jó. Este mentem vezetni, majd Petiék céges partijára egy kaszinóba. Nem is tudom, hogy gondoltam. Először is, svédasztal volt. Volt saláta meg hús, meg lelegeltem a gyümölcsdíszeket, viszont álló asztalok voltak. Kac-kac. Találtam egy fedett radiátort, oda letelepedtem, és három villa elhasználásával sikerült megvacsoráznom. Egyszerűen kiestek a kezemből... Aztán nem maradtunk sokáig, mert a mélynyomótól rengett a mindenem, nemcsak a tüdőm vibrált, hanem a hasamban a víz is, a kölök is nekiállt ugrálni, szóval végül is vacsiztunk egy jót és ennyi.
Szombaton pedig megint színházban voltunk, a Tótékon. Igen, rettentő humoros vagyok, ez az én karácsonyi ajándék ötletem volt. Nemzeti Színház. Míg eljutottunk Peti tesójához, az sem volt semmi, metrópótlás, séta, stb, keményedett a hasam, fájt, szenvedtem. Ott feküdtem kicsit, attól jobb lett. A színházban persze megint volt lövöldözés, meg kihangosítás (rádió), meg nagyon hangos zene, meg őrjöngés. (Meg rántotthús-szag. Konkrétan a színpadon sütötték...) Már az egész család engem nézett, hogy élek-e még. :D
Vasárnapra megmondtam, hogy sehová. Végül csak ebédelni mentünk, ott meg majd 45 percet vártunk a kajára, azt hittem, éhen halok, mert eleve csúsztak a kajaidőpontok...