Jó, szóval hallottam csomó mindent, ami miatt lehet(ne) parázni terhesség alatt/előtt/után. De az a kifejezés, hogy "kiforduló köldök", ez az egyik legszőrborzolóbb dolog, amit hallottam. Eleve elég mély köldököm van, és olyan, mintha belülről néznénk egy elkötött lufi-szájat. Még én sem szeretek belenyúlni, érzékeny, nem fáj, de nagyon nem jó érzés. És ahogy elképzeltem, hogy mondjuk a vége kifelé áll, és ahhoz fog minden ruha dörzsölődni... Brrrr.
Amikor látványosan elkezdett nőni a hasam, folyton azt néztem, még mennyi van belőle, ki fog-e fordulni, szét fog-e húzódni. A köldököm környékén a bőr kicsit más színű, és ez viszketett a legjobban, de szerencsére ez utóbbit a napi egyszeri körömvirágkrémes kenegetés elmulasztotta. A köldököm még mindig megvan. Most kicsit széthúzódóbb, nyilván nem olyan mély, és belenyúlkálni továbbra sem fogok, de nem vészesen érzékeny, sokkal rosszabbra számítottam. Talán már erre a két (?) hétre így is marad.
(Csütörtökön a CTG-n a másik lánynak, aki ott volt velem egy időben, tökéletesen ki volt lapulva a köldöke, úgy széthúzódott a bőr rajta, hogy csak az eltérő bőrszín miatt látszott, hogy hol van/volt neki. Na, ez sem volt semmi látvány. :D)
No comments:
Post a Comment