És akkor megijedtem. Véletlenül.
Legutóbb (=előbb-utóbb) a fejünkre esik, és ha a fejemre esik (a konyhaszekrény ajtaja), akkor én csak nevetni fogok.
Ravasz, mint a róka,
nincsen semmi dolga.
Fetreng a földön:
Volt egy kislány, aki gurult, gurult, dühbe gurult.
Rámutat a Disney logóra:
- Ez milyen betű?
- Ez egy rajzolt D-betű.
- Itt egy D-betű fordítva, ez meg olyan, mint egy horgolótű.
Ha ide felállok, magasabb vagyok, mint én!
Utolsó tejfog apropóján:
- Majd ezek a kicsik kipotyognak és nőnek helyettük nagyok.
- Kipotyognak és... és összeszedik őket a kéményseprő bácsik.
- Attól függ.
- Függöny?
Sírni voltam kénytelen. (Varró D.)
- Hogy hívják a babát?
- Szőke baba.
- Nincs rendes neve?
- Legyen akkor... házi... szekrény.
- Összepakoltam, mert nem szeretlek.
- Mert nem szeretsz?
- Majd később szeretlek.
P: Te vagy a pukimanó.
R: Nem, én a hap-ci ki-rály vagyok.
P: És anya mi?
R: Királylány. - anya vigyorog.
P rutinosan: Ne örüljél még.
R folytatja: Anya, te egy állat vagy. Egy naaaagyon nagy állat vagy.
Nyitott szemmel akarok aludni!
Pukkantónibusz vagyok.
- Igen, az a Normafa.
- Milyen fa?
Játékból telefonál.
"Most kakáltam. Igen. Most meg pukiztam. Igeeeeen. Most kakiltaaaaam. Azt mondtam, hogy pikk, pakk, pukk."
No comments:
Post a Comment