Gyökércsúcs-rezekció.

Túl vagyok rajta. Szóval az úgy volt, hogy még 2009-ben (ha jól emlékszem), gyökérkezelték a jobb felső, hátulról második fogam, közvetlenül a két bölcsességfogműtétem után. A fogból kevés maradt, egy porcelán pótlást ragasztottak be. Jó drágán. (Talán) '12-ben aztán melegre fájt, lüktetett, az új fogorvosom hümmögött, majd átküldött a kolléganőjéhez, mert ha valaki, hát ő ért a foggyökerekhez. Kifúrta a porcellánt, kitakarította azt a mellékgyökeret, amit nem sikerült megtalálnia az előző fogásznak, gyógyszer, visszatömés. Hurrá. Az esküvőnk előtti héten (2015) sajgott kicsit, akkor megint visszamentem, asszem antibiotikumot kaptam rá a vészhelyzetre tekintettel. Tavaly januárban megint sajgott kicsit, de mivel pont akkor sikerült egy fasza kis torokgyulladást is beszereznem, az arra kapott antibiotikum ezt is megoldotta. Még örültem is, hogy de jó, totál nem fáj...
Aztán két hete kedden megint elkezdett sajogni. Szerdára sikerült bejutni a dokimhoz, nos, addigra már rendesen fájt. Előre keresztet vetettem a fogamra, azt hittem, akkor most túl leszek életem első proper foghúzásán. A röntgenen látszott, hogy a fogam felett van egy fekete (szerintem úgy borsónyi) folt. Góc. Gyulladás. Fasza. A dokim azt mondja, meg lehet még ezt menteni, ha minden jól megy, köv. pénteken este akkor műtét. WTF. Műtét. Íny felhajt, góc kitisztít, foggyökér lefűrészel, íny visszavarr. Épp csak el nem hánytam magam, mikor belegondoltam.
Csütörtökön nagyon szar volt, napközben lementem fájdalomcsillapítóért, péntekre hatott az antibogyó. Köv. pénteken pöttyet rettegve mentem a dokihoz, főleg, hogy az időzítés elég szar: P. vidéken, apám vidéken, Tita meg velem lesz. Szombat késődélutánig sikerült társaságot szereznem. Meg fuvart hazafelé.

A műtétig szerencsére elég jól voltam, leszámítva persze a rettegést. Pénteken elvittem Titát úszni (erről majd írok még), aztán rohantam az Árkádba, gyors vacsi a Mekiben (közepes krumpli és cézársali öntet nélkül), mintegy 8 percem volt enni és odaérni, de a gyógyszereket is be kellett venni, szóval muszáj volt enni rendesen.
Épp csak odaértem, kezembe adták a beleegyező nyilatkozatot, már mentem is be. Egy csomó injekciót kaptam, szájpadlásba is, ami fáj. A dokim rám is szólt, hogy lazítsak már, mert a mutatóujjam körmét belevájtam a hüvelykujjamba... Aztán kaptam egy fertőtlenítő szájvizet, és felmentünk az emeletre, a műtőbe... Ott kb. le kellett feküdnöm, lemosták a szám környékét alkohollal és a nagy lámpa miatt innentől csukva volt a szemem. Rá kellett harapnom a másik oldalon egy ujjnyi vastag gézcsomóra és már kezdték is. Szerencsére fájdalmat már akkor sem éreztem, egy csomó ideig azon filóztam, hogy ez most még az előkészítés vagy már a műtét. Persze a fúrót azt hallottam, de nem éreztem. Amikor a gyulladáshoz ért, akkor picit éreztem, így a morgásomra máris kaptam még egy injekciót, innentől elég vidám voltam. Aztán volt egy kisebb vicces epizód, a dokim közölte, hogy be fogja fogni az orrom és fújjak. És hát a sebem szelelt. A gyulladás kilyukasztotta a csontot az arcüregem felé (fölfelé).
A dokim összefoltozott, majd közölte, hogy oké, viszont akkor most nemcsak hogy a tejtermékek nagyjáról kell lemondanom, de nem emelgethetek ééééés: nem fújhatok orrot. A tüsszentést ne fogjam vissza, telibe mehet. :DD
Mire leértünk, szerencsére pont odaért értem a főnököm is, szóval kb. azonnal indulhattunk.

Miután nyolcvanszor megbeszéltük, hogy a B-vel jöttem haza, igen, neki van autója, és piros autója van, és elöl ültem, és feljött velem a lépcsőn is, és igen, ő a főnököm, Tita kb. megnyugodott, addig nagyon pörgött. Ledőltem, mert nem voltam épp virgonc (a lépcsőn is kapaszkodtam és pihegni is meg kellett állni), végül Titáig is eljutott, hogy valami baj van. Kérte (úgy ötször), hogy megnézhesse a varrataim (asszem 5 db van és szúrnak, mint állat), majd adott leheletfinom gyógypuszikat és meg is ringatott.
Szombat estig még hármasban voltunk, vasárnap viszont kettesben. Tita épp... hangyányit ingadozó hangulatú, magyarul hisztizik, ha bármi is nem úgy van, ahogy elképzelné, szóval ez nem épp életem legszebb vasárnapja volt.
Szerencsére az arcom nem dagadt be, mondjuk se nem hajolgattam, se laposan nem aludtam és Titát sem emelgettem. A pelenkázóra is ő mászott fel egy székről, remélem megértette, hogy ez egy egyszeri eset volt...
Hétfő este vettem be az utolsó Cataflamot, csütörtökig antibogyó, jövő szerdán varratszedés.

Kormányzati akcióterv helyett az én javaslataim, hogy több legyen a gyerek.

Azt mondják, nagyon fogy a magyar, kell egy akcióterv, hogy több gyerek szülessen. Ehhez pl. megkérdezhetnék azokat, akiket ez a leginkább érint: a nőket. Mivel ez úgysem fog megtörténni, segítek kicsit, mert proaktív vagyok.

- Ne nyomasszanak. A gyerekvállalást valaki vagy akarja, vagy nem akarja. Ha nem akarja, hagyják békén. Aki akarja, de bizonyos okok miatt nem vállalja, azokat kéne segíteni, úgy ahogy nekik jó. Komolyan segíteni, hogy tényleg annyi gyereket vállaljanak, amennyit akarnának, csak nem vállalják, mert... nézzük a valóságot, nem nehéz az okokat megtalálni. (Lásd lejjebb.)
- Ja, vagy akkor nyomasszák a pasikat is. "Már negyven vagy és nincs gyereked?"

Szülés(ig)
- Jó lenne egy rendes orvosi ellátás. Modern elvekkel, kevés beavatkozással, úgy, hogy nem kell mindenre órákat várni, ne kelljen magánorvos, magánlabor, magánakármi, ha már az ember fizeti a TB-t.
- Normálisan felszerelt kórház, személyzettel, normális, modern ellátással. Kulcsszavak: zsebbe  fizetés, természetes szülés, beavatkozások csökkentése, baba-barát ellátás, szoptatástámogatás. Jó lenne a WHO (30 éves!) ajánlását bevezetni minden kórházban.
- A szülő nő partnerként kezelése, a protokollok nyilvánossá tétele, hogy lássuk, melyik kórházban mi vár.
- Ha valaki veszélyeztetett terhes, kéthetente kell igazolásért üldögélnie a háziorvosnál. Amikor valszeg inkább feküdnie kéne.
- Legyen a kórháznak alternatívája: otthonszülés vagy születésház.
- Opcionális utó- anyagondozás: szoptatástámogatás, szülés utáni helyreállítás (a hat hetes kontroll az egy vicc), pszichológus. Talán könnyebben vállal következő gyereket, aki jól van fizikailag, lelkileg...

Gyerekkel
Lehet mondani, hogy milyen anyagiasak a mai nők, de a kieső fizetés nagyon komoly érvágás, főleg ha hitelt is fizet az ember. Szóval igen, támogatni kéne a gyerekvállalást!
- TGyás még oké, gyed kevésbé, a gyes egy vicc (28e). A családi pótlék röhej (12e).
- Ha két éven belül szülsz másodikat, ugyanazt kapod, mint az első után: ez a két év nagyon rövid határidő. Ha meg megszűnik közben a munkaviszony, pl. a határozott idejű szerződés, olyan, mintha az anya sosem dolgozott (fizetett) volna (egy vagyont az államnak). Legalábbis nekem ezt mondta kormányablakos telefonos ügyfélszolgálat 2016 elején (azóta ez lehet, hogy változott).
- BÜRÖKRÁCIA CSÖKKENTÉSE: az összes támogatáshoz ugyanazokat az adatokat kell beadni, csak más űrlapon és máshová, külön a kerületi támogatáshoz, az egyszeri anyasági juttatáshoz, csed, gyed, gyes, családi pótlék. Kihagytam valamit? Fénymásolgatni, kézzel leadni, meghatalmazásokat írni, ha nem a frissen szült nő megy. A tájékoztatás nulla vagy bikkfanyelvű, a beadás még mindig nem megy online, meg egyébként is, adják tovább az adatokat! Akkor kelljen szólni, ha valami változik. A kisgyerekes BKV-bérlethez fél évente(!!) igazolni kell, hogy még mindig gyesen vagyok, levélben igazolást kérni, bemutatni, 2. év végén új igazolvány kell, új fotóval.
- Orvos és védőnő sokszor nyomaszt és számonkér, ezer éve lejárt elvekkel.
- Bölcsi: kevés, lepukkant, sok gyerek, kevés személyzet, a magánbölcsi drága.
- Ovi: kevés, lepukkant, sok gyerek, kevés személyzet, magánovi drága. A 3. betöltött év utáni szeptembertől kötelező, de a gyes csak 3. szülinapig jár. Ha nem veszik fel a gyereket még egy fél évig, akkor anya ingyen marad otthon vagy fizetős helyre mehet a gyerek. Rugalmas időbeosztás az ovikban.
- Ha beteg a gyerek: kórházban földön alvás... Várólisták... Időpont két hét múlvára. Próbálj időpontot szerezni csípőszűrésre. Három hónappal később van csak, mint ahogy kötelező lenne.
- Munkába visszaállás segítése. Ki kéne valami hatásosat találni, mert az egyik fizetés kiesése brutális, így nemhogy harmadik, de második gyereket is nehéz bevállalni.
- Tartósan beteg gyerekek gondozása és ellátása... (lásd: https://444.hu/2017/04/03/a-sulyos-beteg-gyerekedet-apolod-otthon-ja-az-nem-munka)

Csak így hirtelen.

Relatív.

Holnap fogorvoshoz megyek, esélyes, hogy foghúzás lesz a vége. F*sok. És akkor elkezdem mondogatni magamnak, hogy:

Bazzeg, te már fájdalomcsillapító nélkül megszültél egy gyereket!

Nem segít. /o

Járhatnék győzelmi táncot is, de..

... inkább csak üzenem mindenkinek* aki szerint nem elég, nem elég zsíros és vagy biztos nagyon vizes a tejem, hogy a kölök most kakált zöldet**, ami a védőnők szerint az anyatejes túletetés jele (de ez baromság egyébként), valamint 170 g-t hízott csüt-vas, mert épp olyanja volt. Csókolom! :D

* védőnő, gyerekorvos, némely idősebb nőrokonok
** a zöld az inkább csak szürkészöld, de azért elég vicces.

(Én kérek elnézést.)

Egyébként kedden megkapta végre a négyhónapos oltását, az öthónapost meg eltoltuk a hatodikra, hogy ne kelljen egyfolytában a dokihoz járnom. A súlyával végre nem kötözködtek.

A múlt hétvégén újabb idősebb nőrokonhoz szerencsém, aki szerint nem hasonlítok anyámra, mert
- tudok szoptatni
- lassan szültem
Anyám nem tudott szoptatni, a nőrokon sem, valamint a nagyanyám sem. Ellenben mindhárman villámszülők voltak. Vagy hamar elfelejtették, hogy is volt. Mindegy, amúgy is tudjuk már, hogy anyám biztos forogna a sírjában.... én meg nem húzom fel magam rajtuk. Ámen.

4 hónapos védőnő és csípőszűrés, valamint 4,5 hónapos dokizás

A védőnő jött házhoz. A gyerek épp kómázott, de a végére felébredt. Mondtam, hogy forog minden irányba, halad koppig hason előre, háton hídba feszíti magát és arrébbugrik. Meg hogy folyamatosan dumál. Kicsit meglepődött rajta. :D
A súlya 4,8 kg körül volt, arra azt mondta, hogy rendben, akkor mivel fejlődésileg kb. egy hónappal megelőzi az elvártat, akkor elfogadják, hogy azért ilyen kicsi, mert kisnövésű. (Valószínűleg tápszerrel meg lehetne hízlalni, de hát minek, én nem akarom azzal tömni.)

A csípőszűrésen (az előzővel ellentétben, amikor közölték, hogy a mai babák már nem akkorák ilyen korban) nagy sikerünk volt. Amint letettem a pelenkázóra, hogy a doki megvizsgálja, a kezében elkezdett megfordulni hasra, majd kinyomta magát. A doki vizsgálgatta, majd megultrahangozta, és csak annyit mondott, hogy tökéletes, nem is kell többet mennünk. Az asszisztense meg átkiabált a számítógép mellől, hogy van-e olyan kódjuk, hogy tökéletes, mert nem találja. Később még hozzáfűzték, hogy valószínűleg hamar lábra fog állni.
Aztán gyorsan bezzeggyerek lett, mert a köv. pár babája nem csinált túl sok mindent, és míg öltöztettem, rámutattak Ritára, hogy na így kéne. esetleg itthagyhatnám őt bemutatóbabának.
Ez egyébként a Baleseti Központban volt, ahol, képzeljétek, volt külön szoptatós helység, karfás székkel és szappannal(!!) a mosdón. Bár az ottani wc le volt zárva, a közös meg elég undorító volt.

A gyerekdoki szabin volt eddig, így tegnap a legnagyobb kánikulában mentünk oltásra. A védőnő megcsodálta a "sonkáit" meg a tokáját, szóval elégedettek továbbra is a hízásával. 5050 g volt az ő mérlegük szerint, szóval megvan az 5 kiló végre! 60-61 cm hosszú, a feje is szépen nő, és még mindig nagyobb a körfogata, mint a mellkasáé. :D A dokinak mondtam, hogy úgy vizsgálja, hogy leugrik az asztalról, ha épp olyanja van. Kérdezték, hogy mit eszik, mondtam, hogy kap némi tápszert, de főleg anyatejet. Tápszert, anyatejet és öklöt - mondta erre a védőnő.
(Oltást nem kapott, mert nem volt oltóanyag, majd talán jövő héten.)

A komplex UH története.

Mondtam már, hogy unom a 11. kerületi egészségügyi ellátást? A 8. kerületi terhesgondozás kb. tökéletes volt, de ez... Írtam már, hogy elég fura a gyerekdoki, pl. az örökmozgó -vigyorgó gyerek biztos azért mozog ennyit, mert keveset eszik és feszült. /legyint Aztán megpróbáltam csípőszűrésre időpontot kérni miután hazajöttünk a kórházból, mert ott azt mondták, négy hetesen nézessem meg, talán lazák az ízületei. A 9. hétre kaptunk volna időpontot, úgyhogy ezt kihagytuk, és mentünk máshová. A doki és a védőnő is nagyon nyomta ezt a komplex hasi és koponya UH-t, fizetős, de ha belefér, menjünk el. Jó. Nagy nehezen eljutottam időpontot foglalni a Szent Kristófba. Ha nincs beutalóm, még időpontot sem adnak. Remek. A következő gyerekorvosi alkalommal kértem beutalót, de a doki elég furán nézett, hogy fizetős vizsgálatra minek? Felhívtam őket, közölték, hogy komplex UH csak szerdán 10-12-ig van, nincs időpont, próbáljam meg következő héten. Megemlítettem, hogy van már beutalóm, erre rögtön kaptam egy időpontot tegnapra. (Ez kb. két hete volt.) Mentünk az időpontra, sorra kerültünk, vegyem le a pelenkáját. Levettem a kis ruháját meg a pelenkát is, erre azt mondták, a ruhát adjam rá vissza, mert megfázik. Oké. A doki oldalra fordította, fogjam meg, trutyi a csípőjére, megfordít, kész is vagyunk. Őőőőő, nem komplex UH-ra jöttünk? A doki agya elpattant, hogy a hülye betegirányítósok, az nem ez a szoba, nem ez a gép, nem ez az időpont. És az amúgy is fizetős. Na, mindegy, adnak időpontot, két hét múlvára és akkor az majd 6000 Ft. Viszont a csípőjével minden oké. Ami azért tök jó, mert jövő héten amúgy is megyünk csípőszűrés kontrollra. /o\

Kéthónapos orvosi vizit.

Csütörtökön voltunk a kéthónapos oltáson. Rita szegény vigyorgott mindenkire, még amikor megszúrták, akkor is, pár másodperccel később kezdett el szívszaggatóan üvölteni és üvöltött addig, míg magamra nem kötöttem. A doki olyanokat mondott nekem, hogy ihaj. A súlya még mindig kicsi (3500 g), az, hogy mozgékony, csak azt jelenti, hogy feszült, mert keveset eszik. Azt persze döbbenetemben nem mondtam, hogy a mozgékonyság közben vigyorog és gőgicsél, szóval nem épp feszült. Szerencsére az is bennem maradt, hogy a kurva anyád, az. A védőnő korábban azt mondta, oké, hogy 5-6x egy órát szoptatok, most leszúrtak, hogy az túl hosszú, és túl kevés az alkalom. Jól kiakasztottak, valahogy mindig azt érzem, hogy azt sugározzák, hogy inkompetens vagyok. Miután kibőgtem magam, Peti rádumált, hogy hívjak egy szoptatási tanácsadót. Eleve gondolkoztam rajta, hogy kéne, és hétfőn jött is. Hozott egy WHO-s súlygörbét, arra rajzoltuk be az adatokat, ez jó ötlet volt. Szerinte a technikám oké, mutatott egy-két dolgot azért (a bimbóvédő helyes felrakását, kis rásegítést, hogy könnyebben egyen, próbáltunk volna más pózokat, de Rita nem akarta). Szerinte van elég tejem, de fejjek szaporítót minden szoptatás után, hogy hátha ha van némi túlkínálat, akkor nem fárad el annyira az evésben. (Béreltem egy ipari kórházi gépet, az sokkal kevésbé megterhelő, mint amit kölcsön kaptam.)
Jelzem, szerintem továbbra is van, hogy egyszerűen nem éhes, és ezért cseszik enni, csak nyammog, már ha egyáltalán hajlandó nem üvölteni és úgy csinálni, mintha. Továbbá egyszer kelek éjjel, hogy vagy fejjek vagy etessek, ahogy sikerül. 5 óra a max, ami eltelhet a kettő közt. Aztán ne altassam hason, mert így túl mélyen alszik, és nem ébred fel arra, hogy éhes. Háton viszont úgy 10 percet alszik, ha előtte kézben elaltattam… Szóval hason altatok, és zajongok, ha fel kell kelnie. :D Valamint próbáljam meg leszoktatni a cumiról, de szerintem ez sem eszik olyan forrón. Mmint amikor nem muszáj, nem adok neki, de nem hiszem, hogy kész vagyok a folytonos üvöltésre, ha egyszerűen megvonnám. Azt meg úgyis látom, hogy mikor marad éhes. Ja, és persze csakúgy mellre tenni sem tudom, mert csak védővel eszik újabban. (Erre még a tanácsadó sem tudott mit mondani.)
És keresnem kéne egy Dévényest, aki rá is ér fogadni mostanában.
Bonyolult az élet. /legyint

Hogyan stresszeljünk halálba egy kismamát

Éppen kezdtem örülni neki, hogy úgy egy hete az a napirendünk, hogy éjfél felé elalszik, reggel hétkor kel, akkor eszik, majd újabb szunya 10-11-ig, kaja, sétálni megyünk, kb. egytől négyig alvás,  kaja, majd még egy kaja valamikor, fürdés, rövidebb szunyák, majd 11 körül kaja és utána alvás reggelig. (Szóval napi ötször eszik, fél-fél órákat.)

Ma voltunk csípőszűrésen. Negatív. De a doki szerint kicsi a gyerek, "a mai gyerekek nem így néznek ki". Igaz ami igaz, Rita girnyó. Rohadt erős, tartja a fejét, ki is emeli, ha olyanja van, erőseket rúg. Figyelmes, néz már. Keressem fel a gyerekorvosom.
Délután mentünk a védőnőhöz. Az ottani mérleg szerint 3060g, ami még mindig nem a születési súlya, szóval kevés. Hiába fejlődik értelmileg és izomzatilag, nem elég kövér. Szóval szerezzünk mérleget, egy hétig mérjük kaja előtt, kaja után. Napközben háromóránként keltsem fel ("a kettő még jobb lenne"), és etessem, ha kéri ha nem. Szoptatás után még fejjek, azt adjam még neki szopás után, vagy tápszert. Az éjszaka átalvás sem annyira jó, kéne etetni hajnali három felé, de ha nem megy, háááát jó. A védőnő egy hét múlva jön, megnézni, hogy hízik, meg a súlynaplót.
Ha az egész családban ilyen kicsik és vékonyak voltak a csecsemők, akkor is előbb meg kell próbálni a három óránkénti etetéssel felhízlalni, ha nem megy, akkor gasztroenterológus, és ha nincs semmi felszívódási probléma, akkor elfogadják, hogy családi örökség. (Kérdezném, hogy hol van itt az "igényszerint", meg az "egyéni különbségek"??)
Szóval úgy az 1-10-es skálán úgy 40 körül vagyok frusztrált jelpill.

Minden nő egy szuperhős, főleg aki szült is

Huh, ennek a posztnak nagyon nehéz nekiállni. Szüléstörténet, aki nem bírja, ne olvassa. Leírni sem annyira könnyű. De le kell írni, mert a hormonok azt akarják, hogy elfelejtsem, de nem akarom elfelejteni, mert ebből táplálkozni kell, az összes szenvedésből, meg az eufóriából, mert ez tényleg kemény volt, de képes voltam rá, kibírtam, és most már anya vagyok. Egy szuperhős.

Még ma is fura, hogy szültem. Hogy túl vagyok rajta, hogy túléltem, hogy van egy lányom. Hogy mennyire fájt? Vedd a legnagyobb általad ismert fájdalmat, és emeld úgy a harmadikra. Csupa szalonképtelen szó jut eszembe, nem írom le.

Vasárnap, február 22-e küzdős nap volt. Szombaton még sétáltunk, de vasárnap fura volt a hasam, éreztem, hogy kényelmetlenül van benne a kisasszony, a bordáim elé kidugta a lábát, azt hiszem az volt az a nap, mikor egyszer akkorát rúgott, hogy szó szerint sikkantottam egyet meglepetésemben. Este még azzal szórakoztunk, hogy pocakfotókat gyártottunk. Én éjfél felé dőltem ki, Peti egy körül. Átléptünk a 39. hétbe. Egyszer felébredtem pisilni, aztán négykor valami meleg folyt a combomon, felpattantam, hogy ne a kanapéra menjen, és már kb. lábon voltam, mire rájöttem, hogy te jó ég, ez bizony valszeg a magzatvíz. Rohantam a klotyóra, megnézni, milyen színe van. Halványrózsaszín. Ha bármilyen már lenne, akkor rohanni kéne a kórházba.
Mivel az utolsó két hetet kb. a kanapén alva töltöttem, Peti még aludt az ágyunkban. Bementem felkelteni. Háromszor kérdezte meg, hogy Miii?. Háromszor mondtam, hogy elfolyt a magzatvizem. Én vigyorogtam, ő aggódott. Míg elmentem zuhanyozni, kértem, hogy gyártson szendvicseket, nekem reggelit, meg pakoljuk be a maradék cuccokat a bőröndbe.
Elvileg nem engedik, hogy a vajúdás alatt egyen a kismama, de mivel 9-kor vacsiztam, és sejtettem, hogy nem lesz villámszülésem, inkább ettem két szelet diétáskenyeres szendvicset. Fájásaim nem voltak még, így csak hatkor hívtuk a 104-et, hogy hát elfolyt a magzatvizem, de fájásaim nincsenek, mi legyen. Azt mondták, hogy menjünk be, nem kell rohanni, de irány a kórház. Befejeztük a készülődést, majd hívtunk egy taxit. Mivel még mindig nem volt feltűnő, hogy vajúdok, nem kötöttük a taxis orrára, hogy kb. 10-15 percenként folyik a magzatvizem. Mert az nem úgy van, mint a filmekben, hogy egy nagy toccs, hanem sok kicsi. Mert a víz újratermelődik. Alapvetően csak egy Tena betét kell... A taxiút nem esett annyira jól, de még igazából mindig nem voltak fájásaim.

A Szent István Kórházba mentünk, sokaktól hallottunk jókat, hogy csak úgy be lehet állítani, dokiválasztás nélkül, baba-mama barát, stb. Ha nem indult volna el a szülés, akkor a Péterfybe mentünk volna, mert oda tartozom, meg a cukromat is ott kezelték. (A Szent Imréhez lakunk legközelebb, de nem hivatalosan. Mikor egyszer voltunk ott ügyeleten, nem voltak szimpik, kb. az volt a legfontosabb, amin rugóztak, hogy de nem ide vagyok bejelentve, meg hogy hogy jutok majd el a kórházba, ha nincs autónk...)
Úgy volt, hogy előtte héten elmegyünk szülésfelkészítésre, de a CTG meg az egyéb dokis intéznivalók ezt keresztbehúzták, szóval még sosem voltunk ott. Az alagsorban a betegfelvételnél találkoztunk Zazie-val, aki csoporttársam volt, ő sok szerencsét kívánt, majd felmentünk a másodikra. Bekopogtattam, hogy Jó napot kívánok, nekem négykor elfolyt a magzatvizem. A nővér bólintott, behívott, Peti kint maradt. Megkérdezte, van-e választott orvosom, mondtam, hogy nincs. Bólintott és ezzel el is volt intézve a kérdés. Egy vizsgálóba irányított, jött egy doktornő, aki megvizsgált, és megmondta, hogy a méhszájam az bizony kb. teljesen zárva van. Utána bevittek egy szülőszobába, ami nagyon kis korrekt egyágyas szoba volt, mondták, hogy behívhatom a férjem, kértek papírokat, és mondták, hogy átöltözhetek hálóingbe. Itt kb. egy órát voltunk, mint vihogó tinik, még mindig semmit nem éreztem. Aztán át kellett költöznünk az alternatív szobába, mert kellett az ágy.
Úgy 10-11 óra volt ekkor. Az alternatív szobában k. kemény volt az ágy, de akkor már voltak némi kis fájásaim, rendszeresek, de kutyafülék, szóval inkább sétálgattam, gondoltam segítsen a gravitáció. Bekötötték a csuklómba a branült, kaptam antibiotikumot, mert már régen elfolyt a magzatvíz. Itt benyomtam egy Vitatigris gyümölcspépet, meg ittam, utóbbit engedték is. Olvastam 10 oldalt a Sárkánykönnyből. Peti fotózott, elképzeltük, hogy milyen lenne beletelepedni a kádba. Aztán Peti akart keresni egy férfimosdót, ami nem volt az épületben (felújítás miatt), szóval át kellett mennie egy másikba. Ezen jót derültünk.
Fél 12 felé elhívtak egy újabb vizsgálatra, kiderült, hogy továbbra sem nagyon tágulok. A doktornő elfilozofált azon, hogy ha én szőke kék szemű vagyok, a férjem barna-barna és a szülei is valszeg, akkor milyen eséllyel lesz szőke kék szemű a lányunk. Aztán felrakott egy ballont, amit injekciós tűvel feltöltött vízzel. Ennek az a szerepe, hogy tágítja a méhszájat, négy centiig. Egyszer még kb. egy órával később töltöttek utána. Négy centinél meg kijött. Nem volt kellemes, semelyik része, viszont elindultak tőle a fájások. Közben az alternatív szobából is kitelepítettek minket, mert szokatlanul nagy volt a forgalom. Annyira nem bántam, mert úgyis kényelmetlen volt. A folyosóról nyíló vajúdóba mentünk, ott sikerült kicsit szunyálni a 10 perces fájások között. Időnként CTG-re raktak, hogy megnézzék, mi van a babával, egyszer szegényt a hasamon keresztül fel is zümmögték egy vibráló... vibrátorral. De ez még a pihenős rész volt. Itt még kommunikáltunk, egymással is, meg az aggódó családdal is.
Peti fél négykor még a telefonján a névlistát böngészte, ekkor találta ki, hogy mi lenne, ha nem Rita Tünde, hanem Rita Noémi lenne.

Délután négykor, tehát a 12. óra végén kaptam egy szobát és bekötötték az oxitocint. Meg kaptam antibiotikumot megint, meg valamikor még szuriként valami izomlazítót, de ezt nem tudom, mikor. Mert innen kicsit összefolynak a dolgok. Az infúziótól kurvára begyorsultak a dolgok és kurvára fájt. Olyan ötperces fájásaim lettek. Rám volt kötve a CTG, feküdni kellett. Valami transzféle állapotba kerültem elég hamar, a szünetekben kikapcsolt a szervezetem, nem voltam magamnál. Peti ült mellettem egy széken, biztatott, számolta a perceket, mikor megszorítottam a kezét, akkor kezdődött egy újabb fájás. Gondolom félig letéptem a kezét. A fájásidők egyre rövidültek.
Valamikor pisilnem kellett, adtak egy ágytálat, de így nem ment. A szomszéd helység volt a fürdőszoba, infúzióstól, Petivel és a nővérkével elindultunk. Azt hiszem két fájást odafelé lábon csináltam végig, egyet a klotyón ülve, kettőt vissza. A klotyón ülve kicsúszott a kezemből a branül, úgyhogy csak néztem, ahogy a kezemből csurog a vér a padlóra. Annyi tiszta gondolatom volt, hogy ettől milyen lila lesz a kezem, te jó ég! Mikor visszaértünk a szobába, újabb 2-3 fájással később, egy kicsit állva rákönyököltem az ágyra, hagyták, mert rám tudták rakni a CTG-t, de hamarosan kérték, hogy feküdjek vissza. Hétkor volt műszakváltás, az Évike nevű szülésznőt leváltotta valaki, meg a nővért is. Egyiküket sem ismerném fel. Akkor megvizsgáltak, 5-6 centire volt kitágulva a méhszájam.
Egyszer szegény Petit nem túl finoman arrébbzavartam, magyarázkodásra nem futotta, de végül csak a következő fájásnál hánytam össze magam körül mindent és egyebek is távoztak belőlem. Ezután megint kimentünk pisilni, ezalatt áthúzták az ágyat. (A hányás a gyors tágulás jele, természetes reakció.)
Egyszer az új nővérke csinált valamit a CTG-nél, én kalimpáltam a kezemmel, és elkaptam a köpenye szélét. Szorítottam. Azt mondta, semmi baj, kapaszkodjak csak. Megvárta, míg elmúlik, és utána ment tovább.
Valamikor ekkortájt volt az, hogy öt fájást az egyik oldalamon, ötöt a másikon kellett végigfeküdni, forgolódni elég gyötrelmes volt, volt, hogy nem is voltam hajlandó megmozdulni.
Este nyolcra már egymást érték a fájások. A szülésznő megvizsgált, 8 cm. Biztatólag mondta, hogy még jó egy óra, de engem itt kapott el a pánik. Addig valahogy összefolyt az idő, de hogy ebből még egy órát? Na nem. Azt nem bírom ki. Kértem fájdalomcsillapítót, de mondták, hogy már késő, mert akkor pont a kitolást nem érezném, azt meg kell.
Nyolc húszkor aztán azt éreztem, hogy (én kérek elnézést) összeszarom magam és nem tudom visszatartani, akármi is lesz, egy nagy ívvé feszült görccsé váltam. Nem tudom, mit mondtam, de hamar összegyűlt a szülésznő, a nővér és a doktornő, hogy akkor szülünk.
Nagyon készen voltam már, túl a 16. órán. A doktornő felmászott, feltérdelt mellém az ágyra, és segített, ellentartott a hasamnak, mikor nyomtam. A szülésznő ujjal próbált segíteni a gyereknek a másik végen. Itt már semmi tudatos tevékenységem nem volt, nyomtam, nyögtem, nyomtam újra, majd pihegtem. Igazából nem is emlékszem az ingerre, csak nyomtam és kész, mert azt kellett tennem, zsigerből. Biztattak, hogy többször is nyomjak egy fájás alatt, próbáljak közben nem hangot adni, úgy hatékonyabb. Peti szerint látszott, ahogy gyengülök.
Rita egy kézzel előre jött. Dunsztom sincs, hány fájásra és hány nyomásra született meg. Csináltak egy gátmetszést. Aztán egyszercsak kint volt a feje, ezt szóban közölték, én visszakérdeztem, hogy tényleg? Aztán a következőre kicsusszant, 20:47-kor. Lila volt, és nyákos, és hangtalanul üvöltött, és egyből odarakták a hasamra. Azt hiszem azt hajtogattam, hogy Hát, szia. [Peti szerint azt mondogattam, hogy A lányom, a lányom.] Vihogtam és bőgtem egyszerre és simogattam azt a kis csomagot a hasamon. A lányom. Ezt a visszaemlékezést még most is megkönnyezem. A legboldogabb és a leggyönyörűbb pillanatok egyike volt.
A méhlepény gyorsan kijött, még csak nem is láttam. Peti elvágta a köldökzsinórt. A sokktól elkezdett csattogni a fogam, meg a lábaim is kontrollálhatatlanul rángtak. Percekig. A félhomályba kapcsoltak egy irányított lámpát, összevarrták amit a kezével szakított, meg amit vágtak. A rángás miatt nem volt egyszerű dolguk. Adtak valami fájdalomcsillapító injekciót, amíg varrtak, de még így is arrébb akartam mászni. Nagyon szar volt. Aztán kivitték és leöblítették és megmérték Ritát (3070 g és 53 cm), Peti a kezében hozta vissza. Szombatig nem is volt többet a kezében a lánya. Összesen két órát voltunk még ott a szülőszobán, mi voltunk az utolsók aznap, a 18 babából.
A hasamon feküdt, becsomagolva és csak néztük, és nevettünk-bőgtünk és simogattuk és gyönyörködtünk a lányunkban. Aztán (erre most Peti emlékeztetett) én zokogtam egy mélyről jövőt.
Aztán valamikor jött egy nővér és elvitte Ritát. Aztán jött egy másik, aki rendberakott és tolókocsiba segített, és levitt a szobámba. Petitől még a bejáratnál el kellett búcsúznom, de innen már egy másik poszt.

A poszt címét köszönöm sssajtnak. Mert igaza van.

Három hetes! (volt hétfőn)

Most végre eljutottunk a védőnőhöz mérlegelésre, 3040 gramm. Még nem hozta be a születési súlyát, így a védőnő azt akarta, hogy mérjem evés előtt-után. Szerencsére eszembe jutott, hogy 2700 grammal jött haza, ami több mint 10% fogyás, szóval jó ez. Meg hát eszik-alszik és elégedettnek tűnik.

Pont három hetes volt, mikor először úgy fordult hasról hátra, hogy nem segítette a lejtő a kanapén. Mert már két nappal korábban is megjátszotta ezt, de akkor arra fordult, amerre a kanapé lejtett.

Egyébként minden rendben, cuki és eszik és alszik és cuki. És gyönyörű. :)

Dokik, 36. és 37. hét

36. héten először diabetológia. A 35. heti rutin labor eredményeivel elégedettek, bár picit paráztam, mert ketont (acetont) találtak a vizeletemben, ami elvileg az éhező szervezet jele... Csak legyintettek, hogy hát éhgyomri volt, nem? Hát ja. Főleg, hogy fél 9-re mentem a nőgyógyászhoz, aki akkor adott beutalót a laborba, és 9-kor vették le a vért, nekem meg elvileg nyolcig meg kéne reggeliznem. Szóval kopogott a szemem.
A vizeletet vinni kellett, ami elvileg azért vicces, mert nyilván tele lesz baktériumokkal a szállításra használt üveg miatt, szóval a 3+-es eredmény nem jelent semmit.

Szerdán jött a védőnő, gyorstalpaló szülésből és szoptatásból. Szerencsére túl sok újdonságot nem mondott, kivéve talán azt, hogy a hazaérés utáni első két napban jön ő is meg a gyerekdoki is.

37. hét elején megint diabetológia. A vérnyomásom továbbra is tankönyvi (gondolom utána visszaállok a 90/60-ra), a súlyom 87,3 (ezzel elégedettek), viszont valami vese értékem magasabb, mint a normál, de még határon belül, egyelőre nem kell aggódni, mindenesetre megismétlik a vizsgálatot. Ez elvileg attól lehet, hogy sok fehérjét eszem. Szóval bármit eszek, az valamit felborít. :D
Rákérdeztem a málnalevélteára, amit a védőnő javasolt volna, ha nem vagyok cukros. Kiröhögtek, hogy az már megint mi, és hagyjuk már a védőnők marhaságait. Na, mindegy, utánaolvastam, tényleg nem javasolják cukorbetegeknek.
Szülés alatt ihatok gyümölcslevet, meg ehetek szőlőcukrot, ha hagyják, mivel ez komoly fizikai megterhelés, szóval nem baj, ha több CH-t veszek magamhoz. Szülés után másnap reggelizzek rendesen, majd mérjek vércukrot. Terhelés hat héttel később, otthon kell meginni a löttyöt, és csak bemenni két órával későbbre, hogy akkor vegyenek vért.

Szerdán ultrahang. A hasam a mászkálástól jó keményre szokott váltani, és így volt ez odafelé menet is. Szegény kölöknek egy pici mozgástere sem volt, szóval most nem tudott tiltakozni az abúzálás ellen. Minden értéke remek, a lepény fiatalos, a köldökzsinórban jó a flow (:D), őkisasszonysága meg saccperkábé 2900 gramm. Cuki ufóka, kezei a feje előtt, továbbra is fejjel lefelé. És tök vicces, hogy alig pár hete (na jó, hónapja) még csak a köldököm alatt húzgálták a műszer fejét, most meg nagy ívben az egészen, az aljától a tetejéig.
Megdicsértek, hogy ügyesen diétázom, mert tökéletesen átlagos a magzatvíz és a kölök súlya is. Ezt nagyon jó volt hallani, egész nap vigyorogtam tőle.

Csütörtökön mentem CTG-re. Mivel az Auróra utcai épületet épp szétverik, így valami ideiglenes helységben üldögéltem több mint fél órát a két gumiszalaggal meg érzékelővel a hasamon. A kölök pulzusa úgy 140, kivéve, mikor mozog, mert akkor 170-ig is felmegy. Már ha hajlandó megmoccanni. Nem nagyon akart, így az asszisztens nyomkodta-rázogatta a hasam. Előtte kérdezte, mi lenne, ha ennék egy kis csokit. :D Amikor mozog, akkor egyébként nyomkodni kell egy gombot, így látszik, hogy a pulzusemelkedése oké, meg hogy a méhösszehúzódás az nem fájás, hanem a rugdosás....
A korábbi vizeletvizsgálatos 3+ mellé ott helyben is csináltak egy gyorstesztet, ez negatív. A streptococcus és egyéb mindenfélék is negatívak, sőt, ellenanyagot sem termelek, szóval azonos rh-jú a vérünk.
A doki szerint: lassan pakoljak össze, de rohanni még nem kell, a gyerek jön lejjebb, az már látszik, de egyelőre ennyi. Ja, és még "szögezzük le, hogy a gyerek jól van, maga meg egészséges". Egyébként érezzem jól magam, a vérvételes lilafoltom pedig gyönyörű, ő is megmutatta a magáét. Köv. CTG szerdán.

Pótlás - új év

Az új évet megint rögtön a dokikkal kezdtem. Védőnő, diabetológia hétfőn, csütörtökön nőgyógyász.
A védőnőnek mondtam, hogy fáj ez-az, de nem nagyon tudott rá mit mondani. A diabetológiás NASA mérleg szerint híztam 30 dekát, büszkék voltak rám. Az értékeim továbbra is jók, úgyhogy hurrá. A nőgyógyász már a 35. heti vérvétellel foglalkozott, ez már elég komolyan hangzik. Meg van már időpontom a szívhang és fájástevékenység mérős vizsgálatra is, anyám, borogass. :D
Továbbra is járok vezetni, elvileg 3-4 hét és mehetek vizsgázni.
Peti a szombati munkanap után vasárnap kiutazott Németországba, csütörtökig. Ez azért elég parás volt nekem, nem nagyon akartam egyedül maradni, meg reméltem, hogy a kisasszony nem az apja nélkül akar megérkezni. Attól azért elég rendesen bedühödtem volna. De szerencsére semmi ilyesmi nem történt. :)

Karácsony előtti dokik.

Dec. 19-re várt mindenki magához: nőgyógyász, ultrahangos és diabetológus.

A nőgyógyász streptococcusra szűrt (hálistennek negatív), majd közölte, hogy Boldog karácsonyt, aztán bejglit ne egyen!
Az UH-ra még BuBival érkeztem, mert nem értem volna oda a melóból. :D A kölök nő, már másfél kilós kb., azt mondták, egy héttel nagyobbnak néz ki, mint amit számolgattak, és február 25-öt tippelték dátumnak. Az igazán fura az volt, hogy egy képernyőre már nem fér rá, eddig azért a fejétől a fenekéig látszott egyben, most meg már vagy csak a fejét, vagy csak a testét látjuk egyszerre. Az UH-s nő egyébként nagyon jófej volt, ránkvigyorgott, közölte, hogy Boldog karácsonyt, és átállt egy fél percre 4Ds képre. :)
De a legsokkolóbb a diabetológia volt. A terhességet 82 kilóval kezdtem. Mikorra kiderült, hogy cukros vagyok, 85 voltam, 11. 10-én 86,5 voltam, majd december elején 86,3. Aztán most 85,2. Nem voltak boldogok a fogyástól. Meg attól sem, hogy mondtam, hogy hajnali 3-kor ébredtem, és addig dörömbölt a gyerek, míg rohadt éhség nem tört rám, és kénytelen voltam enni valamit 4 körül. Aztán sikerült visszaaludni. Szóval kevés a kaja, amit megeszek, illetve a kalória, azaz szó szerinti idézetben: túl jól diétázom, szóval a karácsonyi szünet alatt legyek kedves dőzsölni. Ilyet persze általában nem mondanak a kismamáknak, de... szóval zsírosabb húsok, szalonna, kolbász, tejszínhab a gyümölcsökhöz, este pedig pótvacsorára pl. Macisajt, mondjuk egy almával. Hízókúra van. Nem pont így képzeltem a terhességemet. :D

Újabb kör dokik.

Múlt héten voltam a nőgyógyásznál, de ezt már írtam. Kaptam beutalót UH-ra, 19-én megyünk, megnézni, nem nagyobb-e a gyerek, mint kéne a cukor miatt. A babamozisok szerint ugye az átlag felső határát súrolja, de nem vagyok hajlandó ezen parázni.
Aztán hétfőn voltam a diabetológián. Az ő NASA-s mérlegük szerint még mindig 86,3 vagyok (11. 10-én 86,5 voltam), de azóta nem őszi cipőben járok, hanem hótaposóban. De legalább nem fogytam sokat, csak nem híztam egy kicsit sem. Ami persze így is fogyás, mert a kölök nő, na, értitek.
A dietetikus megdicsért: szépek az értékeim és ügyesen diétázom. Legközelebb akkor kell mennem, ha úgyis oda megyek UH-ra.
(Ja, és ha már Péterfy, akkor a nőgyógyászom szerint oda tartozom, szóval gondolom ott fogok szülni is.)

Aztán hétfőn voltam a háziorvosomnál, aki egyrészt meglepődött, hogy még nem voltam nála, mióta terhes vagyok. Nem akartam betegek közé menni, ennyi. :D Aláírt valami sajtpapírt, állítólag azzal minden kötelező beutalós vizsgálatra mehetek, nem kell mindenre külön kérni. Micsoda fejlődés! :D Aztán kicsit csodálkozott, hogy nem akarok orvost választani, kérdezte, hogy bábát se? Hát fogalmam sincs, hogy a Péterfy-ben lehet-e. Lassan asszem el kéne kezdeni utánajárni ezeknek...
Ja, és ebben a látogatásban az volt a legviccesebb, hogy a kiskönyvembe beírta, hogy sem a várandósságnak sem a szülésnek nincsen akadálya. Végülis épp a héten léptem be a harmadik trimeszterbe, szóval jó ezt tudni. /o\

Babamozi.

Ma voltunk babamozizni. Mmint 3D ultrahangon. Az utolsó UH a 19. héten volt, a következő állami meg a 32. héten lesz, én meg szerettem volna, ha a kettő között is látjuk, mizujs. Főleg, hogy diétázom is. Röviden: minden rendben van.
Őkisasszonysága 1300 g, és bár elvileg 27 hetes, méreteit tekintve inkább 28. Kb. fejjel lefelé feküdt, arccal jórészt a placentának, szóval nem volt annyira egyszerű értelmes képet csinálni róla, de azért sikerült. Szegény doki kínjában a rendes UH-s vizsgálatokból is csinált párat, mondjuk picit sem bántam, mert ez is érdekelt.
A gyermek nyammogott, meg ásított is, ez UH-n különösen viccesen néz ki: a fejét hátravetve, nyelvét lefelé szorítva, tátott szájjal. Töpszliorrú, és most még remek alvókája van, pillanatok alatt visszaaludt, hiába ébresztette fel a dokinéni nem is túl finomat. (Most bezzeg rúgkapál!)

Én továbbra is jól vagyok, kicsit náthásan, de jól. Diétázom, gyorsan telnek a napok. Kerekedem. És mindjárt itt a harmadik trimeszter eleje, hivatalosan még 4 nap.

Czukker.

Na, szóval ez most az így jártam.

Múlt csütörtökön voltam terheléses cukorvizsgálaton. Eleve féltem tőle egy kicsit, 10 óra koplalás után becaplatni, vérvétel, utána meginni 75 g glükózt, majd két óra dekkolás után megint vérvétel.
Ahhoz képest elég jól bírtam az éhséget, kicsit elgyengültem úgy fél 9 felé, de hősiesen túléltem. A cukros lötty rossz volt, mert a másfél deci vízben a cukor egy része nem oldótott fel, viszont a citrom, amit vittem magammal, határozottan sokat javított a lötty ízén.
Ami meglepő volt, hogy ki volt írva a betegfelvételnél, hogy emailben is lehet kérni a leletet, amit meg is tettem. Este 8-kor meg is érkezett a jelszóval védett zip(!!) az emailfiókomba, helló, 21. század! Terhelés előtt 4,6, utána 8,7. Előbbi jó, utóbbi 0,9-el több, mint a határérték. Volt még néhány csillagos értékem, de azok - mint azóta kiderült - szimplán azért vannak, mert terhes vagyok, azok meg a sima határértékektől eltérnek. Kibőgtem magam, majd némi lelki támogatást követően (köszi, Algernon, újfent), gondoltam, ezt akkor rövidre zárom.
Másnap felhívtam reggel a nőgyógyászom, mert a köv. gondozási dátum 3 hét múlva lenne. Két óra múlva már ott voltam, adtak egy telefonszámot meg beutalót a Péterfy diabetológiára, amit rögtön fel is hívtam, így hétfő reggelre már mehettem is. Meg is dicsértek, hogy milyen gyorsan ideértem, mert még látták az előző vérvétel helyét, és sokszor hetek telnek el potyára a terheléses után, mire dietetikus lát a kismama.
Vettek vért is már megint, megnézik 6 hétre visszamenőleg belőle, milyen volt a cukrom (ami kicsit sci-fisen hangzik). Meg állítólag magas a pulzusom, úgyhogy valami pajzsmirigyes vizsgálatot is megcsinálnak. Ma a reggeli után elég jó volt a cukrom: 6,3. Szóval most egyelőre elég a diéta, meg méregetni kell reggeli után egy órával a cukorszintemet, ami pöttyet problémás, mert amikor vezetni megyek reggel, akkor nem tudok bemenni a patikába méretni... Ja, és a reggelinek reggel nyolc előtt kell lennie. Szóval byebye cukor, fehérliszt és délig alvás...
Jövő hétfőre vinnem kell 24 órás vizeletgyűjtős mintát (well, blőeee), gondolom mérnek akkor is helyben. Mától egy füzetbe írnom kell, hogy miket eszem, kaptam diétás tájékoztatókat, jövő pénteken meg randi a diatetikussal, akivel átnézzük, mit nem ettem jól. A tájékoztatók mellett a Kalóriabázis oldala nagyon hasznos.

Miket szedek?

Már mikor kitaláltam ezt az egész békaprojekt dolgot, akkor megkérdeztem a gyógyszerészem, mit javasol, és aztán több-kevesebb kihagyással szedtem Femibiont, hogy legyen a szervezetemben folsav, mire kell. Elvileg azért kell, mert a nyitott gerinc az első nyolc hétben alakul ki, amikor még az anya nem is feltétlen tudja, hogy terhes. Vagy nem elég régen tudja.
Aztán szedtem ezt tovább, mikor kiderült, hogy terhes vagyok, az első típusát a 12. hétig kell szedni. Utána már ugyanennek egy két tablettás verziója van. A dokim szerint kb. mindegy, melyiket szedem, a lényeges dolgok mindegyikben benne vannak. Valamint azt is mondta, hogy mivel egészséges vagyok, mást nem is kell szednem (vas, calcium, stb.).
Az elmúlt két hétben elkezdett éjszakánta görcsölni a vádlim, ezért most naponta iszom a gusztustalan magnézium pezsgőtablettát. Erre is azt mondta a doki, hogy nyugotan, de ha nem görcsölök, nem kell inni. Hát, görcsölök, szóval kell. Szerencse talán, hogy félálomban is képes vagyok visszafeszíteni a lábfejemet, így többnyire nem is ébredek fel teljesen.
(És jajj, a guglizás: "terhesség vádligörcs". Címek: "Fájdalmas lábszárgörcs - a terhesség megkeserítője", "Vészjósló tünetek a terhesség alatt"... na, ezért nem szeretek guglizni ilyeneket.)
Emellé, ha eszembe jut, néha szedek C-vitamint, de ezt abszolút ad hoc.

Azt már korábban is megállapítottam, hogy ami a terhességgel vagy kisbabákkal kapcsolatos, az mind drága. A vitaminnak is érdemes utánamenni: az Alléeban 5800 volt a havi adag, a Keletinél 5500, a Mester utcánál a körúton 6600, egy dél-budai gyógyszertárban meg 4800. Szóval van egy kis különbség...

Lány!

Most már tuti. Lányt várok. Ma voltunk ultrahangon. Tök jól látszott a gerince, a bordái, a talpa, a karjai, ahogy keresztbe rakta maga előtt (bizonyos szögből majdnem egy kalózzászló volt), meg az agya is. Leméregették a mindenféle kerületeit meg körfogatait, ezek alapján kb. 340 grammos. Minden stimmel vele, cuki.

Nem örült különösebben a vizsgálatnak, pörgött-forgott, ezért végül nemcsak háton, hanem mindkét oldalamra fordulva is próbálkozott az ultrahangos néni. A végén fogta magát a kisasszony és a fenekét dugta a vizsgálófej alá. :D Az UH-s néni szerint tiszta apja.

A kedvenc mondatom a mai vizsgálatról: Ez itt az orra, a szája, ott mellette meg a talpa. (Ezt a képet el is hoztuk kinyomtatva.)

A védőnő és a testmozgás

A védőnőm gondoskodik a megfelelő testmozgásomról.

A rendelőjük az út túloldalán nyíló utcában van, ha átvágok a 4-sávoson, akkor 2 percre, ha zebrán megyek, akkor 4. 

Egy hónapja jött hozzánk családlátogatni. Kitakarítottunk a kedvéért, reggel nyolcra itt volt, átbeszéltük a kelengyelistát, mmint ő kb. elmondta, hogy mi volt a védőnők által összeállított listán, szerinte mi hülyeség belőle, végülis hasznos volt, de ez mellékszál. Na, szóval akkor a lelkemre kötötte, hogy legközelebb ne reflexből a szomszédba menjek, hanem adott egy címet a Szent Gellért templom megállótól egy köpésre, hogy addigra átköltöznek.

Ma reggel szépen felkeltem hétkor. Oké, negyedkor, zuhany, reggeli, negyvenkor már indultam is, jó kis reggeli séta, kicsit rohamtempóban, de jó lesz. Odaértem 55-re a címre, irodaépület. Bemegyek, kérdem a portást, elég furán nézett rám. Itt bizony nincs védőnői szolgálat. Fasza. Felhívtam a védőnőt, ja, bocsánat, úgy tűnik, nekem nem szólt, de október végén fognak csak költözni. De megvár amott. Remek. Visszafelé már villamosoztam, a gyaloglásból is megárt a sok.

Külön rendelő nem volt, de a váróban lerendezett negyed óra alatt, gondolom nem akart még váratni. 120/76 vérnyomás, betippelt súly 83,5 (85 mínusz farmer és cipő, ezeréves mérlegen, amin még úgy kell a rovátkákba beállítani a súlyokat), meg valami színes indikátoros vizeletvizsgálat, elvileg az is jó volt. Szívhangnézés nuku, sebaj, csütörtökön ultrahang.

Javasolt vizsgálatok a kismamáknak.

Ez a táblázat az elején kapott tájékoztatóban volt. (Fotók.)