Attitűd.

Elmesélek egy bankos sztorit. Mindegy, melyik banktól, lakásvásárlásra pénzt vártunk. Minden kört lefutottunk, minden el volt intézve, de kértük, hogy még ne utaljanak, majd ha szólunk. Megkérdeztem az ügyfélszolgálattól, hogy lehet olyat, hogy dátumra kérjük a kifizetést. Telefonon szóltunk, írtak levelet (hagyjuk, hogy mire ért volna ide), de telefonon is mondták, hogy írjuk meg papíron is, megírtam, beküldtem, június másodikára kértük a lóvét. Az eladók harmadikára kérték, de direkt rá akartam hagyni egy napot, biztos, ami biztos.
A levél beérkezett, az ügyintéző is mondta, hogy oké, a mi hitelügyintézőnk is ránézett, hogy oké. Szép csütörtöki nap volt másodika, de délután négykor még sehol az aznapra kért pénz. Nagy nehezen elértem a bankot, erre közlik, hogy "mára előjegyezték, holnap dél és egy között utalnak, elvileg még aznap átér, attól függ, hogy pénteken a fogadó bank meddig van nyitva." Holnap, érted, holnap. Nem aznap, amire kértem, hanem másnap. És ha nincs szerencsém, akkor hétfőre ér csak oda.
Szóval a kurva anyjukat, azt. Elég ideges voltam, de az ügyintéző lepattintott, nem tud semmi tenni. És még benyögte, hogy panaszt tehetek, de azt tudnom kell, hogy annak a kivizsgálása 30 nap, az alatt meg nem utalnak. Fasza, mi?
Péntek du. odaért a pénz, de ez az attitűd nagyon kiakasztott.

Amikor 30 évesen is elkezdesz takarítani, mert jönnek a szüleid... Csupán csak az elnéző fintor-mosoly ellen, ami azt mondja: sejtettem. Meg az ellen, hogy akárhogy is tiltakozom, ne álljanak neki mosogatni, felmosni, mittudomén. Mert nem arról van szó, hogy nem fért volna bele, hogy ragyogó tisztaság legyen, hanem hogy leszarom. Takarítok én, meg pakolok én, mindig egy kicsit. De ha van fontosabb dolgom, vagy nem fontosabb, de nincs kedvem, mert inkább olvasnék, vagy felraknám a lábam, vagy a lányomat nézném, amint létezik, akkor nem fogok ezen lelkiválságolni. Aztán ha jönnek, akkor takarítok...

Lakásfelújítási kalandok

Tegnap apukám vigyázott a lakásra, míg a munkások ott dolgoztak. Én otthagytam a kulcsom, elég jól látható helyen, hogy majd azzal zárjon be, ezt elvileg így is beszéltük meg, de volt valami zavar az erőben, így Peti odaadta neki a sajátját, mert azt hitte, hogy én elvittem a sajátom. Este voltam vezetni, utána mindketten találkoztunk valakivel, aztán 10 felé értünk haza. A lift előtt mondtam, hogy jó is, hogy egyszerre jövünk, mert nekem ugye nincs kulcsom. Nekem se - mondta ő. Szóval negyed 11-kor még átcaplattunk a Blahára apukámékhoz. Éjfél előtt értünk vissza. Ágybarogyás.
Ma reggel még olvastam egy kicsit a Bradbury kihívásra a tegnapi adagból, aztán épp indulni akartam már úgy 8.45-kor dolgozni, amikor is mozgást láttam az ajtónk előtt. Kinyitom az ajtót. Hozzánk? Kérdezem az ismeretlen munkásokat. (A szomszédban is felújítanak, és azt hittem elsőre, hogy eltévedtek.) Persze, ez a 14-es, nem? - mondta az egyikük. Álltam, mint Bálám szamara. Jó, és ki marad itthon? - kérdeztem. - Munkanap van. Ja, tényleg. - mondták ők. Felhívtam a főnénit, aki szintén nem tudta, hogy jönnek, ő is dolgozik, a főbácsi épp elment otthonról. Felhívtam hát szegény apukámat, hogy villámsebességgel öltözzön és jöjjön át, mert valakinek itthon kell maradnia.
És így is csak 20 percet késtem a melóból... De most már igazán elkészülhetnének.

Erkélyesedünk.

Még jó, hogy nyár végén, mikor bejelentettem a főnéninknek, hogy jön a gyerek, akkor mondtam, hogy a majdegyszer terasz-prozsét ha lehet, ne tavaszra időzítsék. Most már lassan 4 hete járnak hozzánk a munkások, por van, dobozokat kerülgetünk, viszont van már ajtó helyett ablak meg korlát a volt lichthofon, szóval alakul. Egyszercsak kész lesz, a babakocsi kifér rá, szóval menő lesz. Csak még ne legyen hó.
A méret megtévesztő: az ajtó jobb oldalán már kb. fal van, a terasz pedig trapéz alakú. A szép park, amire néz, az a szomszéd házé, még valami kötélhágcsó kéne...

Hűtő.

Megvolt az első afférom a hűtőajtóval. Ha ki akartam nyitni, akkor eddig már a hátam nekiért a mögöttem lévő polcnak, mostanra pedig eljutottunk odáig, hogy már nem tudtam kinyitni csak ha oldalirányban elsasszézok felőle.
Úgyhogy átszereltük a másik oldalra az ajtót, nem volt egyszerű menet, de megtörtént. Most számoljuk, hányszor akarjuk a rossz oldalon kinyitni az ajtaját. Éljenek az automatikus mozgások!