Egy csomagtartónyi emlék

Több definíciót hallottam már, mikor ér véget egy ember gyermekkora. 18 évesen. Amikor befejezi az egyetemet. Amikor meghal az anyja/apja, esetleg mindkettő. Amikor elköltözik otthonról. Amikor megszület(ne/i)k) a gyereke(i). Én ezek közül a legtöbben már túl vagyok, de most adnék még egyet a listához: amikor megszűnik a gyermekkori otthona.
Egyszer már volt ilyen, anyu halála utáni tört-gyerekkorom egy részét a nagyapámnál töltöttem, és miután meghalt, bár éltünk még ott egy darabig, végül eladtuk a házat. Még egyetemista koromban egyszer megkért nevelőanyám, hogy rámoljam ki a gyerekszobámat, dobáljam ki, ami nem kell, vigyem el, ami igen, vendégszoba lenne a szobámból. Akkor két nagy IKEÁ-s műanyagdobozt telepakoltam már emlékekkel.
A szüleim háza három éve állt lakatlanul, apám-nevelőanyám nem bírta fenntartani. A ház persze addig is felújításra szorult, de ez a három év harmincat rontott rajta. Pénteken aláírtuk az adás-vételi szerződést, hónap végéig ki kell költöznünk. Eladtuk. A szívem egyik fele nagyon örül, hogy végre. A másik fele fáj, mert áron alul, meg mert csak ez volt az otthonunk évekig. A fákat anyu ültette, a falra a tányérokat ő tette fel, a sárga konyhabútornál ő főzött nekünk, az ingó konyhaasztalnál együtt sütöttük a mézeskalácsot. Szóval részben megszakad a szívem.
Mivel pénteken kocsival mentünk le, a maradék cuccokból elhoztam dolgokat. Nemcsak az én szobámból, hanem máshonnan is. Nemcsak onnani emlékeket, de ez csak a szerencsém.

Ábra

A kaspó és a fém-asszony anyué volt. A dísztányér valahol a falon volt. A medve közös volt a bátyámmal, rajta az én dalmatás pólóm van. A virágos bögre a nagyapám házából van, csakúgy, mint a fa dobozka, amiben csupa 1-2 Ft van, meg egy pakli kártya. Nagyapinál nagy kártyapartik voltak, illetve a baráti kör minden tagjánál, mindig másvalakinél.
A képeket a bátyám találta meg a gardróbban eldugva, ennek úgy örültem, hogy még a szomszédok is megkérdezték, mit találtam. Ezeken a képeken anyukám van, illetve a nagyobb lány a nővére. Ezek a képek szintén a nagyapám házában voltak, és én meg is voltam győződve róla, hogy amikor eladtuk, ezek elvesztek. Csak fotón voltak meg, még akkorról, amikor a falon voltak. A két testvéres kép kicsiben megvan, de ez a színezett nagyítás komoly érték, legalábbis nekem. A fejjel lefelé kép is anyukám, szerintem az általános iskolai ballagós képe. A jobb alsó sarokban anyu, a bátyám és én vagyunk.
A hónapban még megyünk le, pakolunk. Lehet, hogy hozok még el egy-két dolgot, talán segít, hogy ne fájjon a szívem. Mert fáj.