Kormányzati akcióterv helyett az én javaslataim, hogy több legyen a gyerek.

Azt mondják, nagyon fogy a magyar, kell egy akcióterv, hogy több gyerek szülessen. Ehhez pl. megkérdezhetnék azokat, akiket ez a leginkább érint: a nőket. Mivel ez úgysem fog megtörténni, segítek kicsit, mert proaktív vagyok.

- Ne nyomasszanak. A gyerekvállalást valaki vagy akarja, vagy nem akarja. Ha nem akarja, hagyják békén. Aki akarja, de bizonyos okok miatt nem vállalja, azokat kéne segíteni, úgy ahogy nekik jó. Komolyan segíteni, hogy tényleg annyi gyereket vállaljanak, amennyit akarnának, csak nem vállalják, mert... nézzük a valóságot, nem nehéz az okokat megtalálni. (Lásd lejjebb.)
- Ja, vagy akkor nyomasszák a pasikat is. "Már negyven vagy és nincs gyereked?"

Szülés(ig)
- Jó lenne egy rendes orvosi ellátás. Modern elvekkel, kevés beavatkozással, úgy, hogy nem kell mindenre órákat várni, ne kelljen magánorvos, magánlabor, magánakármi, ha már az ember fizeti a TB-t.
- Normálisan felszerelt kórház, személyzettel, normális, modern ellátással. Kulcsszavak: zsebbe  fizetés, természetes szülés, beavatkozások csökkentése, baba-barát ellátás, szoptatástámogatás. Jó lenne a WHO (30 éves!) ajánlását bevezetni minden kórházban.
- A szülő nő partnerként kezelése, a protokollok nyilvánossá tétele, hogy lássuk, melyik kórházban mi vár.
- Ha valaki veszélyeztetett terhes, kéthetente kell igazolásért üldögélnie a háziorvosnál. Amikor valszeg inkább feküdnie kéne.
- Legyen a kórháznak alternatívája: otthonszülés vagy születésház.
- Opcionális utó- anyagondozás: szoptatástámogatás, szülés utáni helyreállítás (a hat hetes kontroll az egy vicc), pszichológus. Talán könnyebben vállal következő gyereket, aki jól van fizikailag, lelkileg...

Gyerekkel
Lehet mondani, hogy milyen anyagiasak a mai nők, de a kieső fizetés nagyon komoly érvágás, főleg ha hitelt is fizet az ember. Szóval igen, támogatni kéne a gyerekvállalást!
- TGyás még oké, gyed kevésbé, a gyes egy vicc (28e). A családi pótlék röhej (12e).
- Ha két éven belül szülsz másodikat, ugyanazt kapod, mint az első után: ez a két év nagyon rövid határidő. Ha meg megszűnik közben a munkaviszony, pl. a határozott idejű szerződés, olyan, mintha az anya sosem dolgozott (fizetett) volna (egy vagyont az államnak). Legalábbis nekem ezt mondta kormányablakos telefonos ügyfélszolgálat 2016 elején (azóta ez lehet, hogy változott).
- BÜRÖKRÁCIA CSÖKKENTÉSE: az összes támogatáshoz ugyanazokat az adatokat kell beadni, csak más űrlapon és máshová, külön a kerületi támogatáshoz, az egyszeri anyasági juttatáshoz, csed, gyed, gyes, családi pótlék. Kihagytam valamit? Fénymásolgatni, kézzel leadni, meghatalmazásokat írni, ha nem a frissen szült nő megy. A tájékoztatás nulla vagy bikkfanyelvű, a beadás még mindig nem megy online, meg egyébként is, adják tovább az adatokat! Akkor kelljen szólni, ha valami változik. A kisgyerekes BKV-bérlethez fél évente(!!) igazolni kell, hogy még mindig gyesen vagyok, levélben igazolást kérni, bemutatni, 2. év végén új igazolvány kell, új fotóval.
- Orvos és védőnő sokszor nyomaszt és számonkér, ezer éve lejárt elvekkel.
- Bölcsi: kevés, lepukkant, sok gyerek, kevés személyzet, a magánbölcsi drága.
- Ovi: kevés, lepukkant, sok gyerek, kevés személyzet, magánovi drága. A 3. betöltött év utáni szeptembertől kötelező, de a gyes csak 3. szülinapig jár. Ha nem veszik fel a gyereket még egy fél évig, akkor anya ingyen marad otthon vagy fizetős helyre mehet a gyerek. Rugalmas időbeosztás az ovikban.
- Ha beteg a gyerek: kórházban földön alvás... Várólisták... Időpont két hét múlvára. Próbálj időpontot szerezni csípőszűrésre. Három hónappal később van csak, mint ahogy kötelező lenne.
- Munkába visszaállás segítése. Ki kéne valami hatásosat találni, mert az egyik fizetés kiesése brutális, így nemhogy harmadik, de második gyereket is nehéz bevállalni.
- Tartósan beteg gyerekek gondozása és ellátása... (lásd: https://444.hu/2017/04/03/a-sulyos-beteg-gyerekedet-apolod-otthon-ja-az-nem-munka)

Csak így hirtelen.

Mozgáskövetés

Már húsvét után feltűnt, hogy a másfél méterre integető Zsófit nagyon figyelte. Aztán kaptunk kölcsön egy járókára szerelhető zenélő-forgó izét, aminek többször is vigyorgott-nevetgélt. A kedvence a fekete-fehér zebra volt, meg a barna majom.
Gizus a fotelem mögé állt, és amikor a vállamon pihent a gyerek, akkor jobbra-balra bújócskázott vele a fejem mögött, és akkor is követte végig.
Most Peti egy zsinóron lógó elefánttal próbálta hipnotizálni, a gyerek követte is a mozgást, de aztán kiderült, hogy a kezét nézte, nem az elefántot. Szóval elég a szórakoztatásához, ha a kezét mozgatja az ember 20 centire a szeme előtt. (A hülye szülők szórakoz(tat)nak c. leckesorozatunkat olvashatták.)

Déjà vu

Azért az előbb elkapott a déjà vu érzése, mikor leültem vacsizni az előre kötött gyerekkel. Pont ennyire nem fértem oda az asztalhoz a 9. hónapban. :))

A gyermekágy vége

(Fizikai összegzés.)

A cukor elmúlt! \o/

A diéta végeztével egy pár kiló visszajött rám, van egy olyan tippem, hogy a kezdősúlyomhoz fogok visszatérni.

A csípőm valszeg kicsit szélesebb lett, pontos adatokat nem tudok, mert nincs "előtte" méret, de a régi nadrágjaim most nem jók rám. Az első pár héten jó voltak, de akkor még kevesebb kiló voltam, most meg még mindig nem vagyok talán annyi, mint voltam, de mégis szorítanak. Szóval most kénytelen vagyok szoknyában járni, mert a kismamanadrágjaim meg túl nagyok. Éljen.

A hasam nem lett csíkos, de a hasizmaim nagyon gyengék, attól függ, mekkora a hasam, hogy mennyit eszem, de sokkal durvábban, mint a terhesség előtt. A köldököm visszakaptam.

A további izomzatom: a hátam és derekam most kezd fájogatni, nincs mese, tornáznom kell, a mozgásszegény időszak és a kölök emelgetése nem tesz jót.

A melleim - úgy tűnik - hozzászoktak a szoptatáshoz. Már nem fáj a bőröm, mondjuk kenem sűrűn lanolinnal meg tejjel, meg mostanában bimbóvédővel szoptatok csak. Összességében (eddig) sikerült megóvni magam a komoly sérülésektől (lanolin és tej) és a mellgyulladástól (fejés).

Az egészen elképesztő mértékű izzadás kb. két hétig tartott és elmúlt. (Ezt valahogy nem mondta senki korábban, hogy egy csomó víz távozik a szervezetből szülés után, így is. A dolgok, amit senki nem mondott listáján ez az első helyezett.)

Az allergiás rohamokra inkább nem is akarok emlékezni.

Örömhír, hogy elérem a lábujjaimat, és végre magamnak vágom a körmöm. Valamint tudok összegömbölyödve aludni.

További örömhír, hogy a ciklusom még nem állt vissza, ez nagyon profán dolog, de az egyik, amit legjobban élveztem a terhességben az az, hogy nem kell menstruálni. :D

Sokkal kevésbé örömhír, hogy bár marha gyorsan regenerálódtam méhösszehúzódásilag és vérzésileg, meg varratkiesésileg, a gátsebem nem forrt össze rendesen. De ennek a sztorinak még messze nincs vége és nem is tudom, hogy mennyit akarok erről mesélni, ezt majd még megálmodom.

Az első hat héten példás magaviseletű voltam, sokat pihentem, üldögéltem, nem kezdtem el idejekorán tornázni, csak sétáltam, azt is csak fokozatosan. És a háztartást is főleg szegény Peti vitte. Mert az tény, hogy minél többet pihen az ember lánya a gyermekágy alatt, annál jobb lesz utána.

(Lelki összegzés)
Azt hiszem, elég jól vagyok lelkileg. Az itthonlét nem mindig annyira könnyű, bár remekül elfoglalom magam a gyerekkel meg olvasással.
Oké, talán egy kicsit érzékenyebb vagyok mint voltam és kevésbé veszem a poénokat.
Igyekszem társaságot szervezni magamnak és minden nap kimozdulni, de erről írok még külön posztot.

Szoptatás, tápszer, küzdés.

Most ár meg tudom rendesen fogalmazni, miért akadtam ki, mikor azt mondta a védőnő, hogy tápszerezzek. Mert ha tényleg csak 20-30 grammokat evett a lány és ki kell pótolni tápszerrel, akkor alkalmanként 60-70 g-t kellett volna adni neki, és az arányok nem jók.
4,5 hetesen kezdtem el méregetni, meg fejni minden áldott szoptatás után. A fejések egyike szaporítófejés volt (7-7-5-5-3-3-1-1 perc). Háromóránként (jó, napi hatszor) etetni, először szoptatni, majd az előző körben lefejt tejet megetetni vele. Ettől többnyire jóllakottnak tűnt. Egy hét alatt eljutottunk oda, hogy napi 220 g helyett mondjuk 300 g-t evett. Ekkor (húsvét előtti csütörtökön) mentem a gyerekorvoshoz, ő írt fel tápszert, a védőnő is ott volt, ő is ajánlott még valami tejszaporítót. A doki szerint azért nem volt jó az igény szerinti szoptatás az esetünkben, mert a diétám alatt "a gyerek hozzászokott az éhezéshez". Szóval most addig nem szabad rábízni az evés gyakoriságát és mennyiségét, míg ki nem tágul a gyomra egy kicsit és meg nem szokja, hogy van mit enni.
Ugyanezen a napon kezdtem el Urtica Urens (csalán) homeopátiás bogyókat szedni, meg csalánteát inni, meg igyekezni, hogy a napi 3,5-4 liter folyadék meglegyen. Nagypénteken reggel már 90 g-t szopott. Hétvégén nem voltunk itthon, mérleg nélkül mentünk, találomra tápláltam hozzá. Ekkortájt kezdte el azt, hogy nem hajlandó csak bimbóvédővel szopni, pár perc után egyszerűen kiköpi a mellem és csak küzd vele, nem képes/hajlandó rácuppanni. Az okát csak tippelni tudom, de jelpill nem érdekel, nekem jó így is.
Húsvét utáni héten már majdnem mindig lusta voltam fejni, és a napi 6 étkezés is csak egy hiú ábránd volt. Egyrészt mászkáltunk is, másrészt napi 2-3x úgy aludt el, hogy 10-15 percen belül ébresztenem kellett volna etetni, ebből meg jó nem sül ki, mert ha sikerül is felébreszteni, akkor a mellemen alszik tovább.
Éjfél körültől hét körülig alszunk többnyire továbbra is. Ez mindkettőnknek kell. Reggel többnyire megvan a szükséges 80 g környéke, meg a második kelésnél is (10-11 körül). A hét elején kicsit többet kellett hozzátáplálnom a 3-5. alkalommal, mint most hétvégén. De úgy nézem, hogy most az a tendencia, hogy 5x etetéssel és este némi pótlással jók vagyunk.
Nem tudom, hogy mi működik: a többszöri etetés, a sok ivás, a fejés, a szaporítás,a Laktoherb, a csalántea vagy a csalánbogyó, de akár több is lehet placebó. De ez mindegy is. Ezen a héten még szaporítok párszor, és aztán remélem beállunk erre a kajamennyiségre, a gyerek, én és a melleim is.
Húsvét hétfőn 3150 g volt, vasárnap 3280 g. Én roppant elégedett vagyok. (Csak maradjon is így.)

A cukor vége

Ééééés vége! Hálistennek.

Szóval az úgy volt (erről már írtam egy korábbi posztban), hogy a kórházban kb. le lettem szúrva, hogy de szülés után is diétázni kell ám, aztán csupa olyan kaját kaptam, amit nem is ehettem volna... Szóval továbbra is rendeltem/ettem a BéresAlexandra féle CH-számolós kaját, meg ettem gyümölcsöt, mert egyszerűen azt kívántam, de nagyon. Meg a gullón csokis kekszet, szintén hozzáadott cukor nélküli, diétás.
Itthon az elején főleg diétás kajákat ettem, csak többet, meg nem számolgattam. Szép lassan ettem fehérlisztes és fehrécukros dolgokat is, de egyszerre mindig keveset. Néha méregettem, de nem vittem túlzásba, azt mondták, hogy másfél órával kajálás után nem mehet 8 fölé. Főleg azért nem mértem egyébként, mert ritkán voltam ébren egy-egy rendes étkezés után másfél órával... :D
Az ötödik héten voltam a diabetológián, terhelésesen. Itthon kellett meginni a 75 g cukrot (továbbra is blőőőe), nem esett valami jól, még ablakot is kellett rám nyitni, hogy ne hányjam ki... Szerencsére bennem maradt, de szoptattam is, és rohadt éhes voltam. Apukámmal találkoztam a Keletinél, ő jött tologatni a babakocsit, míg bemegyek. Háromnegyed 9-kor értünk oda, pont akkor nézett ki a diabetológiás nővér, aki eddig is gondozott, integettem neki, hogy itt a kölök, nézze meg, egyből levágta, hogy terhelésesre jöttem, behívott, levette a vért, majd kikunyeráltam, hogy ráállhassak a jobb mérlegükre is. 80 kg, azaz kettővel kevesebb, mint amit meztelenül a terhességem előtt mértünk... És az a szép, hogy eddigre már tuti hogy híztam 2-4 kilót... Most nyilván felszedek párat, 4 hónap féléhezés után. De nem érdekel, vagy legalábbis ezt állítom. :)

Küldetés: megebédelni

Alap: 20 XP
A tervezetthez képest fél órán belül megebédelni +10 XP
Jobb kézzel villázva balkezesként +5 XP
Anélkül, hogy leennéd a gyereket +5 XP

Ilyet se hallanak sokat a lányok

Mármint, hogy egyél, mert híznod kell. Mondjuk nekem is mondták karácsony előtt a diéta miatt. Egyébként erről meg is vagyok győződve, hogy azért nem reklamált több kajáért, és azért alakult ki így a napirendünk és a kajálási szokásai, mert a diéta alatt sem kapott túl sokat enni. Születésekor is ilyen kis vékony volt. Izmos, mint állat, de vékony. Most is úgy tudja feszíteni magát, a fejét már a kezdetektől megtartja, a fürdés közben a lábával is meg akarja tartani magát, ahogy lóg a vízbe.
Na, de a kajálásról. Egy-két bőgés és egy alvás után úgy döntöttem pénteken, hogy méregetek pár napig, ha már Peti hozott mérleget, meg 3 óránként etetek napközben, meg fejek szoptatás után, és azt még a köv. szoptatás után megpróbálom megetetni vele, meg csinálok napi egy szaporítást. De nem vagyok hajlandó tápszerrel pótolni és éjjel felkelteni.
Azóta lassú növekedés van. Reggel az első kajálás 60-70 g szokott lenni csak mellből, az utána következő alkalmakkor 20-30 g-t eszik magától, és kb. ugyanennyi lefejt tejet kap etető-itató pohárból (ilyet használtak a kórházban is a hozzátápláláshoz). Ábra és link a honlapjukra.

Ábra és link a honlapjukra.

Úgy kell vele etetni, hogy a gyerek a nyelvét ugyanúgy hozzáilleszti alul, mint a mellhez, és a folyadékot az edény fel-le mozgatásával be kell hintáztatni és így kortyonként megy a szájába és nyeli le.

Pénteken 220 g, szombaton 270 g, szombaton 290 g, hétfőn 300 g, kedden már megint 250 g.

Mondjuk a mérleg 3 mérésből sokszor 3 különböző értéket mutat, szóval alig várom, hogy ne kelljen egyfolytában azt lesnem... A súlya egyébként eddig 10 g-vel több, mint pénteken volt, de ez még benne van a hibahatárban. Szóval egyelőre nem tudom, hogy elég lesz-e valaha a tejem/az étvágya, vagy nem. De rohadtul frusztrál, még akkor is, ha akkor sincs semmi, ha végül csak a tápszernél kötünk ki.

(Plusz egy borzasztó, hogy este 11 van, összebújunk, a hasamra-mellkasomra rakom, takaró ránk, meghitt gügyörészés, félig bealszik, majd rájön, hogy hopp, itt egy mell, nekiáll enni, majd akkor már a másik mellre is ráteszem, és akkor a félálombeli jóérzéses kellemes élmény után fel kell kelni, és méricskélni a végén... Ha már az elején nem mértem, a fürdés előtti meztelen súlyához tudom nézni, és ahhoz képest NULLA, amit szopott, pedig hát szopott, láttam-hallottam, ahogy nyelt, nem is keveset! És akkor ennyit a jóérzésről, már el is szállt. És még az előbb bukott is egy jó fél decit, volt mit! Grrrrrrrrrrrrr.)

:)

Máma fixírozott a gyerek, majd kitartó mosolygásomra mosollyal válaszolt. Egy órával később az apjára is rávigyorgott.
Persze ehhez kellett, hogy kerek volt a világ, kellemes meleg, kézben ééés teli has.

Hogyan stresszeljünk halálba egy kismamát

Éppen kezdtem örülni neki, hogy úgy egy hete az a napirendünk, hogy éjfél felé elalszik, reggel hétkor kel, akkor eszik, majd újabb szunya 10-11-ig, kaja, sétálni megyünk, kb. egytől négyig alvás,  kaja, majd még egy kaja valamikor, fürdés, rövidebb szunyák, majd 11 körül kaja és utána alvás reggelig. (Szóval napi ötször eszik, fél-fél órákat.)

Ma voltunk csípőszűrésen. Negatív. De a doki szerint kicsi a gyerek, "a mai gyerekek nem így néznek ki". Igaz ami igaz, Rita girnyó. Rohadt erős, tartja a fejét, ki is emeli, ha olyanja van, erőseket rúg. Figyelmes, néz már. Keressem fel a gyerekorvosom.
Délután mentünk a védőnőhöz. Az ottani mérleg szerint 3060g, ami még mindig nem a születési súlya, szóval kevés. Hiába fejlődik értelmileg és izomzatilag, nem elég kövér. Szóval szerezzünk mérleget, egy hétig mérjük kaja előtt, kaja után. Napközben háromóránként keltsem fel ("a kettő még jobb lenne"), és etessem, ha kéri ha nem. Szoptatás után még fejjek, azt adjam még neki szopás után, vagy tápszert. Az éjszaka átalvás sem annyira jó, kéne etetni hajnali három felé, de ha nem megy, háááát jó. A védőnő egy hét múlva jön, megnézni, hogy hízik, meg a súlynaplót.
Ha az egész családban ilyen kicsik és vékonyak voltak a csecsemők, akkor is előbb meg kell próbálni a három óránkénti etetéssel felhízlalni, ha nem megy, akkor gasztroenterológus, és ha nincs semmi felszívódási probléma, akkor elfogadják, hogy családi örökség. (Kérdezném, hogy hol van itt az "igényszerint", meg az "egyéni különbségek"??)
Szóval úgy az 1-10-es skálán úgy 40 körül vagyok frusztrált jelpill.

Három hetes! (volt hétfőn)

Most végre eljutottunk a védőnőhöz mérlegelésre, 3040 gramm. Még nem hozta be a születési súlyát, így a védőnő azt akarta, hogy mérjem evés előtt-után. Szerencsére eszembe jutott, hogy 2700 grammal jött haza, ami több mint 10% fogyás, szóval jó ez. Meg hát eszik-alszik és elégedettnek tűnik.

Pont három hetes volt, mikor először úgy fordult hasról hátra, hogy nem segítette a lejtő a kanapén. Mert már két nappal korábban is megjátszotta ezt, de akkor arra fordult, amerre a kanapé lejtett.

Egyébként minden rendben, cuki és eszik és alszik és cuki. És gyönyörű. :)

Apróságok, amikre emlékezni akarok

Hogy milyen bársonyos volt a babahaja.
Hogy hányszor jut eszembe róla az anyai nagyapám.
Hogy mindig jobbra-balra rángatja a fejét, mielőtt ráharap a cumira. Hogy utána, mint a motkány, a mellkasa elé húzza a kezeit, és összegörnyed, miközben vadul jár a szájában a cumi.
Hogy az arca finom pihés, és nagyon puha, főleg ott, ahol a pajesza elfogy.
Hogy a füle nagyon pihés és cimpátlan.
Hogy milyen hosszú ujjai vannak.
Hogy milyen kis girnyó combjai vannak.
Hogy metálvillát meg a középső ujját mutogatja naponta legalább egyszer.
Hogy hogyan kalimpál a kezével, mikor a combomon szemben fekszik velem büfiztetés közben.
Hogy a lábait mindig kihúzza minden ruhából és vagy felhúzza a hasához vagy megtalálja, hogy hol fér ki két patent között.
Hogy hányszor próbálja meg a bicepszemet a szájába venni hátrafeszített fejjel, az orra előtt lévő mellem helyett.
Hogy mielőtt elkezd sírni, mindig jön pár egyre gyorsuló ehe-ehe-ehe szerű légvétel vagy egyre gyorsuló szuszogás.
Hogy ha alszik, sokszor csak résnyire nyitja ki az egyik szemét, körülnéz, majd mivel semmi érdekes nincs, vissza is alszik.
Hogy mennyire szeret összekuckózni velem a paplan alatt.
Hogy az apja mellkasa legalább olyan megnyugtató, mint az enyém.
Hogy alszanak a kanapén, Peti hasán Rita. Rita nyünnyög álmában, Peti visszanyünnyög neki.
Hogy már most sajog a szívem, hogy ez elmúlik, és soha vissza nem jön.

A kiütések hétvégéje

Pénteken délután viszketett az egyik csuklóm. Ezt még betudtam a száraz bőrömnek. Viszont éjjel már félálmomban vakaróztam, ami nagyon rossz ötlet volt. Mikor felébredtem, a nyakamon, a hátamon lángoló vörös, tenyérnyi foltok és csalánkiütések jöttek ki. Teljesen random helyeken, égtek, viszkettek, borzasztó volt. Ittam rá kálciumot, némi fentlét után sikerült visszaaludni. Másnap napközben is aludtam, a kanapén, ugyanerre ébredtem. Hívtam a védőnőt, mi legyen, azt mondta, hogy ha a kálciumtól nem múlik el, este menjek az ügyeletre. Este kb. jól voltam, de éjszaka megint egy-két óra alvás után kb. bőgve ébredtem, megint foltokkal és kínlódva. A neten keresgéltünk kezelési módokat, az aloe vera mellett a szódabikarbónás kenést ajánlották (sok szódabikarbóna, kevés vízzel feloldva), hát az tényleg jó volt. A kanapén, két lepedő közt aludtam el, mikor felkeltem, egész jó volt, viszont hullott rólam a vakolat. Vasárnapról hétfőre megint eléggé kijöttek rajtam a foltok, de már kicsit kevésbé, meg hamarabb elmúltak. Azóta néha viszketek itt-ott, meg volt pár halvány folt is, de szerencsére ez már nem vészes.

Az okokról: más tapasztalatai és a védőnő szerint ez a hormonok, a legyengült immunrendszer és valami egyébként nagyon gyenge allergia valami keveréke. Ha hetekig nem múlna, érdemes kivizsgáltatni, most meg immunrendszert erősíteni.

Mit csináltam: napi 4-5 Ca pezsgőtabletta, C-vitamin, kismamavitamin újra (36. hét óta nem szedtem), D-vitamin. Elhagytam a folyékony szappant, valaki mondta, hogy őt az ütötte ki. Rengeteget iszom. És sűrűn fohászkodom, hogy ennyi legyen csak.

Egy képben

Még gimis koromban voltam egy prózamondó versenyen, a Ratkó József prózamondón. Nagyon szerettem a szöveget, amit mondtam, még most is kb. fejből tudom. Van egy pár mondat, ami különösen hatásos kép

"Ha egy mozdulatba akarnám fogni az egész eddigi életemet, hát jobban, szemléletesebben nem is tudnám, csak így: Egy magas, sovány gyerek ül egy sámlin a félhomályban, felső-testével kicsit hátrahúzódva, jobb karját kifele fordított tenyérrel magasan a feje elé emelve…" (Ratkó József: Félkenyér csillag)

Ha most magamat akarnám egy ilyen képpel leírni, ez lenne:

Egy szőke, félmeztelen fiatal nő ül egy ringó fotelban, karjában egy félig alvó, félig szopó csecsemővel, kettejük egy pokrócba bugyolálva. A nő arcán révedező mosoly, egyik pillanatban a gyermeket nézi, a másikban az ekönyv olvasót. Ringatja magukat a félhomályban. A nő férje a közelben motoszkál, rájuk-rájuk pillant. Finom illatok szállnak, készül a vacsora. (Bátki Anna Izolda: Boldogság)

A szoptatásról

Nem voltam meggyőződve róla, hogy ez nekem menni fog. Anyukám szépen vezetett babakönyve alapján én nem anyatejes bébi voltam (sőt, három hetesen már alma- és narancslevet kaptam a tápszer mellé, ami azért komoly wtf), és fogalmam sincs, hogy miért, és megkérdezni sem tudom. De úgy tűnik, bármi is volt az ok, nem genetikus, mert én bizony szoptatok. \o/

Amikor megszületett, annyira készen voltunk mindketten, hogy nagyjából csak feküdtünk. Hiába volt a mellemen, esze ágában nem volt semmit csinálni a pihegésen és a kómázáson kívül. Éjjel is nagyjából aludt, de megpróbáltam szoptatni, mikor magához tért, de nem annyira érdekelte a dolog. Kedden, bár nyilván tudtam, hogy max. előtejre számíthatok, ahányszor cuppogott, annyiszor raktam mellre, ami nem volt egyszerű mutatvány, mert ülni nem tudtam, a fekve szoptatás meg azért volt macerás, mert egyik oldalról a másikra fordulni és átrakni a gyereket fájdalmas volt, és mivel csak az egyik oldalon volt fal, arra még vissza is kellett fordulni, mielőtt bealszunk. Szerdán is küzdöttünk a tejért, akkor én már sárgának láttam Ritát, de a gyerekdoki szerint nem volt az. Csütörtök délutánra viszont a vizsgálatok szerint is sárga volt, úgyhogy este egyrészt kékfény alá került, másrészt meg háromóránként mentem érte, hogy kihozzam etetni. Előtte-utána mérlegelés. Egy óra szoptatás, 10-10 perc fejés. Ezalatt adtak neki még tejet pótlásul, ha sikerült valamennyit fejni, akkor azt egészítették ki. A fejés egyébként működött, csütörtökről péntekre 4x fejtem, mindig egy kicsit többet, pedig előtte evett is.
A mérlegelés kurva stresszelő valami. Amikor egy óra szoptatás után is 0 a különbség az előtte-utána közt, na, az elkeserítő. Még akkor is, ha 10 grammra kerekít a mérleg. Péntek délelőtt volt az első alkalom, amikor 10 grammal több volt szoptatás után. Hihetetlen győzelemérzés volt. Aztán a következőnél megint 0, sőt, mivel visszasárgult, délután visszarakták a fénybe. Nem tudom, valaha is elfelejtem-e, ahogy egy szál pelenkában és szemmaszkban tök nyugiban fekszik összegömbölyödve az inkubátorban a fény alatt. Mondanám, hogy elhagyatva, de nem ő volt elhagyatott, hanem én.
Este sikerült valahogy a bal bimbómat felsebeznie, de aztán egy-egy csepp anyatejet sikerült minden szoptatás végén megspórolnom mellápolásra, ez nem vált vészessé. Peti aztán vett lanolinos krémet és akkor ezzel is, azzal is ápoltam magam. Mert persze fájt. Vékony, érzékeny bőröm van, nem örült az igénybevételnek. A fejés hatékony, de kellemetlen. A fejőgép szív-nemszív-szív-nemszív, hülye egy hangja van, olyan, mintha egy torzított hang azt mondogatná, hogy "Jáááj-jááááj." Miután már szaporodik a tejem, hirtelen rájövök, hogy azt mondja, "Király, király..."

What does the #fox# fejőgép say? (Hangfájl)

A csecsemősökről el kell mondanom, hogy szupersegítőkészek voltak. Volt, hogy egyik éjjel épp mindhárom kölök üvöltött a kórtermünkben, és erre megjelent az egyik csecsemős, és mindenkinek segített helyesen mellretenni, boldog cuppogásokkal teli csend lett rögtön. Többször körbejártak, segítettek, kijavítottak, hasznosak voltak. Amikor be kellett járnom hozzájuk a gyerekért, meg fejni, akkor is segítettek, biztattak. Nem azt a kényszermosolygós ungyuli-bungyuli stílusú pátyolgatást csinálták, de normálisak voltak és odafigyeltek. (Lásd a korábbi posztban a hogyan sikerült mégis szombaton hazajönnünk c. részt.) Mikor végigbőgtem az estét, akkor is volt pár jó szavuk hozzám, és hát végig anyának hívnak mindenkit, ami nekem nagyon kellemes érzés volt.

Aztán szombaton végre hazajöttünk. Végigüvöltötte az utat, mert épp éhes volt, úgyhogy az első utam a fotelba vezetett, etetni. Aztán elaludtunk mindketten, ott, ülve, és arra riadtam, hogy irgalmatlanul fázom. A gyereket leraktam az ágyába, szerencsére nem ébredt fel, és csattogó fogakkal bújtam be az ágyba, három takaró alá. Annyira fáztam, hogy Petit is odarendeltem magam mellé, hogy melegítsen. És ájult álomba merültem. Azt hiszem ekkor érkezett meg a tejem. Mikor felébredtem, megmértük, nem voltam lázas, 37,4-ig ment fel a hőmérő, aztán kicsit visszaállt a rendes hőmérsékletem. Utána 2-3-4 óránként etettem, attól függően, mennyit volt kedve aludni. Amikor aludt, én is aludtam. Vasárnap este fejtem, 25 ml-t etetés után, szóval már nem aggódtam, hogy éhenhal-e. Meg hát azért aludt is, és ha éhes lenne, akkor nem tenné, nemigaz?
A következő héten 50-60 perceket szoptattam, majd 2-3 órákat aludtunk. Mivel kaptam antibiotikumot, az emésztése időnként elég nyűgössé vált, ennek a mélypontja szombaton volt. Kb. egész nap evett volna, aztán délutántól nem aludt, csak hernyózott-tekergett, sírt, karban sem aludt egy pár percnél tovább. Nekem eltört a mécses, úgyhogy Peti tornáztatta-büfiztette, kettőtől éjfélig gyakorlatilag fent volt és küzdött. 3 pelenkával és egy beüzemelt cumival később elaludt, és lehúzott 6 órát egyben. Mire felébredtünk, én baromira meglepve, nekem folyt a tej a mellemből, ő meg baromi hatékonnyá vált, innen 15-15 perc alatt lerendezte a két mellem, és ez kb. azóta is tart.
A harmadik héten 5-6x fél órákat táplálkozik, éjjel 4-5 órákat alszik, kétszer, egy kajálással. Azért napközben általában alszom vele egyet én is.
A cumi mellett, amit a második hét szenvedős napjának végén adtunk neki először, még egy segédeszközt használok: bimbóvédőt. A kórházban sem javasolták, meg a szoptatóskönyv sem, de igyekszem védeni magam, mert a bőröm érzékenysége nem változott sokat. Kétféle bimbóvédőm is van, egy aventes, amire a kórházban is azt mondta az egyik nővér, hogy jó, meg egy mam márkájú, annak kisebb a bimbóhelye, szóval inkább azt használom. Az közelebb van az én még így is kis mellem formájához. :D A módszerem az, hogy kétszer védővel szoptatok, utána meg simán. 15-20 perc elég neki egy mellre, sőt, ezalatt többnyire a csukott szemű lelkes szopásból csukott szemű cuki alvás lesz. Akkor egy laza kisujjmozdulattal leválasztom, a böfiztetésre felébred, többnyire choppermotorozik a kezével és közben olyan fejet vág, mint egy közepesen benyomott alkoholista, félig csukott szemmel, tátogva. Anya itt többnyire röhögőgörcsöt kap. Majd másik mell. Kb. újabb 15-20 perc és már félig alszik is, ilyenkor még ringatom-böfiztetem kicsit, majd cumi és letétel.
Az átaludt órákból azt remélem, hogy tényleg eszik eleget, majd hétfőn megyünk a védőnőhöz mérlegelésre. Tejem van, az látszik, időnként még sok is. :)

Anya ágya

Kisnudli természetesen anya ágyában alszik el leghamarabb és alszik a keghosszabbakat. Még a cumi sem kell feltétlen. Mára virradóra kb. nyolc(!!) órát aludt egy mocorgós ébredéssel, de kaja nélkül. (Hogyan lepjük meg anyát level 100)
Saját takaró, plusz a mi takarónk, én oldalt fordulva, ő is, felém, gyakorlatilag a hónom alatt. A kiságyában sztrájkol. A nappaliban a kanapén is simán elalszik.
A kérdés, hogy mi nem tetszik/mi hiányzik neki a saját ágyából:
- nincs elég meleg (pedig úgy szoktam, hogy bebugyolálom a takarójába percekkel azelőtt, hogy leteszem)
- nem elég puha (a matracunk rugós, a kanapé puha)
- nincs eléggé anyaszag (ez esetben az aznapi pólómat is mellékeljem?)
Kísérletezni kell, mielőtt végleg ideszokik... (És nem bedőlni, bármilyen hihetetlenül cuki is.)

Ábra.

5 nap a szülészeten

Továbbra is TMI, felnőtt tartalom és egyebek.

Hétfőn este 11-kor vittek le a szülészetre, tolókocsiban. Az éjszakás nővér helyből azzal indított, hogy diétázom-e, mondtam, hogy hát igen, de azt mondták a diabetológián, hogy enyhíteni lehet már a diétán. Ő azt mondta, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Én ráhagytam, bántam is én akkor ott. Bevittek a szobába, a nővér kérdezte, pisiltem-e már. Mondtam, hogy hogyne, többször is, míg vajúdtam. Ááá, nem, azóta. Dehogy is. Feküdtem, örültem, hogy élek, a babámat bámultam, pisilni? Hát azt nem. Hát, eddig eltelt két óra, még van négy órám a katéterig. Megpróbálom? Hogyne. Nos, frissen varrt gátsebbel az a 6 lépés a klotyóig, meg a leülés, meg az ülés, mint olyan, hát az nem egy leányálom. Húzódik, kurvára fáj. És ami akkor derült ki, hogy bár úgy érzem, mintha esetleg tudnék pisilni, hát nem. A nővér fél perc szenvedés után mondta, hogy hagyjuk, feküdjek le, ott egy palack víz, essek neki, mert tuti nem ittam eleget. Igaza volt, simán benyomtam a másfél litert. Aztán eltelt 20 perc, és nem azt éreztem, hogy pisilni kell, hanem hogy még jobban feszülnek a varratok. Fél perc alatt felszenvedtem magam az ágyból és okosan megpróbáltam, hogy akkor ez most a pisilni kell inger-e, az volt. Katéter megúszva. Meg még úgy kétszer eljátszottam ugyanezt a következő két órában. Nem is voltam különösebben álmos, az adrenalin gondolom még rendesen dolgozott bennem. Közben meghozták a gyereket is, kórházi ruhában, mert azt nem vittünk magunkkal. :D
Aztán azért elaludtam, Rita is aludt, totál ki volt ütve ő is, szegénykém.
Néha nyöszörgött, próbáltam mellre tenni, de egyébként aludtunk reggelig. Reggel lázmérés, etetés, alvás. A kedd el is ment gyorsan.
Az első meglepetés akkor ért, mikor hozták a reggelit. 3 db fehér zsemle, vaj, felvágott. Mondtam, hogy de én diétázom, a fehér zsömlét én nem ehetem meg. Csak pislogtak. Mondtam, hogy mindegy, hoztam olyan kenyeret, ami diétás. Az ebéden már kb. meg sem lepődtem. Rizs, rántott hús. Krumplipüré. Lekváros piskóta. A főtt ételekből konkrétan nem ettem semmit. Ez valszeg a kímélő menü, csak kurvára nem a 150 grammos szénhidrát diéta. Ami azért egy kórházban elég meglepő. Mi lenne, ha tényleg számítana, meg ha nem rendeltem volna már arra a hétre úgyis kaját, amit valaki minden nap be tud nekem hozni?

Látogatási tilalom van, szóval csak az üvegfalon keresztül láthatja Peti a bébit. Én nem nagyon bírom talpon még, szóval elég rövid a látogatás. Chatelünk meg fotókat küldözgetek emailben.
Délután kérdezik, hogy és széklet volt már? Addig nem lehet hazamenni, csak hogy tudjuk. Hát, fasza. Nem elég a pisilés, még ez is. Varratokkal, fájva, remek. Összenéztünk a másik simán szült csajjal, látszik, hogy ő is nagyon lelkes. A rettegés simán olvasható az arcunkról, így a nővér felajánlja, hogy ad glicerines kúpot, az segít, nem csinál hasmenést, csak fellazítja a székletet. Öngyilkos bátorsággal elfogadom, és tényleg segít. Mondjuk ettől még éppen eléggé szar érzés, de legalább ez is pipa, ez sem áll a hazamenetel útjában.

Szerdán szintén szépen telnek az órák, szoptatok, alszom, röhögünk magunkon. Félmeztelenül vagyok a szobában, nem esik jól a mellemen semmilyen anyag súrlódása. Délután berendelnek a csecsemősökhöz filmet nézni, tök vicces, mert az a norvég film, amit Ina May Gaskin emleget az Útmutató szoptatáshoz c. könyvben, amit nem is olyan rég olvastam. Mondjuk az, hogy egy sima széken kell ülni, még ha párnás is, az nem vicces. Pedig velem van a kerek, középen lyukas, fehér hungarocell golyókkal töltött ülőpárnám is. A film után a gyerekorvos magyaráz még, megnézi, hogy sárga-e valamelyik gyerek. Az enyém szerintem az, de szerinte nem.
Este hoztak egy nőt, negyvenpár éves lehet, sugárzik a boldogságtól. Idősebb férfi kíséri az ajtóig. Első gyerek, gátvédelem, büszke nagyon, szofisztikált, talán külföldi. Egyágyas alapítványi szobába kerül. Hamar kiderül, gőze nincs a csecsemőkről, egyáltalán. Másnapra már közepesen megviselt, nem tesz jót neki, hogy egyedül van. A csecsemősök brutál türelemmel magyaráznak, segítenek, elképesztőek. Nem mindenkinek való az egyágyas kórterem. Talán jobb lett volna, ha látja, hogy másik két kismama mit csinál, hogy csinál, ha van kihez szólnia. Pedig tényleg nagyon jól néznek ki az egyágyasok, saját fürdő, kinyitható kanapé apának (csak hát a látogatási tilalom...), csend, nyugi.
A normál szobák háromágyasak, fürdőszobával. A szobák kicsik, mert a fürdőszobákat utólag rakták be. Kb. 1 méter x 2,2 méter széles konténer, műanyag falakkal, úgy 20 centivel a padlószint felett. Egy klotyó, egy mosdó és egy kis mélyedés a zuhanytálca.

Csütörtökön délután bent tartották, kicsi a súlya és sárga. A sarkát megszúrták, együtt bőgtünk. Aztán továbbra is bőgve fejek, őt egy pelusban meg egy szemvédő maszkban a szoliba rakják. A melegben és sötétben elvan, mint a befőtt. De ez nem sokat segít nekem, kicsi vagyok, egyedül vagyok és tehetetlen. Háromóránként megkapom etetni, mivel nem tudok ülni, az ágyban félig fekve etetek, utána visszaviszem, fejés. Kétszer tíz percig. Nem túl kellemes érzés. A csecsemős részleg nagyon kicsi, a zárt ajtójukon belüli pici folyosón van pár kanapé meg fotel, de napközben ott nem lehet szoptatni, csak éjjel. Napközben egy szűk helységben lehet a fejőgép és a többi fejő nő mellett szoptatni, sima párnás konyhaszéken. Friss sebekkel isteni. Mondtam is, hogy a gyerekkel együtt nekem az nem megy, a kétszer tíz perc fejést is épp elég végigülni ott, ezért mentem inkább vissza az ágyamba, az legalább lifteztethető-dönthető.
Így sem elég egyébként, hogy etetem. Állati frusztráló, hogy kaja előtt-után mérlegelik, és "nulla", amit szopik. Kap pótlást, anyatejet, így nem fogy tovább, és a sárgaságnak is jót tesz. Nekem meg majd csak megindul a tejem, legalábbis őszintén remélem.
Peti jött látogatni, de pont előtte tartották bent Ritát, szóval aznap nem is látta. Próbál vigasztalni, de a hormonokkal szemben elég nehéz dolga van.

Pénteken hajnalban kaptam vissza, ezzel buktuk is a pénteki hazamenetelt. Nem vagyok boldog ettől. Viszont igaza van a szobatársamnak, hogy jobb, hogy ott és akkor kiderült minden, mert ha hazamegyünk és utána akad probléma, akkor a gyereket le kell adni a kórházban és én nem lehetek ott vele. Szegény szobatársam gyereke valami fertőzést kapott, így antibiotikumos kúrára fogták, plusz 5 nap. Kapott egy branült a fejébe. (Horror!) A csaj másfél napot vajúdott a négykilós lányával, ő sem örömmel ült vagy mozgott, míg ott voltam.
A másik ágyon egy vasárnap éjszakai császáros kismama volt, ő már egész pöpecül járkált, de a hasizmai nem annyira funkcionáltak. Ő pénteken hazament, és este hoztak egy másik császárost. Egy "műtős vagyok, nem férfi" hozta be "ne zavartassuk magunkat", meg jött a nővér. Kapott még valami fájdalomcsillapítót, majd kb. egy óra múlva kihozták a babáját. Fejet emelgetni tilos, szóval semmit nem tud egyedül. Éjfél körül jött vissza a nővér, hogy na, akkor felkelünk. Folyamatosan beszélt hozzá, meg lassan csinálták, de ez bizony emberkínzás. Tudom, hogy muszáj felkelni, de nagyon szar volt még nézni is.

Péntek reggel kérdi a vizitelő fiatal doki, hogy hogy vagyok, mondtam, ülni nem jó. Megpaskolta a térdem, azt mondta, még még négy hétig így lesz. Kicsit sikoltva kérdeztem, hogy négy hétig? Neeeem, egy hétig. Pénteken többször ránk néz az egyik csecsemős nővér, ötvenes, platinaszőke, ezer gyűrűvel, dizőzhanggal. Nem ő a legkedvesebb nő a világon, de nagyon hatékony. Elrendez, megmutat, haladunk. Egyszer 10 g, egyszer 20 g, amit eszik. Viszont délutánra visszasárgul, szerencsére a dizőzhangú csecsemős nem várta meg az este nyolcat a teszttel, hanem délután háromkor megcsinálta, így a következő 12 órás napozás hajnali háromkor ér véget, nem reggel nyolckor. Reggel nyolckor megint teszt, ami még a hazabocsátási döntés előtt van, kellően alacsony a bilirubin szint, szóval mehetünk. Gyors telefon, pakolás, majd várakozás a zárójelentésekre. A gyerek üvölt, éhes. Megkérdem a csecsemősöket, hogy a lefejt tejem nem adjuk-e oda neki, azt mondják, hogy szoptassam meg, és ha még éhes, akkor megkapja. Megszoptattam, elaludt, de mire megkaptuk a zárókat, és kihívtuk a taxit, megint eltelt 2,5 óra, és üvölt... A váróteremben mell elő, megnyugtat, de nyilván nem tudok még egy órát ott ülni, szóval a taxiút üvöltéssel telik. Hazaérünk. Iszonyú jó érzés, Peti szépen rendet rakott, elrendezte a dolgokat. Beülök a fotelembe, szoptatás. Felmerül bennem, hogy szombat van, nem kaptunk tápszerre receptet, mi lesz, ha nem tudom jóllakatni szegénykémet?

Postpartum testem

Megszületett. Azt is megírom majd.

FIGYELEM! Innen valszeg túl sok infó, felnőtt tartalom, nsfw, stb. Aki nem bírja, ne olvassa!

8 napja szültem (mikor elkezdtem ezt írni). Már itthon vagyok. Naponta kétszer állok a kádban, és nézem a tükörben a testem, mert pont ott van egy, ami kényelmesen megmutat, és eddig is rendszeresen néztem. ahogy fogyok-növök. (Nem vagyunk nagy felületű tükrökkel ellátva, ez van.) Eddig minden nap megállapítottam, hogy Baszki, mekkora hasam van! Most azt nézem, hogy hol a hasam. :D Plusz a diéta miatt le is vagyok fogyva, határozottan vékonyabb vagyok, mint voltam. A hasam persze nem feszes, de az elmúlt napokban sokat rendeződött. A melleim nőttek (helló, B-kosár!), bár én nyilván nem az a típus vagyok, akinek a csecsemős nővért azt mondta, hogy reggelre szilikonmellei lesznek, meglátja!
Megint tudok összegömbölyödve aludni, erre tegnap döbbentem rá. Lábfelhúzás rulez!
A gátseb az elején nagyon fájt, aztán főleg húzódtak a varratok, ülni kb. semennyire nem tudtam, még a kis kerek, lyukas közepű párnámmal sem, pedig az azért segít. Fotelban félig fekve tudok létezni, ez szoptatáshoz is jó. (A szoptatásról is írok majd külön.) Felszívódó varrataim vannak, mára egy része végre elengedte magát, így sokkal könnyebben mozgok. Mindenesetre még egy darabig a fotelban eszem, a normális székek az ellenségeim.
Őszintén szólva nem láttam, nem akartam megnézni, hogy néz ki egy friss gátseb. Varratok, ödéma, lilaság, kösz nem. Már itthon voltam, mikor vettem egy nagy levegőt, és megtekintettem a helyzetet. Azt hiszem jól volt ez így. Mármint persze mosakodtam, meg kentem gátsebgyógyító olajjal a varratokat, de vakon. (Panarom márkájú, nem annyira hiszek az ilyenekben, de ezt kaptam egy másik nemrég szült anyukától és nagyon bejött és totál nem érdekel, hogy ez most placebohatás-e vagy sem, a lényeg, hogy jobb.)
A 10. napon vissza kellett mennem a dokimhoz, gyógyszerért. Megvizsgált. A varrataim a helyén voltak még többnyire, szóval enyhén rettegve mentem, mert a vizsgálat valahogy várható volt. Nem volt vészes, mondjuk jó sem. Viszont nem bánom, mert a kórházban nem nézték meg, mielőtt hazajöttem. Jó az volt, amit mondott: a méhem kb. akkora, mint volt szülés előtt, a méhszájam kb. zárva, a vérzés kb. elmúlt, az ödéma is, a varratok egy része meg már kiesett, bár én ezt nem feltétlen érzem. :D
A hőháztartásom a szülés óta picit össze van zavarodva, ha alszom, ömlik rólam a víz, egyébként meg ugyanazon a hőmérsékleten képes vagyok fázni, ellenni és megsülni is.
És még mindig a testem körül forog a világ: szoptatás, diéta, regeneráció, alvás.