Anya vagy!

Megkésett anyáknapi poszt.

6-7 éve lehetett, épp az unokahúgaimra vigyáztam, mikor a nagyobb kijelentette, hogy "te anya vagy"! Először köpni nyelni nem tudtam, de aztán elmagyaráztam, hogy nem vagyok az, hiába gondoskodom néha róluk egy pár órát én, én nem vagyok még anya, még nem volt a pocakomban baba. Majd egyszer. (Kicsit később ugyanez a kiskorú doktornéni meghallgatta a hasam, és közölte, hogy a baba jól van.)

Tegnap ezek motoszkáltak a fejemben. Mostanság - a kórház óta, ahol folyton anyának is hívtak - nap mint nap szembesítenek ezzel: anya vagyok. Igen, anya vagyok. Hihetetlen még mindig, és nagyon jó érzés. Életem első anyáknapja. Kicsit frontos, elég hisztis, pöttyet pánikolós (nem akart szopni az istenadta), de ez mind benne van. <3 kislányom.

Kéthónapos orvosi vizit.

Csütörtökön voltunk a kéthónapos oltáson. Rita szegény vigyorgott mindenkire, még amikor megszúrták, akkor is, pár másodperccel később kezdett el szívszaggatóan üvölteni és üvöltött addig, míg magamra nem kötöttem. A doki olyanokat mondott nekem, hogy ihaj. A súlya még mindig kicsi (3500 g), az, hogy mozgékony, csak azt jelenti, hogy feszült, mert keveset eszik. Azt persze döbbenetemben nem mondtam, hogy a mozgékonyság közben vigyorog és gőgicsél, szóval nem épp feszült. Szerencsére az is bennem maradt, hogy a kurva anyád, az. A védőnő korábban azt mondta, oké, hogy 5-6x egy órát szoptatok, most leszúrtak, hogy az túl hosszú, és túl kevés az alkalom. Jól kiakasztottak, valahogy mindig azt érzem, hogy azt sugározzák, hogy inkompetens vagyok. Miután kibőgtem magam, Peti rádumált, hogy hívjak egy szoptatási tanácsadót. Eleve gondolkoztam rajta, hogy kéne, és hétfőn jött is. Hozott egy WHO-s súlygörbét, arra rajzoltuk be az adatokat, ez jó ötlet volt. Szerinte a technikám oké, mutatott egy-két dolgot azért (a bimbóvédő helyes felrakását, kis rásegítést, hogy könnyebben egyen, próbáltunk volna más pózokat, de Rita nem akarta). Szerinte van elég tejem, de fejjek szaporítót minden szoptatás után, hogy hátha ha van némi túlkínálat, akkor nem fárad el annyira az evésben. (Béreltem egy ipari kórházi gépet, az sokkal kevésbé megterhelő, mint amit kölcsön kaptam.)
Jelzem, szerintem továbbra is van, hogy egyszerűen nem éhes, és ezért cseszik enni, csak nyammog, már ha egyáltalán hajlandó nem üvölteni és úgy csinálni, mintha. Továbbá egyszer kelek éjjel, hogy vagy fejjek vagy etessek, ahogy sikerül. 5 óra a max, ami eltelhet a kettő közt. Aztán ne altassam hason, mert így túl mélyen alszik, és nem ébred fel arra, hogy éhes. Háton viszont úgy 10 percet alszik, ha előtte kézben elaltattam… Szóval hason altatok, és zajongok, ha fel kell kelnie. :D Valamint próbáljam meg leszoktatni a cumiról, de szerintem ez sem eszik olyan forrón. Mmint amikor nem muszáj, nem adok neki, de nem hiszem, hogy kész vagyok a folytonos üvöltésre, ha egyszerűen megvonnám. Azt meg úgyis látom, hogy mikor marad éhes. Ja, és persze csakúgy mellre tenni sem tudom, mert csak védővel eszik újabban. (Erre még a tanácsadó sem tudott mit mondani.)
És keresnem kéne egy Dévényest, aki rá is ér fogadni mostanában.
Bonyolult az élet. /legyint

A BKV-bérletem históriája

Mindig is volt bérletem, de február közepén lejárt az utolsó teljes áru, és gondoltam, majd akkor veszek legközelebb, amikor a kisgyerekes bérletet ki tudom váltani. A szülés után nyilván nem volt sürgős, de néha azért jól jött volna. Azt mondták, hogy a gyes/gyed/csed (régen tgyás) igénylésekor kell kérni egy igazolást, és azzal lehet kiváltani. Apukám ment intézni, ő kért igazolást is, azt mondták, majd postán küldik. Remek. Újabb x hét. Aztán múlt hét közepén jött a határozat a családi pótlékról, és apukám bebaktatott az Akácfa utcába, megkérdezte, jó az is. Ezért elhozta nekem, én meg múlt hét csütörtökön megpróbáltam kiváltani a bérletigazolványt. Persze fotó nem volt nálam, csak a határozat, a személyi és a lakcímkártya (csak budapesti címmel lehet ugyanis kisgyerekes BP-bérletet venni, ha pl. a környéken laksz, akkor így jártál). Mondtam a csajnak a Móriczon, hogy oké, akkor majd nyomtatok egy fotót otthon, és visszajövök. A csaj a lelkemre kötötte, hogy egyszínű hátterű legyen, pl. ne legyen rajta fa. Ooooké. Mert akkor aztán nem vagyok felismerhető, nem? Hazajöttem, nyomtattam, majd tegnap a dokim felé tartva bekocogtam a Móriczra, gyerekestől. Nézegette a csaj, majd közölte, hogy az igazolás nem jó, családi pótlékra nem jár. Eléggé elpattant az agyam. Két hónapos a gyerek, és még mindig nem kapok bérletet. Ott a gyerek, egy igazolás egy kifizetőhelyről (erre emlékeztem, bár a kulcsmomentumot, hogy az Akácfa utcában mondták, hogy ez elég, nem mondtam), van lakcímem, fotóm, kapják már be. Mondtam azt is, hogy ha csütörtökön van nálam fotó, ugyanitt kaptam volna igazolványt. Hogy akkor megbüntetnek. Kit? Engem? Mert mindig vinnem kell magammal a határozatot is a bérletigazolvány mellé? Nem. Őket büntetik meg, ha úgy állítják ki a bérletigazolványt, hogy nem vagyok rá jogosult. (NEM VAGYOK RÁ JOGOSULT??)
Vettem jegyet végül, elmentem a dokihoz, majd gondoltam egyet, és ha már úgyis ott voltam a környéken, bementem a Keletiben az ügyfélközpontba. Ahol kb. 5 perc alatt kiállították nekem az igazolványt ugyanazon papírok alapján. Az egyetlen problémája az volt az ügyintézőnek, hogy le kellett vágni a képem szélét, mert ott volt valami a háttérben. Ja, és persze az igazolvány hat hónapig érvényes. A GYES viszont alapesetben 3 évre jár, szóval ennek is mi értelme van a mi szivatásunkon kívül?

Mozgáskövetés

Már húsvét után feltűnt, hogy a másfél méterre integető Zsófit nagyon figyelte. Aztán kaptunk kölcsön egy járókára szerelhető zenélő-forgó izét, aminek többször is vigyorgott-nevetgélt. A kedvence a fekete-fehér zebra volt, meg a barna majom.
Gizus a fotelem mögé állt, és amikor a vállamon pihent a gyerek, akkor jobbra-balra bújócskázott vele a fejem mögött, és akkor is követte végig.
Most Peti egy zsinóron lógó elefánttal próbálta hipnotizálni, a gyerek követte is a mozgást, de aztán kiderült, hogy a kezét nézte, nem az elefántot. Szóval elég a szórakoztatásához, ha a kezét mozgatja az ember 20 centire a szeme előtt. (A hülye szülők szórakoz(tat)nak c. leckesorozatunkat olvashatták.)

Déjà vu

Azért az előbb elkapott a déjà vu érzése, mikor leültem vacsizni az előre kötött gyerekkel. Pont ennyire nem fértem oda az asztalhoz a 9. hónapban. :))

A gyermekágy vége

(Fizikai összegzés.)

A cukor elmúlt! \o/

A diéta végeztével egy pár kiló visszajött rám, van egy olyan tippem, hogy a kezdősúlyomhoz fogok visszatérni.

A csípőm valszeg kicsit szélesebb lett, pontos adatokat nem tudok, mert nincs "előtte" méret, de a régi nadrágjaim most nem jók rám. Az első pár héten jó voltak, de akkor még kevesebb kiló voltam, most meg még mindig nem vagyok talán annyi, mint voltam, de mégis szorítanak. Szóval most kénytelen vagyok szoknyában járni, mert a kismamanadrágjaim meg túl nagyok. Éljen.

A hasam nem lett csíkos, de a hasizmaim nagyon gyengék, attól függ, mekkora a hasam, hogy mennyit eszem, de sokkal durvábban, mint a terhesség előtt. A köldököm visszakaptam.

A további izomzatom: a hátam és derekam most kezd fájogatni, nincs mese, tornáznom kell, a mozgásszegény időszak és a kölök emelgetése nem tesz jót.

A melleim - úgy tűnik - hozzászoktak a szoptatáshoz. Már nem fáj a bőröm, mondjuk kenem sűrűn lanolinnal meg tejjel, meg mostanában bimbóvédővel szoptatok csak. Összességében (eddig) sikerült megóvni magam a komoly sérülésektől (lanolin és tej) és a mellgyulladástól (fejés).

Az egészen elképesztő mértékű izzadás kb. két hétig tartott és elmúlt. (Ezt valahogy nem mondta senki korábban, hogy egy csomó víz távozik a szervezetből szülés után, így is. A dolgok, amit senki nem mondott listáján ez az első helyezett.)

Az allergiás rohamokra inkább nem is akarok emlékezni.

Örömhír, hogy elérem a lábujjaimat, és végre magamnak vágom a körmöm. Valamint tudok összegömbölyödve aludni.

További örömhír, hogy a ciklusom még nem állt vissza, ez nagyon profán dolog, de az egyik, amit legjobban élveztem a terhességben az az, hogy nem kell menstruálni. :D

Sokkal kevésbé örömhír, hogy bár marha gyorsan regenerálódtam méhösszehúzódásilag és vérzésileg, meg varratkiesésileg, a gátsebem nem forrt össze rendesen. De ennek a sztorinak még messze nincs vége és nem is tudom, hogy mennyit akarok erről mesélni, ezt majd még megálmodom.

Az első hat héten példás magaviseletű voltam, sokat pihentem, üldögéltem, nem kezdtem el idejekorán tornázni, csak sétáltam, azt is csak fokozatosan. És a háztartást is főleg szegény Peti vitte. Mert az tény, hogy minél többet pihen az ember lánya a gyermekágy alatt, annál jobb lesz utána.

(Lelki összegzés)
Azt hiszem, elég jól vagyok lelkileg. Az itthonlét nem mindig annyira könnyű, bár remekül elfoglalom magam a gyerekkel meg olvasással.
Oké, talán egy kicsit érzékenyebb vagyok mint voltam és kevésbé veszem a poénokat.
Igyekszem társaságot szervezni magamnak és minden nap kimozdulni, de erről írok még külön posztot.

Szoptatás, tápszer, küzdés.

Most ár meg tudom rendesen fogalmazni, miért akadtam ki, mikor azt mondta a védőnő, hogy tápszerezzek. Mert ha tényleg csak 20-30 grammokat evett a lány és ki kell pótolni tápszerrel, akkor alkalmanként 60-70 g-t kellett volna adni neki, és az arányok nem jók.
4,5 hetesen kezdtem el méregetni, meg fejni minden áldott szoptatás után. A fejések egyike szaporítófejés volt (7-7-5-5-3-3-1-1 perc). Háromóránként (jó, napi hatszor) etetni, először szoptatni, majd az előző körben lefejt tejet megetetni vele. Ettől többnyire jóllakottnak tűnt. Egy hét alatt eljutottunk oda, hogy napi 220 g helyett mondjuk 300 g-t evett. Ekkor (húsvét előtti csütörtökön) mentem a gyerekorvoshoz, ő írt fel tápszert, a védőnő is ott volt, ő is ajánlott még valami tejszaporítót. A doki szerint azért nem volt jó az igény szerinti szoptatás az esetünkben, mert a diétám alatt "a gyerek hozzászokott az éhezéshez". Szóval most addig nem szabad rábízni az evés gyakoriságát és mennyiségét, míg ki nem tágul a gyomra egy kicsit és meg nem szokja, hogy van mit enni.
Ugyanezen a napon kezdtem el Urtica Urens (csalán) homeopátiás bogyókat szedni, meg csalánteát inni, meg igyekezni, hogy a napi 3,5-4 liter folyadék meglegyen. Nagypénteken reggel már 90 g-t szopott. Hétvégén nem voltunk itthon, mérleg nélkül mentünk, találomra tápláltam hozzá. Ekkortájt kezdte el azt, hogy nem hajlandó csak bimbóvédővel szopni, pár perc után egyszerűen kiköpi a mellem és csak küzd vele, nem képes/hajlandó rácuppanni. Az okát csak tippelni tudom, de jelpill nem érdekel, nekem jó így is.
Húsvét utáni héten már majdnem mindig lusta voltam fejni, és a napi 6 étkezés is csak egy hiú ábránd volt. Egyrészt mászkáltunk is, másrészt napi 2-3x úgy aludt el, hogy 10-15 percen belül ébresztenem kellett volna etetni, ebből meg jó nem sül ki, mert ha sikerül is felébreszteni, akkor a mellemen alszik tovább.
Éjfél körültől hét körülig alszunk többnyire továbbra is. Ez mindkettőnknek kell. Reggel többnyire megvan a szükséges 80 g környéke, meg a második kelésnél is (10-11 körül). A hét elején kicsit többet kellett hozzátáplálnom a 3-5. alkalommal, mint most hétvégén. De úgy nézem, hogy most az a tendencia, hogy 5x etetéssel és este némi pótlással jók vagyunk.
Nem tudom, hogy mi működik: a többszöri etetés, a sok ivás, a fejés, a szaporítás,a Laktoherb, a csalántea vagy a csalánbogyó, de akár több is lehet placebó. De ez mindegy is. Ezen a héten még szaporítok párszor, és aztán remélem beállunk erre a kajamennyiségre, a gyerek, én és a melleim is.
Húsvét hétfőn 3150 g volt, vasárnap 3280 g. Én roppant elégedett vagyok. (Csak maradjon is így.)

A cukor vége

Ééééés vége! Hálistennek.

Szóval az úgy volt (erről már írtam egy korábbi posztban), hogy a kórházban kb. le lettem szúrva, hogy de szülés után is diétázni kell ám, aztán csupa olyan kaját kaptam, amit nem is ehettem volna... Szóval továbbra is rendeltem/ettem a BéresAlexandra féle CH-számolós kaját, meg ettem gyümölcsöt, mert egyszerűen azt kívántam, de nagyon. Meg a gullón csokis kekszet, szintén hozzáadott cukor nélküli, diétás.
Itthon az elején főleg diétás kajákat ettem, csak többet, meg nem számolgattam. Szép lassan ettem fehérlisztes és fehrécukros dolgokat is, de egyszerre mindig keveset. Néha méregettem, de nem vittem túlzásba, azt mondták, hogy másfél órával kajálás után nem mehet 8 fölé. Főleg azért nem mértem egyébként, mert ritkán voltam ébren egy-egy rendes étkezés után másfél órával... :D
Az ötödik héten voltam a diabetológián, terhelésesen. Itthon kellett meginni a 75 g cukrot (továbbra is blőőőe), nem esett valami jól, még ablakot is kellett rám nyitni, hogy ne hányjam ki... Szerencsére bennem maradt, de szoptattam is, és rohadt éhes voltam. Apukámmal találkoztam a Keletinél, ő jött tologatni a babakocsit, míg bemegyek. Háromnegyed 9-kor értünk oda, pont akkor nézett ki a diabetológiás nővér, aki eddig is gondozott, integettem neki, hogy itt a kölök, nézze meg, egyből levágta, hogy terhelésesre jöttem, behívott, levette a vért, majd kikunyeráltam, hogy ráállhassak a jobb mérlegükre is. 80 kg, azaz kettővel kevesebb, mint amit meztelenül a terhességem előtt mértünk... És az a szép, hogy eddigre már tuti hogy híztam 2-4 kilót... Most nyilván felszedek párat, 4 hónap féléhezés után. De nem érdekel, vagy legalábbis ezt állítom. :)

Újdonságok.

Hason fekve emelgeti a fejét, méghozzá függőlegesig. Ha nagyon megfeszíti magát, meg is fordul. Ha kellően elege van, még a lábát is felhúzza maga mellé-alá és kúszó mozdulatokat végez. Karban tartva egy csomószor "áll".

Egyre figyelmesebb, fókuszál, a hangokra, szólongatásra többször felfigyel, odafordul. Másfél méterre tuti lát már,

Aludni csak hason. Többnyire az ágyában, szerencsére. Ma a babakocsiban is hasra kellett rakni, háton csak nyünnyögött, majd bömbölt.

Gügyög. Cuki. Ásít és sóhajt. Megacuki. Vigyorog, főleg hassimogatással egyidőben és ha mi is vigyorgunk rá. Már nevetéskezdeményei is vannak, alig várom, hogy kacagjon is.

Ma beüzemeltük a járókát, és kaptunk kölcsön egy zenélő-forgó-lógó izét, amire elsőre kedvesen rávigyorgott.

Próbáltunk nadrágot és hosszúujjút adni a body fölé, a nadrágot kifordítva tornázta le magáról... Ennyit a nagylányos ruhákról.

Fog, markol, karmol. A szoptatós melltartó háromszöges pántjába előszeretettel kapaszkodik kajálás közben. A héten egyszer a mérlegelés közben dühödten üvöltött, és belemarkolt a nyakláncomba az egyik kezével, a babahajaimba a másikkal, alig tudtam kiszabadítani magam. Azt hittem, a hajamat le is kell vágni, annyira kapaszkodott.

A nappaliban a legjobban a könyvespolcot szereti bámulni. Fekete háttéren színes, jó a kontraszt, tudom én. De könyvespolc. Ennyi.

Küldetés: megebédelni

Alap: 20 XP
A tervezetthez képest fél órán belül megebédelni +10 XP
Jobb kézzel villázva balkezesként +5 XP
Anélkül, hogy leennéd a gyereket +5 XP

Ilyet se hallanak sokat a lányok

Mármint, hogy egyél, mert híznod kell. Mondjuk nekem is mondták karácsony előtt a diéta miatt. Egyébként erről meg is vagyok győződve, hogy azért nem reklamált több kajáért, és azért alakult ki így a napirendünk és a kajálási szokásai, mert a diéta alatt sem kapott túl sokat enni. Születésekor is ilyen kis vékony volt. Izmos, mint állat, de vékony. Most is úgy tudja feszíteni magát, a fejét már a kezdetektől megtartja, a fürdés közben a lábával is meg akarja tartani magát, ahogy lóg a vízbe.
Na, de a kajálásról. Egy-két bőgés és egy alvás után úgy döntöttem pénteken, hogy méregetek pár napig, ha már Peti hozott mérleget, meg 3 óránként etetek napközben, meg fejek szoptatás után, és azt még a köv. szoptatás után megpróbálom megetetni vele, meg csinálok napi egy szaporítást. De nem vagyok hajlandó tápszerrel pótolni és éjjel felkelteni.
Azóta lassú növekedés van. Reggel az első kajálás 60-70 g szokott lenni csak mellből, az utána következő alkalmakkor 20-30 g-t eszik magától, és kb. ugyanennyi lefejt tejet kap etető-itató pohárból (ilyet használtak a kórházban is a hozzátápláláshoz). Ábra és link a honlapjukra.

Ábra és link a honlapjukra.

Úgy kell vele etetni, hogy a gyerek a nyelvét ugyanúgy hozzáilleszti alul, mint a mellhez, és a folyadékot az edény fel-le mozgatásával be kell hintáztatni és így kortyonként megy a szájába és nyeli le.

Pénteken 220 g, szombaton 270 g, szombaton 290 g, hétfőn 300 g, kedden már megint 250 g.

Mondjuk a mérleg 3 mérésből sokszor 3 különböző értéket mutat, szóval alig várom, hogy ne kelljen egyfolytában azt lesnem... A súlya egyébként eddig 10 g-vel több, mint pénteken volt, de ez még benne van a hibahatárban. Szóval egyelőre nem tudom, hogy elég lesz-e valaha a tejem/az étvágya, vagy nem. De rohadtul frusztrál, még akkor is, ha akkor sincs semmi, ha végül csak a tápszernél kötünk ki.

(Plusz egy borzasztó, hogy este 11 van, összebújunk, a hasamra-mellkasomra rakom, takaró ránk, meghitt gügyörészés, félig bealszik, majd rájön, hogy hopp, itt egy mell, nekiáll enni, majd akkor már a másik mellre is ráteszem, és akkor a félálombeli jóérzéses kellemes élmény után fel kell kelni, és méricskélni a végén... Ha már az elején nem mértem, a fürdés előtti meztelen súlyához tudom nézni, és ahhoz képest NULLA, amit szopott, pedig hát szopott, láttam-hallottam, ahogy nyelt, nem is keveset! És akkor ennyit a jóérzésről, már el is szállt. És még az előbb bukott is egy jó fél decit, volt mit! Grrrrrrrrrrrrr.)

:)

Máma fixírozott a gyerek, majd kitartó mosolygásomra mosollyal válaszolt. Egy órával később az apjára is rávigyorgott.
Persze ehhez kellett, hogy kerek volt a világ, kellemes meleg, kézben ééés teli has.

Hogyan stresszeljünk halálba egy kismamát

Éppen kezdtem örülni neki, hogy úgy egy hete az a napirendünk, hogy éjfél felé elalszik, reggel hétkor kel, akkor eszik, majd újabb szunya 10-11-ig, kaja, sétálni megyünk, kb. egytől négyig alvás,  kaja, majd még egy kaja valamikor, fürdés, rövidebb szunyák, majd 11 körül kaja és utána alvás reggelig. (Szóval napi ötször eszik, fél-fél órákat.)

Ma voltunk csípőszűrésen. Negatív. De a doki szerint kicsi a gyerek, "a mai gyerekek nem így néznek ki". Igaz ami igaz, Rita girnyó. Rohadt erős, tartja a fejét, ki is emeli, ha olyanja van, erőseket rúg. Figyelmes, néz már. Keressem fel a gyerekorvosom.
Délután mentünk a védőnőhöz. Az ottani mérleg szerint 3060g, ami még mindig nem a születési súlya, szóval kevés. Hiába fejlődik értelmileg és izomzatilag, nem elég kövér. Szóval szerezzünk mérleget, egy hétig mérjük kaja előtt, kaja után. Napközben háromóránként keltsem fel ("a kettő még jobb lenne"), és etessem, ha kéri ha nem. Szoptatás után még fejjek, azt adjam még neki szopás után, vagy tápszert. Az éjszaka átalvás sem annyira jó, kéne etetni hajnali három felé, de ha nem megy, háááát jó. A védőnő egy hét múlva jön, megnézni, hogy hízik, meg a súlynaplót.
Ha az egész családban ilyen kicsik és vékonyak voltak a csecsemők, akkor is előbb meg kell próbálni a három óránkénti etetéssel felhízlalni, ha nem megy, akkor gasztroenterológus, és ha nincs semmi felszívódási probléma, akkor elfogadják, hogy családi örökség. (Kérdezném, hogy hol van itt az "igényszerint", meg az "egyéni különbségek"??)
Szóval úgy az 1-10-es skálán úgy 40 körül vagyok frusztrált jelpill.

Minden nő egy szuperhős, főleg aki szült is

Huh, ennek a posztnak nagyon nehéz nekiállni. Szüléstörténet, aki nem bírja, ne olvassa. Leírni sem annyira könnyű. De le kell írni, mert a hormonok azt akarják, hogy elfelejtsem, de nem akarom elfelejteni, mert ebből táplálkozni kell, az összes szenvedésből, meg az eufóriából, mert ez tényleg kemény volt, de képes voltam rá, kibírtam, és most már anya vagyok. Egy szuperhős.

Még ma is fura, hogy szültem. Hogy túl vagyok rajta, hogy túléltem, hogy van egy lányom. Hogy mennyire fájt? Vedd a legnagyobb általad ismert fájdalmat, és emeld úgy a harmadikra. Csupa szalonképtelen szó jut eszembe, nem írom le.

Vasárnap, február 22-e küzdős nap volt. Szombaton még sétáltunk, de vasárnap fura volt a hasam, éreztem, hogy kényelmetlenül van benne a kisasszony, a bordáim elé kidugta a lábát, azt hiszem az volt az a nap, mikor egyszer akkorát rúgott, hogy szó szerint sikkantottam egyet meglepetésemben. Este még azzal szórakoztunk, hogy pocakfotókat gyártottunk. Én éjfél felé dőltem ki, Peti egy körül. Átléptünk a 39. hétbe. Egyszer felébredtem pisilni, aztán négykor valami meleg folyt a combomon, felpattantam, hogy ne a kanapéra menjen, és már kb. lábon voltam, mire rájöttem, hogy te jó ég, ez bizony valszeg a magzatvíz. Rohantam a klotyóra, megnézni, milyen színe van. Halványrózsaszín. Ha bármilyen már lenne, akkor rohanni kéne a kórházba.
Mivel az utolsó két hetet kb. a kanapén alva töltöttem, Peti még aludt az ágyunkban. Bementem felkelteni. Háromszor kérdezte meg, hogy Miii?. Háromszor mondtam, hogy elfolyt a magzatvizem. Én vigyorogtam, ő aggódott. Míg elmentem zuhanyozni, kértem, hogy gyártson szendvicseket, nekem reggelit, meg pakoljuk be a maradék cuccokat a bőröndbe.
Elvileg nem engedik, hogy a vajúdás alatt egyen a kismama, de mivel 9-kor vacsiztam, és sejtettem, hogy nem lesz villámszülésem, inkább ettem két szelet diétáskenyeres szendvicset. Fájásaim nem voltak még, így csak hatkor hívtuk a 104-et, hogy hát elfolyt a magzatvizem, de fájásaim nincsenek, mi legyen. Azt mondták, hogy menjünk be, nem kell rohanni, de irány a kórház. Befejeztük a készülődést, majd hívtunk egy taxit. Mivel még mindig nem volt feltűnő, hogy vajúdok, nem kötöttük a taxis orrára, hogy kb. 10-15 percenként folyik a magzatvizem. Mert az nem úgy van, mint a filmekben, hogy egy nagy toccs, hanem sok kicsi. Mert a víz újratermelődik. Alapvetően csak egy Tena betét kell... A taxiút nem esett annyira jól, de még igazából mindig nem voltak fájásaim.

A Szent István Kórházba mentünk, sokaktól hallottunk jókat, hogy csak úgy be lehet állítani, dokiválasztás nélkül, baba-mama barát, stb. Ha nem indult volna el a szülés, akkor a Péterfybe mentünk volna, mert oda tartozom, meg a cukromat is ott kezelték. (A Szent Imréhez lakunk legközelebb, de nem hivatalosan. Mikor egyszer voltunk ott ügyeleten, nem voltak szimpik, kb. az volt a legfontosabb, amin rugóztak, hogy de nem ide vagyok bejelentve, meg hogy hogy jutok majd el a kórházba, ha nincs autónk...)
Úgy volt, hogy előtte héten elmegyünk szülésfelkészítésre, de a CTG meg az egyéb dokis intéznivalók ezt keresztbehúzták, szóval még sosem voltunk ott. Az alagsorban a betegfelvételnél találkoztunk Zazie-val, aki csoporttársam volt, ő sok szerencsét kívánt, majd felmentünk a másodikra. Bekopogtattam, hogy Jó napot kívánok, nekem négykor elfolyt a magzatvizem. A nővér bólintott, behívott, Peti kint maradt. Megkérdezte, van-e választott orvosom, mondtam, hogy nincs. Bólintott és ezzel el is volt intézve a kérdés. Egy vizsgálóba irányított, jött egy doktornő, aki megvizsgált, és megmondta, hogy a méhszájam az bizony kb. teljesen zárva van. Utána bevittek egy szülőszobába, ami nagyon kis korrekt egyágyas szoba volt, mondták, hogy behívhatom a férjem, kértek papírokat, és mondták, hogy átöltözhetek hálóingbe. Itt kb. egy órát voltunk, mint vihogó tinik, még mindig semmit nem éreztem. Aztán át kellett költöznünk az alternatív szobába, mert kellett az ágy.
Úgy 10-11 óra volt ekkor. Az alternatív szobában k. kemény volt az ágy, de akkor már voltak némi kis fájásaim, rendszeresek, de kutyafülék, szóval inkább sétálgattam, gondoltam segítsen a gravitáció. Bekötötték a csuklómba a branült, kaptam antibiotikumot, mert már régen elfolyt a magzatvíz. Itt benyomtam egy Vitatigris gyümölcspépet, meg ittam, utóbbit engedték is. Olvastam 10 oldalt a Sárkánykönnyből. Peti fotózott, elképzeltük, hogy milyen lenne beletelepedni a kádba. Aztán Peti akart keresni egy férfimosdót, ami nem volt az épületben (felújítás miatt), szóval át kellett mennie egy másikba. Ezen jót derültünk.
Fél 12 felé elhívtak egy újabb vizsgálatra, kiderült, hogy továbbra sem nagyon tágulok. A doktornő elfilozofált azon, hogy ha én szőke kék szemű vagyok, a férjem barna-barna és a szülei is valszeg, akkor milyen eséllyel lesz szőke kék szemű a lányunk. Aztán felrakott egy ballont, amit injekciós tűvel feltöltött vízzel. Ennek az a szerepe, hogy tágítja a méhszájat, négy centiig. Egyszer még kb. egy órával később töltöttek utána. Négy centinél meg kijött. Nem volt kellemes, semelyik része, viszont elindultak tőle a fájások. Közben az alternatív szobából is kitelepítettek minket, mert szokatlanul nagy volt a forgalom. Annyira nem bántam, mert úgyis kényelmetlen volt. A folyosóról nyíló vajúdóba mentünk, ott sikerült kicsit szunyálni a 10 perces fájások között. Időnként CTG-re raktak, hogy megnézzék, mi van a babával, egyszer szegényt a hasamon keresztül fel is zümmögték egy vibráló... vibrátorral. De ez még a pihenős rész volt. Itt még kommunikáltunk, egymással is, meg az aggódó családdal is.
Peti fél négykor még a telefonján a névlistát böngészte, ekkor találta ki, hogy mi lenne, ha nem Rita Tünde, hanem Rita Noémi lenne.

Délután négykor, tehát a 12. óra végén kaptam egy szobát és bekötötték az oxitocint. Meg kaptam antibiotikumot megint, meg valamikor még szuriként valami izomlazítót, de ezt nem tudom, mikor. Mert innen kicsit összefolynak a dolgok. Az infúziótól kurvára begyorsultak a dolgok és kurvára fájt. Olyan ötperces fájásaim lettek. Rám volt kötve a CTG, feküdni kellett. Valami transzféle állapotba kerültem elég hamar, a szünetekben kikapcsolt a szervezetem, nem voltam magamnál. Peti ült mellettem egy széken, biztatott, számolta a perceket, mikor megszorítottam a kezét, akkor kezdődött egy újabb fájás. Gondolom félig letéptem a kezét. A fájásidők egyre rövidültek.
Valamikor pisilnem kellett, adtak egy ágytálat, de így nem ment. A szomszéd helység volt a fürdőszoba, infúzióstól, Petivel és a nővérkével elindultunk. Azt hiszem két fájást odafelé lábon csináltam végig, egyet a klotyón ülve, kettőt vissza. A klotyón ülve kicsúszott a kezemből a branül, úgyhogy csak néztem, ahogy a kezemből csurog a vér a padlóra. Annyi tiszta gondolatom volt, hogy ettől milyen lila lesz a kezem, te jó ég! Mikor visszaértünk a szobába, újabb 2-3 fájással később, egy kicsit állva rákönyököltem az ágyra, hagyták, mert rám tudták rakni a CTG-t, de hamarosan kérték, hogy feküdjek vissza. Hétkor volt műszakváltás, az Évike nevű szülésznőt leváltotta valaki, meg a nővért is. Egyiküket sem ismerném fel. Akkor megvizsgáltak, 5-6 centire volt kitágulva a méhszájam.
Egyszer szegény Petit nem túl finoman arrébbzavartam, magyarázkodásra nem futotta, de végül csak a következő fájásnál hánytam össze magam körül mindent és egyebek is távoztak belőlem. Ezután megint kimentünk pisilni, ezalatt áthúzták az ágyat. (A hányás a gyors tágulás jele, természetes reakció.)
Egyszer az új nővérke csinált valamit a CTG-nél, én kalimpáltam a kezemmel, és elkaptam a köpenye szélét. Szorítottam. Azt mondta, semmi baj, kapaszkodjak csak. Megvárta, míg elmúlik, és utána ment tovább.
Valamikor ekkortájt volt az, hogy öt fájást az egyik oldalamon, ötöt a másikon kellett végigfeküdni, forgolódni elég gyötrelmes volt, volt, hogy nem is voltam hajlandó megmozdulni.
Este nyolcra már egymást érték a fájások. A szülésznő megvizsgált, 8 cm. Biztatólag mondta, hogy még jó egy óra, de engem itt kapott el a pánik. Addig valahogy összefolyt az idő, de hogy ebből még egy órát? Na nem. Azt nem bírom ki. Kértem fájdalomcsillapítót, de mondták, hogy már késő, mert akkor pont a kitolást nem érezném, azt meg kell.
Nyolc húszkor aztán azt éreztem, hogy (én kérek elnézést) összeszarom magam és nem tudom visszatartani, akármi is lesz, egy nagy ívvé feszült görccsé váltam. Nem tudom, mit mondtam, de hamar összegyűlt a szülésznő, a nővér és a doktornő, hogy akkor szülünk.
Nagyon készen voltam már, túl a 16. órán. A doktornő felmászott, feltérdelt mellém az ágyra, és segített, ellentartott a hasamnak, mikor nyomtam. A szülésznő ujjal próbált segíteni a gyereknek a másik végen. Itt már semmi tudatos tevékenységem nem volt, nyomtam, nyögtem, nyomtam újra, majd pihegtem. Igazából nem is emlékszem az ingerre, csak nyomtam és kész, mert azt kellett tennem, zsigerből. Biztattak, hogy többször is nyomjak egy fájás alatt, próbáljak közben nem hangot adni, úgy hatékonyabb. Peti szerint látszott, ahogy gyengülök.
Rita egy kézzel előre jött. Dunsztom sincs, hány fájásra és hány nyomásra született meg. Csináltak egy gátmetszést. Aztán egyszercsak kint volt a feje, ezt szóban közölték, én visszakérdeztem, hogy tényleg? Aztán a következőre kicsusszant, 20:47-kor. Lila volt, és nyákos, és hangtalanul üvöltött, és egyből odarakták a hasamra. Azt hiszem azt hajtogattam, hogy Hát, szia. [Peti szerint azt mondogattam, hogy A lányom, a lányom.] Vihogtam és bőgtem egyszerre és simogattam azt a kis csomagot a hasamon. A lányom. Ezt a visszaemlékezést még most is megkönnyezem. A legboldogabb és a leggyönyörűbb pillanatok egyike volt.
A méhlepény gyorsan kijött, még csak nem is láttam. Peti elvágta a köldökzsinórt. A sokktól elkezdett csattogni a fogam, meg a lábaim is kontrollálhatatlanul rángtak. Percekig. A félhomályba kapcsoltak egy irányított lámpát, összevarrták amit a kezével szakított, meg amit vágtak. A rángás miatt nem volt egyszerű dolguk. Adtak valami fájdalomcsillapító injekciót, amíg varrtak, de még így is arrébb akartam mászni. Nagyon szar volt. Aztán kivitték és leöblítették és megmérték Ritát (3070 g és 53 cm), Peti a kezében hozta vissza. Szombatig nem is volt többet a kezében a lánya. Összesen két órát voltunk még ott a szülőszobán, mi voltunk az utolsók aznap, a 18 babából.
A hasamon feküdt, becsomagolva és csak néztük, és nevettünk-bőgtünk és simogattuk és gyönyörködtünk a lányunkban. Aztán (erre most Peti emlékeztetett) én zokogtam egy mélyről jövőt.
Aztán valamikor jött egy nővér és elvitte Ritát. Aztán jött egy másik, aki rendberakott és tolókocsiba segített, és levitt a szobámba. Petitől még a bejáratnál el kellett búcsúznom, de innen már egy másik poszt.

A poszt címét köszönöm sssajtnak. Mert igaza van.

Három hetes! (volt hétfőn)

Most végre eljutottunk a védőnőhöz mérlegelésre, 3040 gramm. Még nem hozta be a születési súlyát, így a védőnő azt akarta, hogy mérjem evés előtt-után. Szerencsére eszembe jutott, hogy 2700 grammal jött haza, ami több mint 10% fogyás, szóval jó ez. Meg hát eszik-alszik és elégedettnek tűnik.

Pont három hetes volt, mikor először úgy fordult hasról hátra, hogy nem segítette a lejtő a kanapén. Mert már két nappal korábban is megjátszotta ezt, de akkor arra fordult, amerre a kanapé lejtett.

Egyébként minden rendben, cuki és eszik és alszik és cuki. És gyönyörű. :)

Apróságok, amikre emlékezni akarok

Hogy milyen bársonyos volt a babahaja.
Hogy hányszor jut eszembe róla az anyai nagyapám.
Hogy mindig jobbra-balra rángatja a fejét, mielőtt ráharap a cumira. Hogy utána, mint a motkány, a mellkasa elé húzza a kezeit, és összegörnyed, miközben vadul jár a szájában a cumi.
Hogy az arca finom pihés, és nagyon puha, főleg ott, ahol a pajesza elfogy.
Hogy a füle nagyon pihés és cimpátlan.
Hogy milyen hosszú ujjai vannak.
Hogy milyen kis girnyó combjai vannak.
Hogy metálvillát meg a középső ujját mutogatja naponta legalább egyszer.
Hogy hogyan kalimpál a kezével, mikor a combomon szemben fekszik velem büfiztetés közben.
Hogy a lábait mindig kihúzza minden ruhából és vagy felhúzza a hasához vagy megtalálja, hogy hol fér ki két patent között.
Hogy hányszor próbálja meg a bicepszemet a szájába venni hátrafeszített fejjel, az orra előtt lévő mellem helyett.
Hogy mielőtt elkezd sírni, mindig jön pár egyre gyorsuló ehe-ehe-ehe szerű légvétel vagy egyre gyorsuló szuszogás.
Hogy ha alszik, sokszor csak résnyire nyitja ki az egyik szemét, körülnéz, majd mivel semmi érdekes nincs, vissza is alszik.
Hogy mennyire szeret összekuckózni velem a paplan alatt.
Hogy az apja mellkasa legalább olyan megnyugtató, mint az enyém.
Hogy alszanak a kanapén, Peti hasán Rita. Rita nyünnyög álmában, Peti visszanyünnyög neki.
Hogy már most sajog a szívem, hogy ez elmúlik, és soha vissza nem jön.

A kiütések hétvégéje

Pénteken délután viszketett az egyik csuklóm. Ezt még betudtam a száraz bőrömnek. Viszont éjjel már félálmomban vakaróztam, ami nagyon rossz ötlet volt. Mikor felébredtem, a nyakamon, a hátamon lángoló vörös, tenyérnyi foltok és csalánkiütések jöttek ki. Teljesen random helyeken, égtek, viszkettek, borzasztó volt. Ittam rá kálciumot, némi fentlét után sikerült visszaaludni. Másnap napközben is aludtam, a kanapén, ugyanerre ébredtem. Hívtam a védőnőt, mi legyen, azt mondta, hogy ha a kálciumtól nem múlik el, este menjek az ügyeletre. Este kb. jól voltam, de éjszaka megint egy-két óra alvás után kb. bőgve ébredtem, megint foltokkal és kínlódva. A neten keresgéltünk kezelési módokat, az aloe vera mellett a szódabikarbónás kenést ajánlották (sok szódabikarbóna, kevés vízzel feloldva), hát az tényleg jó volt. A kanapén, két lepedő közt aludtam el, mikor felkeltem, egész jó volt, viszont hullott rólam a vakolat. Vasárnapról hétfőre megint eléggé kijöttek rajtam a foltok, de már kicsit kevésbé, meg hamarabb elmúltak. Azóta néha viszketek itt-ott, meg volt pár halvány folt is, de szerencsére ez már nem vészes.

Az okokról: más tapasztalatai és a védőnő szerint ez a hormonok, a legyengült immunrendszer és valami egyébként nagyon gyenge allergia valami keveréke. Ha hetekig nem múlna, érdemes kivizsgáltatni, most meg immunrendszert erősíteni.

Mit csináltam: napi 4-5 Ca pezsgőtabletta, C-vitamin, kismamavitamin újra (36. hét óta nem szedtem), D-vitamin. Elhagytam a folyékony szappant, valaki mondta, hogy őt az ütötte ki. Rengeteget iszom. És sűrűn fohászkodom, hogy ennyi legyen csak.

Egy képben

Még gimis koromban voltam egy prózamondó versenyen, a Ratkó József prózamondón. Nagyon szerettem a szöveget, amit mondtam, még most is kb. fejből tudom. Van egy pár mondat, ami különösen hatásos kép

"Ha egy mozdulatba akarnám fogni az egész eddigi életemet, hát jobban, szemléletesebben nem is tudnám, csak így: Egy magas, sovány gyerek ül egy sámlin a félhomályban, felső-testével kicsit hátrahúzódva, jobb karját kifele fordított tenyérrel magasan a feje elé emelve…" (Ratkó József: Félkenyér csillag)

Ha most magamat akarnám egy ilyen képpel leírni, ez lenne:

Egy szőke, félmeztelen fiatal nő ül egy ringó fotelban, karjában egy félig alvó, félig szopó csecsemővel, kettejük egy pokrócba bugyolálva. A nő arcán révedező mosoly, egyik pillanatban a gyermeket nézi, a másikban az ekönyv olvasót. Ringatja magukat a félhomályban. A nő férje a közelben motoszkál, rájuk-rájuk pillant. Finom illatok szállnak, készül a vacsora. (Bátki Anna Izolda: Boldogság)

A szoptatásról

Nem voltam meggyőződve róla, hogy ez nekem menni fog. Anyukám szépen vezetett babakönyve alapján én nem anyatejes bébi voltam (sőt, három hetesen már alma- és narancslevet kaptam a tápszer mellé, ami azért komoly wtf), és fogalmam sincs, hogy miért, és megkérdezni sem tudom. De úgy tűnik, bármi is volt az ok, nem genetikus, mert én bizony szoptatok. \o/

Amikor megszületett, annyira készen voltunk mindketten, hogy nagyjából csak feküdtünk. Hiába volt a mellemen, esze ágában nem volt semmit csinálni a pihegésen és a kómázáson kívül. Éjjel is nagyjából aludt, de megpróbáltam szoptatni, mikor magához tért, de nem annyira érdekelte a dolog. Kedden, bár nyilván tudtam, hogy max. előtejre számíthatok, ahányszor cuppogott, annyiszor raktam mellre, ami nem volt egyszerű mutatvány, mert ülni nem tudtam, a fekve szoptatás meg azért volt macerás, mert egyik oldalról a másikra fordulni és átrakni a gyereket fájdalmas volt, és mivel csak az egyik oldalon volt fal, arra még vissza is kellett fordulni, mielőtt bealszunk. Szerdán is küzdöttünk a tejért, akkor én már sárgának láttam Ritát, de a gyerekdoki szerint nem volt az. Csütörtök délutánra viszont a vizsgálatok szerint is sárga volt, úgyhogy este egyrészt kékfény alá került, másrészt meg háromóránként mentem érte, hogy kihozzam etetni. Előtte-utána mérlegelés. Egy óra szoptatás, 10-10 perc fejés. Ezalatt adtak neki még tejet pótlásul, ha sikerült valamennyit fejni, akkor azt egészítették ki. A fejés egyébként működött, csütörtökről péntekre 4x fejtem, mindig egy kicsit többet, pedig előtte evett is.
A mérlegelés kurva stresszelő valami. Amikor egy óra szoptatás után is 0 a különbség az előtte-utána közt, na, az elkeserítő. Még akkor is, ha 10 grammra kerekít a mérleg. Péntek délelőtt volt az első alkalom, amikor 10 grammal több volt szoptatás után. Hihetetlen győzelemérzés volt. Aztán a következőnél megint 0, sőt, mivel visszasárgult, délután visszarakták a fénybe. Nem tudom, valaha is elfelejtem-e, ahogy egy szál pelenkában és szemmaszkban tök nyugiban fekszik összegömbölyödve az inkubátorban a fény alatt. Mondanám, hogy elhagyatva, de nem ő volt elhagyatott, hanem én.
Este sikerült valahogy a bal bimbómat felsebeznie, de aztán egy-egy csepp anyatejet sikerült minden szoptatás végén megspórolnom mellápolásra, ez nem vált vészessé. Peti aztán vett lanolinos krémet és akkor ezzel is, azzal is ápoltam magam. Mert persze fájt. Vékony, érzékeny bőröm van, nem örült az igénybevételnek. A fejés hatékony, de kellemetlen. A fejőgép szív-nemszív-szív-nemszív, hülye egy hangja van, olyan, mintha egy torzított hang azt mondogatná, hogy "Jáááj-jááááj." Miután már szaporodik a tejem, hirtelen rájövök, hogy azt mondja, "Király, király..."

What does the #fox# fejőgép say? (Hangfájl)

A csecsemősökről el kell mondanom, hogy szupersegítőkészek voltak. Volt, hogy egyik éjjel épp mindhárom kölök üvöltött a kórtermünkben, és erre megjelent az egyik csecsemős, és mindenkinek segített helyesen mellretenni, boldog cuppogásokkal teli csend lett rögtön. Többször körbejártak, segítettek, kijavítottak, hasznosak voltak. Amikor be kellett járnom hozzájuk a gyerekért, meg fejni, akkor is segítettek, biztattak. Nem azt a kényszermosolygós ungyuli-bungyuli stílusú pátyolgatást csinálták, de normálisak voltak és odafigyeltek. (Lásd a korábbi posztban a hogyan sikerült mégis szombaton hazajönnünk c. részt.) Mikor végigbőgtem az estét, akkor is volt pár jó szavuk hozzám, és hát végig anyának hívnak mindenkit, ami nekem nagyon kellemes érzés volt.

Aztán szombaton végre hazajöttünk. Végigüvöltötte az utat, mert épp éhes volt, úgyhogy az első utam a fotelba vezetett, etetni. Aztán elaludtunk mindketten, ott, ülve, és arra riadtam, hogy irgalmatlanul fázom. A gyereket leraktam az ágyába, szerencsére nem ébredt fel, és csattogó fogakkal bújtam be az ágyba, három takaró alá. Annyira fáztam, hogy Petit is odarendeltem magam mellé, hogy melegítsen. És ájult álomba merültem. Azt hiszem ekkor érkezett meg a tejem. Mikor felébredtem, megmértük, nem voltam lázas, 37,4-ig ment fel a hőmérő, aztán kicsit visszaállt a rendes hőmérsékletem. Utána 2-3-4 óránként etettem, attól függően, mennyit volt kedve aludni. Amikor aludt, én is aludtam. Vasárnap este fejtem, 25 ml-t etetés után, szóval már nem aggódtam, hogy éhenhal-e. Meg hát azért aludt is, és ha éhes lenne, akkor nem tenné, nemigaz?
A következő héten 50-60 perceket szoptattam, majd 2-3 órákat aludtunk. Mivel kaptam antibiotikumot, az emésztése időnként elég nyűgössé vált, ennek a mélypontja szombaton volt. Kb. egész nap evett volna, aztán délutántól nem aludt, csak hernyózott-tekergett, sírt, karban sem aludt egy pár percnél tovább. Nekem eltört a mécses, úgyhogy Peti tornáztatta-büfiztette, kettőtől éjfélig gyakorlatilag fent volt és küzdött. 3 pelenkával és egy beüzemelt cumival később elaludt, és lehúzott 6 órát egyben. Mire felébredtünk, én baromira meglepve, nekem folyt a tej a mellemből, ő meg baromi hatékonnyá vált, innen 15-15 perc alatt lerendezte a két mellem, és ez kb. azóta is tart.
A harmadik héten 5-6x fél órákat táplálkozik, éjjel 4-5 órákat alszik, kétszer, egy kajálással. Azért napközben általában alszom vele egyet én is.
A cumi mellett, amit a második hét szenvedős napjának végén adtunk neki először, még egy segédeszközt használok: bimbóvédőt. A kórházban sem javasolták, meg a szoptatóskönyv sem, de igyekszem védeni magam, mert a bőröm érzékenysége nem változott sokat. Kétféle bimbóvédőm is van, egy aventes, amire a kórházban is azt mondta az egyik nővér, hogy jó, meg egy mam márkájú, annak kisebb a bimbóhelye, szóval inkább azt használom. Az közelebb van az én még így is kis mellem formájához. :D A módszerem az, hogy kétszer védővel szoptatok, utána meg simán. 15-20 perc elég neki egy mellre, sőt, ezalatt többnyire a csukott szemű lelkes szopásból csukott szemű cuki alvás lesz. Akkor egy laza kisujjmozdulattal leválasztom, a böfiztetésre felébred, többnyire choppermotorozik a kezével és közben olyan fejet vág, mint egy közepesen benyomott alkoholista, félig csukott szemmel, tátogva. Anya itt többnyire röhögőgörcsöt kap. Majd másik mell. Kb. újabb 15-20 perc és már félig alszik is, ilyenkor még ringatom-böfiztetem kicsit, majd cumi és letétel.
Az átaludt órákból azt remélem, hogy tényleg eszik eleget, majd hétfőn megyünk a védőnőhöz mérlegelésre. Tejem van, az látszik, időnként még sok is. :)

Anya ágya

Kisnudli természetesen anya ágyában alszik el leghamarabb és alszik a keghosszabbakat. Még a cumi sem kell feltétlen. Mára virradóra kb. nyolc(!!) órát aludt egy mocorgós ébredéssel, de kaja nélkül. (Hogyan lepjük meg anyát level 100)
Saját takaró, plusz a mi takarónk, én oldalt fordulva, ő is, felém, gyakorlatilag a hónom alatt. A kiságyában sztrájkol. A nappaliban a kanapén is simán elalszik.
A kérdés, hogy mi nem tetszik/mi hiányzik neki a saját ágyából:
- nincs elég meleg (pedig úgy szoktam, hogy bebugyolálom a takarójába percekkel azelőtt, hogy leteszem)
- nem elég puha (a matracunk rugós, a kanapé puha)
- nincs eléggé anyaszag (ez esetben az aznapi pólómat is mellékeljem?)
Kísérletezni kell, mielőtt végleg ideszokik... (És nem bedőlni, bármilyen hihetetlenül cuki is.)

Ábra.

Még terhesen: itthon (pótlás)

Arról akartam írni, hogy január 23-a óta itthon voltam, csak már szülés előtt sem esett jól az üldögélés. Először szabin, aztán betegszabin, aztán egy hetet táppénzen. Volt még egy csomó elintéznivaló, vezetni jártam, meg dokikhoz. Mivel éjszakánként sok darabban aludtam, nappal is elég sokszor aludtam, hol délelőtt, hol délután, hol mindkétszer. Igyekeztem tartani magam ahhoz, hogy napi egy programot vállalok, az úgy elég is volt. A fennmaradó időben olvastam, pihentem.
Gyorsan elszálltak ezek a hetek. :)

A melóhelyemmel volt egy búcsúvacsoránk, eredetileg úgy volt, hogy az enyém, meg a másik szerződéses srácé, akinek velem egy időben mondtak fel, de mire eljutottunk magáig a vacsoráig, az egész részlegemé lett, mert áprilissal felmondtak az egész bandának. Szóval végül talán az én szerződésem él a legtovább, ami röhej. Jól időzített Rita, nagyon jól.

Ami a dokikat illeti, 2 db ctg-n voltam, az egyik úgy el is húzódott, hogy végül nem jutottunk el az aznap délutáni egyetlen betervezett szülésfelkészítőre a Szent István kórházba. A kisasszony kb. végigaludta a ctg-t, szóval vagy 40 percet ültem ott a 20 helyett, utána meg még a vizeletvizsgálat, meg a doki, szóval lecsúsztunk róla. Majd a következő héten, gondoltam én. Addigra már meg is született. :D

Ami a vezetést illeti, a forgalmi vizsga előtt két nappal sikerült szülni. Mikor hívtam az oktatóm, ő csak nevetett, mondta, hogy amikor hallotta a hírekben, hogy front van, már tudta, hogy nem fogok jönni. Szóval ezt majd egy kicsit később újra megpróbálom. :)

5 nap a szülészeten

Továbbra is TMI, felnőtt tartalom és egyebek.

Hétfőn este 11-kor vittek le a szülészetre, tolókocsiban. Az éjszakás nővér helyből azzal indított, hogy diétázom-e, mondtam, hogy hát igen, de azt mondták a diabetológián, hogy enyhíteni lehet már a diétán. Ő azt mondta, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Én ráhagytam, bántam is én akkor ott. Bevittek a szobába, a nővér kérdezte, pisiltem-e már. Mondtam, hogy hogyne, többször is, míg vajúdtam. Ááá, nem, azóta. Dehogy is. Feküdtem, örültem, hogy élek, a babámat bámultam, pisilni? Hát azt nem. Hát, eddig eltelt két óra, még van négy órám a katéterig. Megpróbálom? Hogyne. Nos, frissen varrt gátsebbel az a 6 lépés a klotyóig, meg a leülés, meg az ülés, mint olyan, hát az nem egy leányálom. Húzódik, kurvára fáj. És ami akkor derült ki, hogy bár úgy érzem, mintha esetleg tudnék pisilni, hát nem. A nővér fél perc szenvedés után mondta, hogy hagyjuk, feküdjek le, ott egy palack víz, essek neki, mert tuti nem ittam eleget. Igaza volt, simán benyomtam a másfél litert. Aztán eltelt 20 perc, és nem azt éreztem, hogy pisilni kell, hanem hogy még jobban feszülnek a varratok. Fél perc alatt felszenvedtem magam az ágyból és okosan megpróbáltam, hogy akkor ez most a pisilni kell inger-e, az volt. Katéter megúszva. Meg még úgy kétszer eljátszottam ugyanezt a következő két órában. Nem is voltam különösebben álmos, az adrenalin gondolom még rendesen dolgozott bennem. Közben meghozták a gyereket is, kórházi ruhában, mert azt nem vittünk magunkkal. :D
Aztán azért elaludtam, Rita is aludt, totál ki volt ütve ő is, szegénykém.
Néha nyöszörgött, próbáltam mellre tenni, de egyébként aludtunk reggelig. Reggel lázmérés, etetés, alvás. A kedd el is ment gyorsan.
Az első meglepetés akkor ért, mikor hozták a reggelit. 3 db fehér zsemle, vaj, felvágott. Mondtam, hogy de én diétázom, a fehér zsömlét én nem ehetem meg. Csak pislogtak. Mondtam, hogy mindegy, hoztam olyan kenyeret, ami diétás. Az ebéden már kb. meg sem lepődtem. Rizs, rántott hús. Krumplipüré. Lekváros piskóta. A főtt ételekből konkrétan nem ettem semmit. Ez valszeg a kímélő menü, csak kurvára nem a 150 grammos szénhidrát diéta. Ami azért egy kórházban elég meglepő. Mi lenne, ha tényleg számítana, meg ha nem rendeltem volna már arra a hétre úgyis kaját, amit valaki minden nap be tud nekem hozni?

Látogatási tilalom van, szóval csak az üvegfalon keresztül láthatja Peti a bébit. Én nem nagyon bírom talpon még, szóval elég rövid a látogatás. Chatelünk meg fotókat küldözgetek emailben.
Délután kérdezik, hogy és széklet volt már? Addig nem lehet hazamenni, csak hogy tudjuk. Hát, fasza. Nem elég a pisilés, még ez is. Varratokkal, fájva, remek. Összenéztünk a másik simán szült csajjal, látszik, hogy ő is nagyon lelkes. A rettegés simán olvasható az arcunkról, így a nővér felajánlja, hogy ad glicerines kúpot, az segít, nem csinál hasmenést, csak fellazítja a székletet. Öngyilkos bátorsággal elfogadom, és tényleg segít. Mondjuk ettől még éppen eléggé szar érzés, de legalább ez is pipa, ez sem áll a hazamenetel útjában.

Szerdán szintén szépen telnek az órák, szoptatok, alszom, röhögünk magunkon. Félmeztelenül vagyok a szobában, nem esik jól a mellemen semmilyen anyag súrlódása. Délután berendelnek a csecsemősökhöz filmet nézni, tök vicces, mert az a norvég film, amit Ina May Gaskin emleget az Útmutató szoptatáshoz c. könyvben, amit nem is olyan rég olvastam. Mondjuk az, hogy egy sima széken kell ülni, még ha párnás is, az nem vicces. Pedig velem van a kerek, középen lyukas, fehér hungarocell golyókkal töltött ülőpárnám is. A film után a gyerekorvos magyaráz még, megnézi, hogy sárga-e valamelyik gyerek. Az enyém szerintem az, de szerinte nem.
Este hoztak egy nőt, negyvenpár éves lehet, sugárzik a boldogságtól. Idősebb férfi kíséri az ajtóig. Első gyerek, gátvédelem, büszke nagyon, szofisztikált, talán külföldi. Egyágyas alapítványi szobába kerül. Hamar kiderül, gőze nincs a csecsemőkről, egyáltalán. Másnapra már közepesen megviselt, nem tesz jót neki, hogy egyedül van. A csecsemősök brutál türelemmel magyaráznak, segítenek, elképesztőek. Nem mindenkinek való az egyágyas kórterem. Talán jobb lett volna, ha látja, hogy másik két kismama mit csinál, hogy csinál, ha van kihez szólnia. Pedig tényleg nagyon jól néznek ki az egyágyasok, saját fürdő, kinyitható kanapé apának (csak hát a látogatási tilalom...), csend, nyugi.
A normál szobák háromágyasak, fürdőszobával. A szobák kicsik, mert a fürdőszobákat utólag rakták be. Kb. 1 méter x 2,2 méter széles konténer, műanyag falakkal, úgy 20 centivel a padlószint felett. Egy klotyó, egy mosdó és egy kis mélyedés a zuhanytálca.

Csütörtökön délután bent tartották, kicsi a súlya és sárga. A sarkát megszúrták, együtt bőgtünk. Aztán továbbra is bőgve fejek, őt egy pelusban meg egy szemvédő maszkban a szoliba rakják. A melegben és sötétben elvan, mint a befőtt. De ez nem sokat segít nekem, kicsi vagyok, egyedül vagyok és tehetetlen. Háromóránként megkapom etetni, mivel nem tudok ülni, az ágyban félig fekve etetek, utána visszaviszem, fejés. Kétszer tíz percig. Nem túl kellemes érzés. A csecsemős részleg nagyon kicsi, a zárt ajtójukon belüli pici folyosón van pár kanapé meg fotel, de napközben ott nem lehet szoptatni, csak éjjel. Napközben egy szűk helységben lehet a fejőgép és a többi fejő nő mellett szoptatni, sima párnás konyhaszéken. Friss sebekkel isteni. Mondtam is, hogy a gyerekkel együtt nekem az nem megy, a kétszer tíz perc fejést is épp elég végigülni ott, ezért mentem inkább vissza az ágyamba, az legalább lifteztethető-dönthető.
Így sem elég egyébként, hogy etetem. Állati frusztráló, hogy kaja előtt-után mérlegelik, és "nulla", amit szopik. Kap pótlást, anyatejet, így nem fogy tovább, és a sárgaságnak is jót tesz. Nekem meg majd csak megindul a tejem, legalábbis őszintén remélem.
Peti jött látogatni, de pont előtte tartották bent Ritát, szóval aznap nem is látta. Próbál vigasztalni, de a hormonokkal szemben elég nehéz dolga van.

Pénteken hajnalban kaptam vissza, ezzel buktuk is a pénteki hazamenetelt. Nem vagyok boldog ettől. Viszont igaza van a szobatársamnak, hogy jobb, hogy ott és akkor kiderült minden, mert ha hazamegyünk és utána akad probléma, akkor a gyereket le kell adni a kórházban és én nem lehetek ott vele. Szegény szobatársam gyereke valami fertőzést kapott, így antibiotikumos kúrára fogták, plusz 5 nap. Kapott egy branült a fejébe. (Horror!) A csaj másfél napot vajúdott a négykilós lányával, ő sem örömmel ült vagy mozgott, míg ott voltam.
A másik ágyon egy vasárnap éjszakai császáros kismama volt, ő már egész pöpecül járkált, de a hasizmai nem annyira funkcionáltak. Ő pénteken hazament, és este hoztak egy másik császárost. Egy "műtős vagyok, nem férfi" hozta be "ne zavartassuk magunkat", meg jött a nővér. Kapott még valami fájdalomcsillapítót, majd kb. egy óra múlva kihozták a babáját. Fejet emelgetni tilos, szóval semmit nem tud egyedül. Éjfél körül jött vissza a nővér, hogy na, akkor felkelünk. Folyamatosan beszélt hozzá, meg lassan csinálták, de ez bizony emberkínzás. Tudom, hogy muszáj felkelni, de nagyon szar volt még nézni is.

Péntek reggel kérdi a vizitelő fiatal doki, hogy hogy vagyok, mondtam, ülni nem jó. Megpaskolta a térdem, azt mondta, még még négy hétig így lesz. Kicsit sikoltva kérdeztem, hogy négy hétig? Neeeem, egy hétig. Pénteken többször ránk néz az egyik csecsemős nővér, ötvenes, platinaszőke, ezer gyűrűvel, dizőzhanggal. Nem ő a legkedvesebb nő a világon, de nagyon hatékony. Elrendez, megmutat, haladunk. Egyszer 10 g, egyszer 20 g, amit eszik. Viszont délutánra visszasárgul, szerencsére a dizőzhangú csecsemős nem várta meg az este nyolcat a teszttel, hanem délután háromkor megcsinálta, így a következő 12 órás napozás hajnali háromkor ér véget, nem reggel nyolckor. Reggel nyolckor megint teszt, ami még a hazabocsátási döntés előtt van, kellően alacsony a bilirubin szint, szóval mehetünk. Gyors telefon, pakolás, majd várakozás a zárójelentésekre. A gyerek üvölt, éhes. Megkérdem a csecsemősöket, hogy a lefejt tejem nem adjuk-e oda neki, azt mondják, hogy szoptassam meg, és ha még éhes, akkor megkapja. Megszoptattam, elaludt, de mire megkaptuk a zárókat, és kihívtuk a taxit, megint eltelt 2,5 óra, és üvölt... A váróteremben mell elő, megnyugtat, de nyilván nem tudok még egy órát ott ülni, szóval a taxiút üvöltéssel telik. Hazaérünk. Iszonyú jó érzés, Peti szépen rendet rakott, elrendezte a dolgokat. Beülök a fotelembe, szoptatás. Felmerül bennem, hogy szombat van, nem kaptunk tápszerre receptet, mi lesz, ha nem tudom jóllakatni szegénykémet?

Postpartum testem

Megszületett. Azt is megírom majd.

FIGYELEM! Innen valszeg túl sok infó, felnőtt tartalom, nsfw, stb. Aki nem bírja, ne olvassa!

8 napja szültem (mikor elkezdtem ezt írni). Már itthon vagyok. Naponta kétszer állok a kádban, és nézem a tükörben a testem, mert pont ott van egy, ami kényelmesen megmutat, és eddig is rendszeresen néztem. ahogy fogyok-növök. (Nem vagyunk nagy felületű tükrökkel ellátva, ez van.) Eddig minden nap megállapítottam, hogy Baszki, mekkora hasam van! Most azt nézem, hogy hol a hasam. :D Plusz a diéta miatt le is vagyok fogyva, határozottan vékonyabb vagyok, mint voltam. A hasam persze nem feszes, de az elmúlt napokban sokat rendeződött. A melleim nőttek (helló, B-kosár!), bár én nyilván nem az a típus vagyok, akinek a csecsemős nővért azt mondta, hogy reggelre szilikonmellei lesznek, meglátja!
Megint tudok összegömbölyödve aludni, erre tegnap döbbentem rá. Lábfelhúzás rulez!
A gátseb az elején nagyon fájt, aztán főleg húzódtak a varratok, ülni kb. semennyire nem tudtam, még a kis kerek, lyukas közepű párnámmal sem, pedig az azért segít. Fotelban félig fekve tudok létezni, ez szoptatáshoz is jó. (A szoptatásról is írok majd külön.) Felszívódó varrataim vannak, mára egy része végre elengedte magát, így sokkal könnyebben mozgok. Mindenesetre még egy darabig a fotelban eszem, a normális székek az ellenségeim.
Őszintén szólva nem láttam, nem akartam megnézni, hogy néz ki egy friss gátseb. Varratok, ödéma, lilaság, kösz nem. Már itthon voltam, mikor vettem egy nagy levegőt, és megtekintettem a helyzetet. Azt hiszem jól volt ez így. Mármint persze mosakodtam, meg kentem gátsebgyógyító olajjal a varratokat, de vakon. (Panarom márkájú, nem annyira hiszek az ilyenekben, de ezt kaptam egy másik nemrég szült anyukától és nagyon bejött és totál nem érdekel, hogy ez most placebohatás-e vagy sem, a lényeg, hogy jobb.)
A 10. napon vissza kellett mennem a dokimhoz, gyógyszerért. Megvizsgált. A varrataim a helyén voltak még többnyire, szóval enyhén rettegve mentem, mert a vizsgálat valahogy várható volt. Nem volt vészes, mondjuk jó sem. Viszont nem bánom, mert a kórházban nem nézték meg, mielőtt hazajöttem. Jó az volt, amit mondott: a méhem kb. akkora, mint volt szülés előtt, a méhszájam kb. zárva, a vérzés kb. elmúlt, az ödéma is, a varratok egy része meg már kiesett, bár én ezt nem feltétlen érzem. :D
A hőháztartásom a szülés óta picit össze van zavarodva, ha alszom, ömlik rólam a víz, egyébként meg ugyanazon a hőmérsékleten képes vagyok fázni, ellenni és megsülni is.
És még mindig a testem körül forog a világ: szoptatás, diéta, regeneráció, alvás.

Az arányokról.

Máma túráztunk. Kosztolányi - Fehérvári úti piac - Allée. Ott ebédszünet. Móricz. Kávészünet a Mekiben, majd a Bartókon újra a Kosztolányi. 2,4 kilométer. Legyen 2,8 km, mert az épületeken belül is mászkáltunk. Plusz itthon a liftet épp költözködők foglalták, és ácsorogni kellett vagy 5-8 percet, mire leengedték. Mire hazaértem, úgy éreztem magam, mintha kb. a 10x-ét mentem volna, mintha végigmentünk volna egy Kéktúra-szakaszon. Ami után persze járt az egy óra ájult alvás a kanapén.

Lassan vége.

Még elmondom majd párszázszor magamnak, hogy el is higgyem. Mert az agyam egyik fele teljesen elvan azzal, hogy egy évszázada terhes vagyok, a másik fele meg számolja vissza a napokat aaaaa [most a hasamra ütök és mondok egy dátumot] március negyedikéig. Volt már február 25. és március 5. között minden, nekem a negyedike jön be, akkor van a papám szülinapja, szóval arra gyúrok. :D Szóval egy hét. Vagy kettő. Vagy három, ha esetleg mégis tovább akarna bent maradni, de valahogy ezt nehezen hiszem.
Egyébként gyűlnek a jelek: fáj, húzódik, folyton feszül a hasam, szarul alszom, tegnap szerintem volt egy darab jóslófájásom is.
[innen TooMuchInfo]
Nem, nem olyan volt, mint a menstruációs fájdalom, vagy legalábbis nekem nem, a tegnapi nem. Nekem a derekam is szokott fájni, meg a térdemig a combizomba is átsugárzik, de ez most csak az alhasam volt, a csak szigorúan idézőjelben, mert fájt. Úgy fél percig, és ide keressen mindenki egy csúnya jelzőt. [/TMI]

Egyébként jól vagyok. :)

38. hét

A köldökparáról.

Jó, szóval hallottam csomó mindent, ami miatt lehet(ne) parázni terhesség alatt/előtt/után. De az a kifejezés, hogy "kiforduló köldök", ez az egyik legszőrborzolóbb dolog, amit hallottam. Eleve elég mély köldököm van, és olyan, mintha belülről néznénk egy elkötött lufi-szájat. Még én sem szeretek belenyúlni, érzékeny, nem fáj, de nagyon nem jó érzés. És ahogy elképzeltem, hogy mondjuk a vége kifelé áll, és ahhoz fog minden ruha dörzsölődni... Brrrr.
Amikor látványosan elkezdett nőni a hasam, folyton azt néztem, még mennyi van belőle, ki fog-e fordulni, szét fog-e húzódni. A köldököm környékén a bőr kicsit más színű, és ez viszketett a legjobban, de szerencsére ez utóbbit a napi egyszeri körömvirágkrémes kenegetés elmulasztotta. A köldököm még mindig megvan. Most kicsit széthúzódóbb, nyilván nem olyan mély, és belenyúlkálni továbbra sem fogok, de nem vészesen érzékeny, sokkal rosszabbra számítottam. Talán már erre a két (?) hétre így is marad.
(Csütörtökön a CTG-n a másik lánynak, aki ott volt velem egy időben, tökéletesen ki volt lapulva a köldöke, úgy széthúzódott a bőr rajta, hogy csak az eltérő bőrszín miatt látszott, hogy hol van/volt neki. Na, ez sem volt semmi látvány. :D)

Dokik, 36. és 37. hét

36. héten először diabetológia. A 35. heti rutin labor eredményeivel elégedettek, bár picit paráztam, mert ketont (acetont) találtak a vizeletemben, ami elvileg az éhező szervezet jele... Csak legyintettek, hogy hát éhgyomri volt, nem? Hát ja. Főleg, hogy fél 9-re mentem a nőgyógyászhoz, aki akkor adott beutalót a laborba, és 9-kor vették le a vért, nekem meg elvileg nyolcig meg kéne reggeliznem. Szóval kopogott a szemem.
A vizeletet vinni kellett, ami elvileg azért vicces, mert nyilván tele lesz baktériumokkal a szállításra használt üveg miatt, szóval a 3+-es eredmény nem jelent semmit.

Szerdán jött a védőnő, gyorstalpaló szülésből és szoptatásból. Szerencsére túl sok újdonságot nem mondott, kivéve talán azt, hogy a hazaérés utáni első két napban jön ő is meg a gyerekdoki is.

37. hét elején megint diabetológia. A vérnyomásom továbbra is tankönyvi (gondolom utána visszaállok a 90/60-ra), a súlyom 87,3 (ezzel elégedettek), viszont valami vese értékem magasabb, mint a normál, de még határon belül, egyelőre nem kell aggódni, mindenesetre megismétlik a vizsgálatot. Ez elvileg attól lehet, hogy sok fehérjét eszem. Szóval bármit eszek, az valamit felborít. :D
Rákérdeztem a málnalevélteára, amit a védőnő javasolt volna, ha nem vagyok cukros. Kiröhögtek, hogy az már megint mi, és hagyjuk már a védőnők marhaságait. Na, mindegy, utánaolvastam, tényleg nem javasolják cukorbetegeknek.
Szülés alatt ihatok gyümölcslevet, meg ehetek szőlőcukrot, ha hagyják, mivel ez komoly fizikai megterhelés, szóval nem baj, ha több CH-t veszek magamhoz. Szülés után másnap reggelizzek rendesen, majd mérjek vércukrot. Terhelés hat héttel később, otthon kell meginni a löttyöt, és csak bemenni két órával későbbre, hogy akkor vegyenek vért.

Szerdán ultrahang. A hasam a mászkálástól jó keményre szokott váltani, és így volt ez odafelé menet is. Szegény kölöknek egy pici mozgástere sem volt, szóval most nem tudott tiltakozni az abúzálás ellen. Minden értéke remek, a lepény fiatalos, a köldökzsinórban jó a flow (:D), őkisasszonysága meg saccperkábé 2900 gramm. Cuki ufóka, kezei a feje előtt, továbbra is fejjel lefelé. És tök vicces, hogy alig pár hete (na jó, hónapja) még csak a köldököm alatt húzgálták a műszer fejét, most meg nagy ívben az egészen, az aljától a tetejéig.
Megdicsértek, hogy ügyesen diétázom, mert tökéletesen átlagos a magzatvíz és a kölök súlya is. Ezt nagyon jó volt hallani, egész nap vigyorogtam tőle.

Csütörtökön mentem CTG-re. Mivel az Auróra utcai épületet épp szétverik, így valami ideiglenes helységben üldögéltem több mint fél órát a két gumiszalaggal meg érzékelővel a hasamon. A kölök pulzusa úgy 140, kivéve, mikor mozog, mert akkor 170-ig is felmegy. Már ha hajlandó megmoccanni. Nem nagyon akart, így az asszisztens nyomkodta-rázogatta a hasam. Előtte kérdezte, mi lenne, ha ennék egy kis csokit. :D Amikor mozog, akkor egyébként nyomkodni kell egy gombot, így látszik, hogy a pulzusemelkedése oké, meg hogy a méhösszehúzódás az nem fájás, hanem a rugdosás....
A korábbi vizeletvizsgálatos 3+ mellé ott helyben is csináltak egy gyorstesztet, ez negatív. A streptococcus és egyéb mindenfélék is negatívak, sőt, ellenanyagot sem termelek, szóval azonos rh-jú a vérünk.
A doki szerint: lassan pakoljak össze, de rohanni még nem kell, a gyerek jön lejjebb, az már látszik, de egyelőre ennyi. Ja, és még "szögezzük le, hogy a gyerek jól van, maga meg egészséges". Egyébként érezzem jól magam, a vérvételes lilafoltom pedig gyönyörű, ő is megmutatta a magáét. Köv. CTG szerdán.

Csak röviden.

Példaképeim a teknős és a pingvin. Lehetőleg egyszerre, vagy legalábbis keresztezve őket.

Ülni rossz. Néha feküdni is. Perpetuum mobile.

Tökre szerettem, évekig csak ágyrácson és matracon aludtam. De most nagyon örülök, hogy olyan ágyat vettünk, ami 1, ágyneműtartós, szóval sok cucc elfér benne 2, pont ülésmagas és egy jól irányzott láblendítéssel oldalfekvésből már az ágy szélén tudok ülni.

Zöldborsóleves! <3

Igen, leesett. Még délelőtt.

Az asztal messze van. Igen, leettem magam. Igen, annak ellenére, hogy kézzel eszem. És még az asztal alatt nem is láttad, mi van.

Azon, hogy mindkét kismama-melegítőnadrágom a mosásban van, nem segít, ha azt ismételgetem, hogy "Nem jön rám semmi!". A bőgés sem. Ezt a fejét fogó másik énem is megmondta.

Az a "holnap" még csak két napja volt!

"Ezt már féllábon is!" Nem, féllábon semmiképp. A nadrágvételhez is másodpercekig egyensúlyozok. Vagy leülök.

37. hét. Hétfő óta nem lenne koraszülött, ha megszületne. :)

Mondatok.

Apám egyszer rosszkor kérdezte meg, mikor lesz már gyerekem. Épp még csak pasim sem volt. Bőgve-üvöltve meséltem el neki, hogy mennyire tapintatlan, hogy belegondolhatna, hogy mondjuk akarok gyereket, csak nincs kinek, nincs hová, nincs miből. Utána nem kérdezte meg többet.

Az egyik nagynéném kedvenc fordulata az xy (anyukád, püspök nagybátyád) forogna a sírjában, ha tudná, hogy... Pedig sokszor semmi köze hozzá, vagy anyukám tökre tojna rá, vagy csak elfogadná a döntésemet. A nagybácsi meg valszeg rajta is ki lenne akadva, de mindegy.

Szóval van egy csomó olyan halál tapintatlan mondat, amire gyúrni kell előre. Lista. Kérdésként megfogalmazva, hogy a kioktató, lesajnáló, én-jobban-tudom él lemaradjon.

- Miért nincs/nem volt egyházi esküvőtök/keresztelitek meg a gyereket?
- Mert nem járunk templomba, nem gyónunk, csak azért pedig nem fogunk úgy tenni, mintha  gyakorló katolikusok lennénk, hogy lehessen.
- Ti jártok rendszeresen templomba, áldoztok-gyóntok? Akkor?

- Miért nincs választott orvosod?
- Mert fizetem a TB-t. 150e Ft-on sem lehet biztonságot venni. És egyébként tök elégedett vagyok a TB nyújtotta ellátással. A nyóckerben, igen.

Szinte bármire:
- Köszönjük, megoldjuk.
- Pont olyan alaposan végiggondoltuk, ahogyan valószínűleg ti is végiggondoltok minden fontos döntéseteket.
- Nagyon kedves, hogy aggódtok, de megoldjuk/minden rendben. (Pl.: szoptatás téma vadidegenekkel.)
- Ne haragudj, de ez magánügy.
- Ne haragudj, de ez az én döntésem.
- Ne haragudj, de ezt nem szeretném megvitatni.

Javaslatok jöhetnek.

Szalad és mégis áll.

Szaladnak a napok, de valahogy mégis áll az idő. Eszem, akár napközben is alszom 2-3 órákat, napi kb. egy programpontot próbálok bevállalni, olvasok, pihenek. Olyan, mintha fel lennék függesztve az időben. A hasam hatalmas. Most, hogy már csak kicsit több mint 3 hét van (elvileg) hátra, olyan, mintha 1, mindig is terhes lettem volna, 2, sose lenne vége. Ami persze marhaság, de ilyen érzés.

Az alvásról, megint

Karácsony táján kezdődött, a megfázással, meg az újfenti pisilni rohangászást kiegészítő, az éhesség miatt rugdaló kölökkel: többször keltem éjjel. Néha enni is kellett, néha csak elbotorkálni a fürdőig, meg inni, néha forró zuhanyozni, hogy meg ne fulladjak.
Aztán többet/mást ettem vacsira, az éhséglázadás elmúlt, a náthám is elmúlt, a felébredés maradt. 2,5-3 óránként ébredek. Pisilek, iszom, visszavackolok, elalszom, kelek újra. Majd kelek fél nyolckor, reggelizni. Aztán vagy van lehetőségem egy ráadás etapra napközben, vagy nincs. De egyébként is jóval felületesebben alszom, tegnap meg is lepődtem, mert kb. kiájultam este 9 után olvasás közben, és olyan mélyen aludtam, hogy még arra is csak épp, hogy kinyitottam a szemem, hogy Peti megmérte a vércukrom (mielőtt leragadt a szemem, mondtam, hogy szóljon fél óra múlva, mert mérnem kéne), aztán még egy órát aludtam ugyanígy. Az ágyba kapott pótvacsira felébredtem, szó se róla. :D
Úgy két hete nem megy már az odabújok a hátához c. manőver, a bal oldalamon alszom, magas párnával a fejem alatt, közepes kitömöttel a hasam-mellkasom alatt/mellett támasztékul, nagy kitömöttel a felhúzott térdeim között. Két kelés közben ritkán váltok pózt, bár néha a hátamon ébredek.
Elvileg háton nem annyira jó feküdni, mert valami ért elnyom így a kölök. Lehet benne valami, mert néha ha a hátamon fekszem, látszik, hogy erőlködik a keringésem, a hasamon látszik! a pulzusom... Szóval ezt nem csinálom inkább.

Csuklik és fáj.

Csuklik. Elég sokat, szegénykém. Nagyon vicces érzés. Elseje óta kb. minden nap legalább egyszer csuklott úgy 2-5 percig, de volt, hogy háromszor is. Ez kívülről hol látványosabb, hol nem annyira, és elvileg teljesen oké, de néha nekem sem annyira remek érzés.

Egyébként meg az elmúlt két hét nem volt annyira jó. Nyom a kölök. Hol jobban, hol kevésbé, de nyom. [Innen kicsit T(oo)M(uch)I(nfo), szóval akit nem érdekel/bírja, ne olvassa.] Nem vagyok egy doki, de briliánsan levontam a következtetést, hogy 1, ez nem aranyér, 2, a kölök nyomja a szöveteimet és ereimet a medencémben, és egyszerűen ez fáj. Néha annyira, hogy kb. nem bírok elindulni felállás után. Az első pár napi közepes pánik után (bakker, ezt így még hat hétig??) elkezdtem kísérletezni, és most már egészen oké a dolog. Az alábbi dolgok egyike, másika vagy mindegyike segített:
- Kriston-féle intimtorna (különös tekintettel a bemelegítés háton fekszik felhúzott lábakkal és nyit-zár a térdekkel részére)
- hideg-meleg váltózuhany
- csak és kizárólag szétvetett lábakkal ülni
- ha lehet, hátradőlve ülni
- gyakran felkelni ülésből
- alváskor oldalt, keményre tömött párnával a térdeim között feküdni (plusz még az a 3 másik párna, amivel kitámasztom magam)
- napi többször fél perc négykézláb, de könyökön, szóval a medence van a legmagasabban. Ez gyakorlatilag a Kriston-féle khmmm.... öblögetés, aminek nagyon hülye neve van, és annyi a lényege, hogy a vérkeringés meglóduljon.
Hát, kb. ennyi. A diéta óta ez az első komolyabban teher rész.

Némi terhelés.

Szegény kölök alaposan megkapta múlt héten az ívet.
Szerdán moziban voltam, Big Hero 6, hát, hangos volt, alienezett. Meg végigülni sem volt annyira kényelmes.
Csütörtökön a karácsonyra kapott színházjegyeinkkel voltunk a Karinthy Színházban a Nők c. darabon. A szünetben leült mögénk Karinthy Márton, ez elég vicces volt. A darab a második vh. alatt játszódott, igaz, hogy egy bérházban és a pincéjében, de időnként lövöldöztek, meg repülők bombáztak. Remek volt. A közönség nagy része nyugdíjas volt, egy néni oda is jött hozzám, míg Peti a kabátokat hozta, hogy mikorra várom és hogy kislány vagy kisfiú. Meg hogy hogy bírtam a hangoskodást, és képzeljem, ő ezt személyesen is átélte, és üdvözli a gyermeket, ha megszületik.
Pénteken délelőtt voltunk ultrahangon. A gyermek szépen nő, kb. 2,3 kg, és továbbra is gyűlöli az ultrahangot. Háton feküdtem, a hasam jobbra-balra rengett, ugrált. Aztán a kölök nekiállt csuklani, így fel-le is remegett a hasam, szép szabályos ütemben. A képen is jól látszott, ahogy szegénykémnek rándul össze a kicsi hasa minden csuklásnál. Aztán a lábát felhúzta a fejéig, ami nem annyira jó stratégia a csuklás elmulasztására, és nem elég, hogy a csuklás miatt a szívverését képtelenség volt rendesen mérni, a köldökzsinórt is rugdosta. Mi - empatikus szülőkként - röhögtünk. Végül kb. mindent lemértek, minden jó. Este mentem vezetni, majd Petiék céges partijára egy kaszinóba. Nem is tudom, hogy gondoltam. Először is, svédasztal volt. Volt saláta meg hús, meg lelegeltem a gyümölcsdíszeket, viszont álló asztalok voltak. Kac-kac. Találtam egy fedett radiátort, oda letelepedtem, és három villa elhasználásával sikerült megvacsoráznom. Egyszerűen kiestek a kezemből... Aztán nem maradtunk sokáig, mert a mélynyomótól rengett a mindenem, nemcsak a tüdőm vibrált, hanem a hasamban a víz is, a kölök is nekiállt ugrálni, szóval végül is vacsiztunk egy jót és ennyi.
Szombaton pedig megint színházban voltunk, a Tótékon. Igen, rettentő humoros vagyok, ez az én karácsonyi ajándék ötletem volt. Nemzeti Színház. Míg eljutottunk Peti tesójához, az sem volt semmi, metrópótlás, séta, stb, keményedett a hasam, fájt, szenvedtem. Ott feküdtem kicsit, attól jobb lett. A színházban persze megint volt lövöldözés, meg kihangosítás (rádió), meg nagyon hangos zene, meg őrjöngés. (Meg rántotthús-szag. Konkrétan a színpadon sütötték...) Már az egész család engem nézett, hogy élek-e még. :D
Vasárnapra megmondtam, hogy sehová. Végül csak ebédelni mentünk, ott meg majd 45 percet vártunk a kajára, azt hittem, éhen halok, mert eleve csúsztak a kajaidőpontok...

Nesze neked, Alien!

Videó. Csak erős idegzetűeknek. :D

Totálisan a pólóhoz igazította a viselkedését.

Pótlás - új év

Az új évet megint rögtön a dokikkal kezdtem. Védőnő, diabetológia hétfőn, csütörtökön nőgyógyász.
A védőnőnek mondtam, hogy fáj ez-az, de nem nagyon tudott rá mit mondani. A diabetológiás NASA mérleg szerint híztam 30 dekát, büszkék voltak rám. Az értékeim továbbra is jók, úgyhogy hurrá. A nőgyógyász már a 35. heti vérvétellel foglalkozott, ez már elég komolyan hangzik. Meg van már időpontom a szívhang és fájástevékenység mérős vizsgálatra is, anyám, borogass. :D
Továbbra is járok vezetni, elvileg 3-4 hét és mehetek vizsgázni.
Peti a szombati munkanap után vasárnap kiutazott Németországba, csütörtökig. Ez azért elég parás volt nekem, nem nagyon akartam egyedül maradni, meg reméltem, hogy a kisasszony nem az apja nélkül akar megérkezni. Attól azért elég rendesen bedühödtem volna. De szerencsére semmi ilyesmi nem történt. :)

Pótlás - karácsony

Sikerült a nagy csattanással járó viharban szépen eláznunk, és még akkor nem is volt gond. Csak a combomon volt vizes a farmerem, hazaérve bebugyoláltam magam, de ez kevésnek bizonyult, forró fürdő kellett volna...
Másnap (vasárnap) lementünk Ráckevére. Ott már náthásodtam. Odafelé nem volt gond a HÉV-vel, de visszafelé egy állat volt a vezető, mivel nem voltunk sokan a HÉV-en, nyomta neki, mint a meszes. Ülésen pattogni 30 hetes terhesen pedig nem vicces, picit sem. Úgyhogy álltam. És próbáltam rúgózni. Szólni kellett volna, hogy ezt most miért? Ment mint az ökör, majd állt a megállókban percekig. Vágóhídról már taxival mentünk, annyira nem voltam jól.
Hétfőre aztán kidőltem. Köhögés, takonykór, ami kell. Éjszaka alig bírtam aludni, mert egy idő után a szájon át légzéstől kiszáradt a torkom, fuldokoltam. 3 felé ébredtem, enni is kellett, 3-4 óránként álltam be a zuhany alá. hogy a gőztől kicsit jobb legyen.
Szegény családom is így járt emiatt. A bátyám jött fel karácsonyra és a szüleimnél lett volna a kései vacsora, de így aztán kénytelenek voltak összepakolni az egész karácsonyi menüt, és átcuccolni hozzánk. Nekem volt káposzta, a többire csorgathattam a nyálam. Egyébként kb. ezerszer ettem káposztát, mert az egyszerűség kedvéért mindenkinek az t mondtam, hogy azt ehetek. :D
25-én Peti nővéréék mentek Ajkára, így velük mentünk, majd Ajkára lejöttek értünk a szülei. Többnyire ott is házon belül voltam, lassan javultam. Hétvégén disznóvágás is volt, abból sem sikerült kivennem a részemet. A hazatérést követően is főleg pihentem, a köhögés nehezen múlt. A szilvesztert otthon töltöttük, micsoda meglepetés. :) Utána még volt egy utolsó gofriparti, és vége is volt a két hetes (beteg)szabinak.

Megfázásra cukormentes és kismamakompatibilis gyógyszerek:
- Tantum Verde
- Nózi orrstift
- Wick vaporub
- izlandi zuzmó szopogatótabletta, köhögésre
- Unguentum nasale orrkrém
- tea, sós víz

Fogy.

[Ábra.]

Karácsony előtti dokik.

Dec. 19-re várt mindenki magához: nőgyógyász, ultrahangos és diabetológus.

A nőgyógyász streptococcusra szűrt (hálistennek negatív), majd közölte, hogy Boldog karácsonyt, aztán bejglit ne egyen!
Az UH-ra még BuBival érkeztem, mert nem értem volna oda a melóból. :D A kölök nő, már másfél kilós kb., azt mondták, egy héttel nagyobbnak néz ki, mint amit számolgattak, és február 25-öt tippelték dátumnak. Az igazán fura az volt, hogy egy képernyőre már nem fér rá, eddig azért a fejétől a fenekéig látszott egyben, most meg már vagy csak a fejét, vagy csak a testét látjuk egyszerre. Az UH-s nő egyébként nagyon jófej volt, ránkvigyorgott, közölte, hogy Boldog karácsonyt, és átállt egy fél percre 4Ds képre. :)
De a legsokkolóbb a diabetológia volt. A terhességet 82 kilóval kezdtem. Mikorra kiderült, hogy cukros vagyok, 85 voltam, 11. 10-én 86,5 voltam, majd december elején 86,3. Aztán most 85,2. Nem voltak boldogok a fogyástól. Meg attól sem, hogy mondtam, hogy hajnali 3-kor ébredtem, és addig dörömbölt a gyerek, míg rohadt éhség nem tört rám, és kénytelen voltam enni valamit 4 körül. Aztán sikerült visszaaludni. Szóval kevés a kaja, amit megeszek, illetve a kalória, azaz szó szerinti idézetben: túl jól diétázom, szóval a karácsonyi szünet alatt legyek kedves dőzsölni. Ilyet persze általában nem mondanak a kismamáknak, de... szóval zsírosabb húsok, szalonna, kolbász, tejszínhab a gyümölcsökhöz, este pedig pótvacsorára pl. Macisajt, mondjuk egy almával. Hízókúra van. Nem pont így képzeltem a terhességemet. :D

Kis pótlás

Kicsit homályos, egy hetes, selfie, de ábra.

32.

Szaladnak a hetek. Nehezedem elfelé, lassulok, nem látom a lépcsőfokokat előttem és fáj ez-az. Nyom a gyerek, mmint a csípőmet. Ha a hátamon ébredek, teknősnek érzem magam, csak kalimpálok, mire sikerül az oldalamra fordulni. A gyerek rengeteget hancúrozik, lehetőleg este 11 és hajnali egy között. Ha Petihez bújok, őt rugdalja fenékbe. Én alszom és nyöszörgök. Aztán felébredek, többnyire háromkor. Aztán vagy sikerül rendesen visszaaludni, vagy nem.
A hasam mozog, ha épp olyanja van a kisasszonynak, látványosan. Egyébként fejvégű, szóval fejjel lefelé van, ami jó. Először elsején éreztem, hogy csuklik, azóta tán még kétszer. Elég vicces, ahogy piciket, ütemre rezdül a hasam.
Bögrét megtámasztani tökéletes a hasam teteje. Az ágyban tálcáról evés viszont felejtős, mintegy 20 centivel van arrébb a tálca, így viszont leeszem magam. :D
Mindenki azt kérdezgeti, hogy mennyi van hátra vagy hogy mikor szülök, nem azt, hogy hogy vagyok. Meg hogy van-e nevünk. (Nincs.)