Amikor megszületett, annyira készen voltunk mindketten, hogy nagyjából csak feküdtünk. Hiába volt a mellemen, esze ágában nem volt semmit csinálni a pihegésen és a kómázáson kívül. Éjjel is nagyjából aludt, de megpróbáltam szoptatni, mikor magához tért, de nem annyira érdekelte a dolog. Kedden, bár nyilván tudtam, hogy max. előtejre számíthatok, ahányszor cuppogott, annyiszor raktam mellre, ami nem volt egyszerű mutatvány, mert ülni nem tudtam, a fekve szoptatás meg azért volt macerás, mert egyik oldalról a másikra fordulni és átrakni a gyereket fájdalmas volt, és mivel csak az egyik oldalon volt fal, arra még vissza is kellett fordulni, mielőtt bealszunk. Szerdán is küzdöttünk a tejért, akkor én már sárgának láttam Ritát, de a gyerekdoki szerint nem volt az. Csütörtök délutánra viszont a vizsgálatok szerint is sárga volt, úgyhogy este egyrészt kékfény alá került, másrészt meg háromóránként mentem érte, hogy kihozzam etetni. Előtte-utána mérlegelés. Egy óra szoptatás, 10-10 perc fejés. Ezalatt adtak neki még tejet pótlásul, ha sikerült valamennyit fejni, akkor azt egészítették ki. A fejés egyébként működött, csütörtökről péntekre 4x fejtem, mindig egy kicsit többet, pedig előtte evett is.
A mérlegelés kurva stresszelő valami. Amikor egy óra szoptatás után is 0 a különbség az előtte-utána közt, na, az elkeserítő. Még akkor is, ha 10 grammra kerekít a mérleg. Péntek délelőtt volt az első alkalom, amikor 10 grammal több volt szoptatás után. Hihetetlen győzelemérzés volt. Aztán a következőnél megint 0, sőt, mivel visszasárgult, délután visszarakták a fénybe. Nem tudom, valaha is elfelejtem-e, ahogy egy szál pelenkában és szemmaszkban tök nyugiban fekszik összegömbölyödve az inkubátorban a fény alatt. Mondanám, hogy elhagyatva, de nem ő volt elhagyatott, hanem én.
Este sikerült valahogy a bal bimbómat felsebeznie, de aztán egy-egy csepp anyatejet sikerült minden szoptatás végén megspórolnom mellápolásra, ez nem vált vészessé. Peti aztán vett lanolinos krémet és akkor ezzel is, azzal is ápoltam magam. Mert persze fájt. Vékony, érzékeny bőröm van, nem örült az igénybevételnek. A fejés hatékony, de kellemetlen. A fejőgép szív-nemszív-szív-nemszív, hülye egy hangja van, olyan, mintha egy torzított hang azt mondogatná, hogy "Jáááj-jááááj." Miután már szaporodik a tejem, hirtelen rájövök, hogy azt mondja, "Király, király..."
What does the #fox# fejőgép say? (Hangfájl)
A csecsemősökről el kell mondanom, hogy szupersegítőkészek voltak. Volt, hogy egyik éjjel épp mindhárom kölök üvöltött a kórtermünkben, és erre megjelent az egyik csecsemős, és mindenkinek segített helyesen mellretenni, boldog cuppogásokkal teli csend lett rögtön. Többször körbejártak, segítettek, kijavítottak, hasznosak voltak. Amikor be kellett járnom hozzájuk a gyerekért, meg fejni, akkor is segítettek, biztattak. Nem azt a kényszermosolygós ungyuli-bungyuli stílusú pátyolgatást csinálták, de normálisak voltak és odafigyeltek. (Lásd a korábbi posztban a hogyan sikerült mégis szombaton hazajönnünk c. részt.) Mikor végigbőgtem az estét, akkor is volt pár jó szavuk hozzám, és hát végig anyának hívnak mindenkit, ami nekem nagyon kellemes érzés volt.
Aztán szombaton végre hazajöttünk. Végigüvöltötte az utat, mert épp éhes volt, úgyhogy az első utam a fotelba vezetett, etetni. Aztán elaludtunk mindketten, ott, ülve, és arra riadtam, hogy irgalmatlanul fázom. A gyereket leraktam az ágyába, szerencsére nem ébredt fel, és csattogó fogakkal bújtam be az ágyba, három takaró alá. Annyira fáztam, hogy Petit is odarendeltem magam mellé, hogy melegítsen. És ájult álomba merültem. Azt hiszem ekkor érkezett meg a tejem. Mikor felébredtem, megmértük, nem voltam lázas, 37,4-ig ment fel a hőmérő, aztán kicsit visszaállt a rendes hőmérsékletem. Utána 2-3-4 óránként etettem, attól függően, mennyit volt kedve aludni. Amikor aludt, én is aludtam. Vasárnap este fejtem, 25 ml-t etetés után, szóval már nem aggódtam, hogy éhenhal-e. Meg hát azért aludt is, és ha éhes lenne, akkor nem tenné, nemigaz?
A következő héten 50-60 perceket szoptattam, majd 2-3 órákat aludtunk. Mivel kaptam antibiotikumot, az emésztése időnként elég nyűgössé vált, ennek a mélypontja szombaton volt. Kb. egész nap evett volna, aztán délutántól nem aludt, csak hernyózott-tekergett, sírt, karban sem aludt egy pár percnél tovább. Nekem eltört a mécses, úgyhogy Peti tornáztatta-büfiztette, kettőtől éjfélig gyakorlatilag fent volt és küzdött. 3 pelenkával és egy beüzemelt cumival később elaludt, és lehúzott 6 órát egyben. Mire felébredtünk, én baromira meglepve, nekem folyt a tej a mellemből, ő meg baromi hatékonnyá vált, innen 15-15 perc alatt lerendezte a két mellem, és ez kb. azóta is tart.
A harmadik héten 5-6x fél órákat táplálkozik, éjjel 4-5 órákat alszik, kétszer, egy kajálással. Azért napközben általában alszom vele egyet én is.
A cumi mellett, amit a második hét szenvedős napjának végén adtunk neki először, még egy segédeszközt használok: bimbóvédőt. A kórházban sem javasolták, meg a szoptatóskönyv sem, de igyekszem védeni magam, mert a bőröm érzékenysége nem változott sokat. Kétféle bimbóvédőm is van, egy aventes, amire a kórházban is azt mondta az egyik nővér, hogy jó, meg egy mam márkájú, annak kisebb a bimbóhelye, szóval inkább azt használom. Az közelebb van az én még így is kis mellem formájához. :D A módszerem az, hogy kétszer védővel szoptatok, utána meg simán. 15-20 perc elég neki egy mellre, sőt, ezalatt többnyire a csukott szemű lelkes szopásból csukott szemű cuki alvás lesz. Akkor egy laza kisujjmozdulattal leválasztom, a böfiztetésre felébred, többnyire choppermotorozik a kezével és közben olyan fejet vág, mint egy közepesen benyomott alkoholista, félig csukott szemmel, tátogva.
Az átaludt órákból azt remélem, hogy tényleg eszik eleget, majd hétfőn megyünk a védőnőhöz mérlegelésre. Tejem van, az látszik, időnként még sok is. :)
No comments:
Post a Comment