Hogy milyen bársonyos volt a babahaja.
Hogy hányszor jut eszembe róla az anyai nagyapám.
Hogy mindig jobbra-balra rángatja a fejét, mielőtt ráharap a cumira. Hogy utána, mint a motkány, a mellkasa elé húzza a kezeit, és összegörnyed, miközben vadul jár a szájában a cumi.
Hogy az arca finom pihés, és nagyon puha, főleg ott, ahol a pajesza elfogy.
Hogy a füle nagyon pihés és cimpátlan.
Hogy milyen hosszú ujjai vannak.
Hogy milyen kis girnyó combjai vannak.
Hogy metálvillát meg a középső ujját mutogatja naponta legalább egyszer.
Hogy hogyan kalimpál a kezével, mikor a combomon szemben fekszik velem büfiztetés közben.
Hogy a lábait mindig kihúzza minden ruhából és vagy felhúzza a hasához vagy megtalálja, hogy hol fér ki két patent között.
Hogy hányszor próbálja meg a bicepszemet a szájába venni hátrafeszített fejjel, az orra előtt lévő mellem helyett.
Hogy mielőtt elkezd sírni, mindig jön pár egyre gyorsuló ehe-ehe-ehe szerű légvétel vagy egyre gyorsuló szuszogás.
Hogy ha alszik, sokszor csak résnyire nyitja ki az egyik szemét, körülnéz, majd mivel semmi érdekes nincs, vissza is alszik.
Hogy mennyire szeret összekuckózni velem a paplan alatt.
Hogy az apja mellkasa legalább olyan megnyugtató, mint az enyém.
Hogy alszanak a kanapén, Peti hasán Rita. Rita nyünnyög álmában, Peti visszanyünnyög neki.
Hogy már most sajog a szívem, hogy ez elmúlik, és soha vissza nem jön.
No comments:
Post a Comment